Párhuzamos karácsonyok

Életem egyik leghosszabb (dec 22-30) és legszebb karácsonya némi hasgörcs és mellfeszülés után egy terhestesztbe torkollott. És ez szép, mint Firenze, Firenzében Dávid, Dávid szemében a por, a porban az atka, atkában az atom-tom-tom.

Muszáj volt már írni valamit, hisz blogolok, vagy mi. De valahogy a pozitív, az új, az izgalmas annyival jobb múzsa, mint a szomorkás, búcsúzkodós, ám mégis nagyon szép.

Kifejezetten valakinek tartozom még a Szabin nők elrablásával, Ghirlandaiokkal és a félkész Michelangelo rabszolga szobrokkal, meg egy Pietával és persze Dáviddal, a béna a XIX- századdal, orosz ikonokkal. Tartozom egy nagy sétával, és a talákozással az Uffizi előtt Mustafával, a bevándorlónegyeddel, egy családi vacsorával, egy meneküléssel, egy másnapi Santa Croceval, és távolból a SanMiniatoval, majd egy műanyaghónaljbaváj szagú hazarepüléssel, egy az utazóközönség testszagáról eltéveszthetetlenül megállapíthatóan Magyarországra repülő gépen.
Tartozom még a Karácsonnyal is. Nem tudok róla írni, valahogy nem volt bennem és most sincs irónia a történtekkel kapcsolatban, kivéve egy vagy két dolgot: egy beégetett Fekete Paco, gyurmacsirkék egy koncentrációstábor jellegű csirkefarmon, fordítva szereltem vissza az autóba az aksit és pont indulás előtt karácsony napján leégettem a generátort, majd feldőlt a karácsonyfám is (tiszta baleknap), egy három éves fiúrokonom szerelmes lett a talpamba és egész estét töltött el a harisnyás lábszagomba furva homlokát és orrát. Egy idő után már én is megszagoltam a talpam, mi olyan izgalmas rajta (semmi extra), de már olyan kínosan éreztem magam, hogy nagy zavaromban mondtam a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy bár a kis Bé még nem tudja, de most vadul szexelünk.
Most megyek tovább újabb karácsonyokra.

Pár kép előljáróban - Firenze

Firenzében tulajdonképpen nem fényképeztem, mert nagyjából mindent le lehetne fényképezni...

Az első reggelen kinéztem az ablakomon. Ezt láttam szembe

Ezt lefelé - egy PACE zászló felett laktam

Ezt jobbra - a távolban San Miniato

Ezt balra

Egy délutáni tüntetés a Toscanai területfejlesztési politika és egy szemétégető ellen

Utolsó nap: amit nem láttam a San Miniato,

meg good bye.

A COSPE mediterrán terasza decemberben és PACE zászló kötelezően ablakban

Magyar bevándorló Franciaországban

Afrikai bevándorlók Franciaországban reagálnak a magyar származású Nicolas Sarközi belügyminiszter új "szabályozott" bevándorlási politikájára egy reggae számmal. Mit is csinál ez a magyar leszármazott itt Franciaországban? Király akar lenni a gallok között? Ő mondja, hogy nincs baja az afrikaiakkal? Hát ilyesmik...

Sarkozy, l'Hongrois chez les Gaulois
Uploaded by maphia

És Firenze

Sokáig váratott magára ez a rész itt, mert már rég volt és lusta vagyok és nincs is már kedvem annyira írni róla, de ha kérik, akkor tessék. Meg muszáj már megírni, hogy tudjak végre dolgozni is. És elnézést, azt hiszem lesz itt bőven kultúr- és művészettörténeti adalék...

Szóval átszáguldottunk Münchenen, Firenzén és Bolognán át Pescarába, ott feltöltődtem férfiakkal és különböző vágyakkal, meg persze mindenféle szakmaival, majd Bolognán át visszazúztunk Firenzébe. Számomra Firenze volt ezen utazás célpontja, no nyílván.

Már a pályaudvarra is jó volt megérkezni. Jó ronda, de sok nyüzsgő olasz kolbászol le-fel. Az ember kilép és ott van szemben a Santa Maria Novella templom, ahol az első 3D-s falfestmény látható, Masaccio Szentháromsága. Amikor a freskót leleplezték, az emberek hátrahőköltek, nem láttak még ilyet, azt hitték lik van a falban tényleg. Oh, a jó öreg perspektíva. No meg ez már egy rendes reneszánsz quattro/cinquecento, ahol Isten nem valahol a picskuban az égben tanyázik, arany háttérrel elérhetetlenül, hanem bekerült a templomba, ott áll közel Jézus Krisztus keresztje felett. És van itt még két faragott Jézus Krisztus szobor is, az egyik azt hiszem Michelangelo é, a másik pedig a mesteréé talán - de ebben nem vagyok biztos - bizonyos Lippi-, akinek M. a műhelyében dolgozott. Mindketten faragtak két JK-t keresztre feszítve, aztán a Lippi jól lefikázta a Michelangeloét. Igaza is volt, ez nem sikerült olyan jól. Na, de ezt mind most nem is láttam, csak két évvel ezelőtt, amikor a terrorveszély miatt a kurva nagy hátizsákjainkat nem is rakhattuk le, így azokkal kellett körbejárni a templomot és mindig majdnem hátrazúgtam a 90 literes trekeremmel.

Szóval, álltam a PU-n és el kellett jutnom Camilláékhoz, ugyanis egy rendes olasz családnál szállásoltam el magam két napra. Cím volt, de térkép nyista, nem is találtam, Udo meg betaszigált egy taxiba. Gondoltam megkérem a taxist, bár merre is esik a célpont, mindenképpen a centron keresztül menjünk, de amúgy is arra mentünk és én olyan boldog voltam, mint amikor azaz érzése van az embernek, hogy megérkezett a helyre, amit már évek óta keres, valami békesség szállt végre meg. Pedig a múltkor nem volt ilyen otthonosság érzésem itt, most teljesen és összefacsarodot a szívem, annyira szép volt.

Camiék a Duomo mögött laknak 10 perc sétára, ez elég tuti, egy kb. 17. századi házban, cuki lakásban. Kései harmincas, köpcös szemüveges, jó edvű apu, egy göthös, tök beteg, hosszabb magas közép harmincas anyu, egy kb. 4 éves vörös göndör ördögrossz kiscsaj Emma és egy két éves dundi, folyamatosan vigyorgó nagyfranc Theresa. Este 9 körül csöngettem be hozzájuk. Sült nyúllal és egyéb finomságokkal vártak. Azt hiszem, még a büdös életemben nem ettem sült nyúlat. Iszonyú finom. Tök ciki volt, hogy teljesen elfeljtettem nekik vinni valami ajándékot Magyarorszgáról. Ez volt az utazóbaki 3.
A lakás nem túlfűtött, ahogy máshol Nyugat-Eu-ban sem. Csak mi gázosítjuk el magunkat 25 fokra otthon, egyébként az anya és a kisgyerek betegségére való tekintettel volt kb. 19 fok a lakásban Camiéknál.
Kaptam külön szobát, teljes ellátást. Az adrenalinom az egekben volt, egyfolytában menni akartam, de amikor ránéztem az órára, éjfél volt, akkor már nem indultam neki. Meg azt is gondoltam, hogy akkor válok igazán a társadalom és saját magam javára, ha elalszom. Ezt tettem. A gyerekek sem sokkal előttem feküdtek le aludni. Akkor még nem tudtam, hogy a 2 napos családi élet olyan olasz kifejezéseket fog beégetni az agyamba, mint : Elég!, Ne nyúlj hozzá!, Mit csinálsz!, pisi, kaki, fika, stb. Ezeket most már mind tudom, ha álmomból ébresztenek fel, akkor is.

Pardon, lebetegedtem. Még mindig folyt. köv. Firenze

Egy kis bevezető Firenzéhez, az utazás folytatásához

Ma reggel, ahogy a fürdőkádba előrehajolva néztem hajszárítás közben késő ősszel és előtélen rendszeresen kihulló félméteres hajzuhatagom, szemem a mosdó alá tévedt így fejjel lefelé módban. A kisszekrény tetején landolt volt pasim szakállfésülésre használt keféje. Olcsó kék műanyagkefe, amit valami Cliniques akciós bevásárlásnál kaptam egyszer ajándékba. Azóta sem jártam ott, akkor is először. Nos, az én bozontos volt hapsim, aki azonnal hozzám költözött, ezt a tárgyat találta meg és sajátította ki arcszörzetének ápolása céljából.

Szerintem soha semmi különbség nem volt szakállkefélés előtt és után. Bár ő állította, hogy igen. Na, jó, kicsit tényleg igen. Előtte Kossuth Lajos feje volt az oldalra hanyagul kiálló szőrzete miatt, utána azok megregulázva lefelé tartottak egy pontba és olyan érzése volt az embernek, mint amikor egy kölyökkutyát télapónak öltöztetnek be. Valahogy furcsán állt rajta az a szakáll, bár neki a része volt - így is természetes, mégis sokszor olyan ragasztott álszakállnak tűnt.
De sokat nem jelentett a szőr alól amúgy sem látszó arcvonásai szempontjából, hogy éppen hogyan áll a szakálla. Ez tulajdonképpen zavart. Végül is, nem láttam a volt hapsim arcát majdnem 3 éven keresztül, csak régebbi fényképekről tudtam, hogy hogy is nézhet ki és valami fiatalos arcot képzeltem el, de pontosan nem tudtam milyen. Bár, szinte szakálltalanul ismertem meg, de egy-két hónap után már jelentős barbával rendelkezett és a hónapok, évek folyamán elfelejtettem, hogy milyen a képe.
Egyre többet nyúztuk többen több oldalról, hogy vágja le, a hosszú haját is, aztán mindent növesszen vissza, csak engedje levegőzni a fejét már egy kicsit, lépjen ki a fényre, derüljön már ki, hogy milyenek a vonásai (azért belátható, hogy ez valamelyest izgatott), valahogy odakövült, elbújt a nagy szőre alá és mögé. Ha visszagondolok rá, azért a mega szőrmennyiséggel a fején sokkal jobban tetszett, szexibb volt, mint csupaszon és röviden. Ezt szerintem ő is így gondolja.

Szóval tartom hülyén a kefét a kezemben reggel, tele hosszú szakállának maradványaival. Mi a szart csinál egy ilyen szerves emlékkel az ember? Elteszi a volt pasiktól megmaradt emléktárgyaknak fenntartott kis dobozkák egyikébe (természetesen mindegyik személyre szabott) vagy kidobja? Ha elteszi, nem rohad meg? Bár hajtincseket is elpakolnak magukkal romantikus hősszerelmesek és végül is Chris rasztatincsdarabja is ott hányódik valahol az asztalomon. Akkor biztos nem porlad el...vagy csak nagyon soká. Majd kihulló hajam helyére beépítettem, bár azt a hasonlóan kinéző fanszőrzetemmel is megtehetném. Bámultam még a kefébe szorult szakállszálakat, a nagyon kilógokat kicsit beljebb rendezgettem, nehogy kiessenek, aztán fogtam és visszatettem ugyanoda, ahol hónapokkal ezelőtt hagytuk a fürdőszobában.

És hát Firenze...

A volt hapsim olvassa a blogomat. Az imént hívott, hogy a szakállszőrei mellett véletlenül nem találtam-e meg a régi számlatömbjét is, de sajna nem...

Folyt köv. - utazás

Na, ma olyan kedvem van, hogy mindenki hagyjon békén és takarodjon a picsába, de még fizikai munkát kell végezni kibaszott költözésnél, no meg lehet, hogy az egy hónapja utcán rohadó lemerült aksijú kocsimat végre valaki ma bebikázza, de ez még mindig nem biztos. Inkább elmegyek költözködni és szombaton bikáznak. Azt mondták, hogy akkor majd még fel is dobnak. És a hifim is ott rohad valaki másnál és azt sem tudom visszaszerezni kb. már egy hónapja. Tegnap este Pascal barátom is csak osztott a maga segítőkész vigyorgó francia módján...Még a 3 centivel arrébb tett választékom is zavarta - nem rossz, de fura. Azt hiszem az volt a baja, hogy nem volt már olyan "az én kicsi Bém" fejem.

No, de hogy folytassam az utazós sztorit - ha még valakit érdekel - ugye ott tartottam, hogy olasz gyomrú kollega fosott és hányt másnap.
Én remek egészségnek örvendtem, azt leszámítva, hogy olyan fáradtnak éreztem pont magam, mint két évvel ezelőtt Olaszországba menet. Tényleg, most jut eszembe, úgy tűnik csak így tudok ebbe az országba eljutni, hullán. No de miért? Egyébként is én már az elmúlt egész 5 hónap érzelmilelkiválságtörténéseitől is ki vagyok fingva, de nagyon.

Szóval a felkelés itt is kurva nehéz Olaszországban. Ráadásul rohadt hideg volt a szállodában, mert elfelejtettem felkapcsolni a légkondit fűtésre. Reggel nem jött meleg, csak enyhén langyos víz a zuhanyzóból. Lássuk be, már ez is elég egy pocsék nap kezdetéhez. Ráadásul valami volt a kontaktlencséimmel, külön mindkét szememmel élesen láttam, de együtt nem. Azt hittem egyébként, hogy az agyammal van valami gáz, elfelejtette összetenni a két szemem képét eggyé. Így ebédig fura homályban munkálkodtam.

Első munkanap. Megbeszélés hegyek. Ebéd közben majdnem elájultam a fáradtságtól, akkor kollegáim aggódva néztek és le akartak mindenáron fektetni. De én kitartottam, hisz délután én adtam elő, gondoltam, az felébreszt. Így is történt. Kiosztottam őket, bénán menedzselik a partnerséget, egytértően bólogattak, oszt pofáztunk tovább estig bevándorlók helyzetéről.

Mivel a pescarai partnerek nem beszélnek angolul, én pedig olaszul, így kaptam egy angol-olasz tolmácsot. Nagyon komoly, öltönyös, szemüveges, jól fésült, ápolt, csinos közép 30-as csávót. Később az is kiderült róla, hogy kiváltképp művelt, jó humorú és széplelkű. Gondoltam, ez igazán megtisztelő, hogy van egy külön bejáratú ember, csak nekem fenntartva, és én kurvára élveztem a csinos, fizetett, hímnemű rabszolgám. Ő is mondta, hogy az én bodyguardom. Ez tényleg borzasztó nyálas, egyébként meg egy nagyon fura, perverz helyzet. Na de mennyire is vagyok leszőrtelenítve?
Paszkal, aki idegenvezetőnek készül, rémülten megkérdezte, hogy vele is ilyenek fognak-e történni, miközben csoportot vezet és mondtam neki, hogy gondolom bizonyára. Erre francia barátom annyit jegyzett csak meg, hogy ilyenek a magyar turisták. Na, de lássuk be, ez baromság. Ebben semmi magyar nincsen, csak emberi.

Már reggel jeleztem a tolmácsnak, (bizonyos Giorgio, aki vidékfejlesztéssel is foglalkozik és több civilszervezetnek az önkéntese), hogy nagyon fáradt vagyok és ne haragudjon, hogy ha azon kap, hogy egyáltalán nem figyelek a munkájára, szóval arra, amit beszél. Mondta semmi vész, csak jelezzek és ő bekussol. Vagy ha akarom, akkor viccet mesél vagy beszélgetünk. Mondtam remek. Giorgio nagyon profin tolmácsolt szikronban duruzsolva a fülembe. Néha belenéztem a szemébe, ő is az enyémbe, az én tolmácsom...Aztán a kezére: jegygyűrű sem volt rajta. De később kiderült, hogy van csaja, meg két gyereke is.
Jött velünk mindenhova enni is, sőt, kifejezetten kértem, hogy jöjjön, de sajnos vacsorára már nem rendelték meg nekem a vendéglátók a szolgálatait. A nap végére világossá vált, hogy Giorgio rendelkezésre áll egyébként bizonyos határig mindenben, de a határai rugalmasnak látszottak.
Egyébként pedig ő mesélt Pescaráról is, mert a vendéglátó idióta partnereink csak annyit voltak képesek mondani, hogy nincs ott semmi érdekes. Nos, ezt egy településről ugye nem hisszük el.
1927-ig Pescara egy kis falu volt tulajdonképpen, de Mussolini felfejlesztette, mert valami haverja ott született, vagy valami ilyesmi. Alapvetően ipartelepeket létesítettek, amiket 1944-ben le is bombáztak. Itt élt egy kb. olasz Petőfi, a XIX. század romantikus, népnemzeti lelkületű költője, akit ma a szélső jobb rángat elő éppenséggel. Az olasz partnerszervezet egy modernizációs, rehabilitációs városi területen bérelt helységet. Régebben itt volt a városi börton és egy szegényghettó. Most újraépítik úgy, hgy a helyi lakosság se menjen el onnan, lsd. Magdolna negyed rehab.

Ebéd közben a városok helyzetéről vitatkoztak. Róma a nagy kulturális központ, ráadásul egy olyan értelmiségi polgármestere van, aki még több eseményt szervez. Ugyanakkor a tömegközlekedés katasztrófális Rómában. Nekikezdtek a 3. metróvonal építésének, csak az a gáz, hogy olyan mennyiségű leletbe ütköznek bele, hogy egyáltalán nem haladnak az építkezéssel. Így maradnak a kb. óránként közlekedő buszok.

Tolmácsom másnap reggel újra az enyém volt, várt és én jöttem. Nagyon sokat beszélgettünk és - ez most még nagyobb nyál lesz - mondtam neki, hogy nem szeretem a szemüveget és akkor levette az övét és végre anélkül bámulhattam bele az ő gyönyörű barna szemébe és így töltöttük el a napot és úgy sajnáltam, hogy nem maradok ott még egy estét, így elhívtam Budapestre, itt még úgy sem járt. Mondta jön.

A második munkanap végre nem megbeszéltünk, hanem a Pescarai Kereskedelmi és Ipar Kamarán összehívott helyi koalíciós találkozón vehettünk részt, amely majd helyi migrációs stratégiát dolgoz ki. Így tehát találkoztam egy csomó bevándorlóval, végre itt is. Borzasztóan szomorúan formális volt az egész találkozó, de a végén megszólalhattak ők is, addigra már úgyis elhúzott az összes politikus.
És akkor kiszúrtam egy nagyon érdekes faszit. Cornel, román baletttáncos. Borzasztó karizma volt, nem a meleg allűrjei miatt...Nagyon okosakat is mondott. Megjárta az orosz balettiskolákat (Moszkva, Szentpétervár, stb.). Szóval tud valamit. Itt Olaszországban felhagyott a tánccal, mert a kisvárosi, vidéki olasz provincialitásban profi balettet senki nem akar művelni vagy nézni, ő pedig lejjebb nem adja - nyilatkozta. Így erobikot tanít épp, meg vállalkozni akar, eltartani feleségét és gyerekét. Nos, Cornellel is jól megtaláltuk a hangot, kifejezetten jó szívvel fordult irányomba és ezt én sem tettem másképp őfeléje, hátam mögött hagyva hűtlenül tolmácsom. Azóta Cornel hív és smsezik.

Egy brazil csaj, költő és írónő, beolvasott az olaszoknak a maga terjengős, érzelgős módján. Kétszer is. Pedig kiadták már két könyvét is, amit ott írt Olaszországban a bevándorlólétről. A végén nekem is fel kellett szólalnom, én is elmondtam, amit gondoltam, hogy hogyan lehet együtt, értékeink, így meg úgy és a brazil nő rám nézett, mélyen bele a szemembe - azt hiszem ez a pescarai túra most a szemekről szólt - és a szívére mutatott, mondta érezlek, mint egy indián ősanya (nem az volt, a nagyszülei olaszok, akik kivándoroltak Braziliába), majd az én szívemre is mutatott és mondta, hogy érezlek és hogy azonnal menjek el hozzá. No, hát nem mentem el hozzá, mert indult a vonat, de nagyon megölelgettük és megcsókolgattuk egymást, amihez a tolmácsom fordított közöttünk. Ez már így olyan volt, mint a gruppen.

Aztán rájöttem, hogy a balszememmel sokkal tisztábban látok, mint a jobbal. Felmerült bennem, hogy két kontaktlencse van a balszememben valahogy...És így is volt. Szegény agyam egész nap ezzel nem volt képes megbírkózni...Azt hiszem, végképp beláttam, hogy nagyon szétcsúsztam.
De nem baj. Felültünk Udoval a bolognai vonatra, Bolognában megint futkorásztunk a peronok között másokkal, egy gyönyörű fiatalember rámköszönt Udo kerek fekete kb. 160 centi magasan lévő feje fölött és én visszakacagtam rá és továbbfutottam lelkesen és már a firenzei vonaton robogtunk és végre ott voltam. A célomnál. A Firenzei Pályudvaron. Udo továbbvonatozott még egy órát haza Pisaba.

Folyt köv Firenze

Nos, akkor München, Firenze, Bologna, Pescara

És igen, igen, újra itthon. Kevés fényképpel fogok szolgálni, de majd később.

A bosznia-hercegovinaiakkal a magyar vidék felfedezése után olyan fáradt voltam, mint a..., mint a ... szóval kurvára nagyon fáradt voltam. És jött az újabb utazás - Firenze. Kb. annyira voltam képes, hogy kis hátizsákomba újra bedobáljam ugyanazokat a cuccokat, amiket két nappal azelőtt kiszedtem, se mosás, se egyéb rákészülés. Egyszerűen továbbszédültem Olaszországba, még az sem jutott eszembe, hogy leemeljem a polcról a Firenze utikönyvet, vagy hogy beletúrjak a két évvel ezelőtti olaszélmények cipős dobozába. Egyik nagy utazóbaki.

Még utazás előtt ICA-val, (azaz Imiviel, Cilivel és Anikóval) hihetetlen jót beszélgettünk, úgy mint régen az antropológián. Az egyik sörös pisilés alkalmával a WC-n jutott eszembe, hogy azon nők menstruációja, akik együtt dolgoznak vagy sok időt töltenek egymással, összehangolódik, ugye. Ezt tudjuk, saját empirikus tapasztalatainkból is. De akkor a kis törzsekben is egyszerre menstruálnak a nők? És ha igen, akkor ennek mi az evolúciós magyarázata? Mármint annak, hogy ezek szerint egyszerre van peteérés, nagyjából egyidőben esnek teherbe a nők és miért jó az a fajfenntartás szempontjából, ha sok egykorú gyerek születik? Nos ilyen és hasonló kérdésekre dobálóztunk megoldásokkal filozófiai magaslatokban. És persze előkerült e blog. Hogy miért írom. Mostanában ezt sokan megkérdezik, nem blogolók, hogy mire jó. Azt hiszem Nesztelen Csiga Luciánál jobban nem tudnám ezt megfogalmazni (most itt át kéne linkelni, de lusta vagyok megkeresni, hogy melyik nap értekezett erről.) Ja, de nem is ő írt róla, hanem Sicktranzit Glória két tökfőzelék között...Bocs csajok. Na de mindegy is (tudom, nem mindegy, de amióta úgyis együtt kocsmáznak...), a lényeg, hogy sikerült nagyon elferdülni ezen estén, amolyan alkoholosan, amitől még fáradtabb lettem, másnap délutánra már csak a hideg rázott és nem voltam agyamnál. De még elvonszoltam magamat egy afrikás találkozóra, megnéztem a 2. Teleki expedíció felkészüléséről szóló 19 évvel ezelőtt készült filmet fekete-fehérben. Nagyon meghatódtam és hatalmasakat vihogtunk, ugyanis sikerült azon férfiak karéjában elhelyezkednem, akik résztvettek a nagyutazáson és ők vinnyogtak a legjobban 20 évvel ezelőtti önmagukon.

Azt mondták, hogy az extra biztonsági készültség miatt két órával, de inkább két és féllel, a repülő indulása előtt kint kell lenni a repülőtéren. Én ezt hülye módon komolyan is vettem és egy laza reggeli 4-es kelés után hatkor már kint őgyelegtem Ferihegyen. Olyan fáradt voltam, de olyan, hogy azon már sem a zöld teám, sem a további három darab kávé nem segített. Még becsekkolni sem lehetett...Így vártam. Eszembe jutott, hogy még azt sem néztem meg, hogy az útlevelem nálam van-e. Lássuk be. Ordenáré nagy utazó hiba, a második. De mivel amúgy is mindig nálam van a táskámban, most is nálam volt. Mert hát sose lehet tudni, az ember jön-megy Budapesten vagy Magyarország egyéb tájékain és hátha egyszer csak egy bécsi szeletre fanyalodik a sógoréknál, vagy szembejön egy anorexiás hosstess kislány az utcán, aki elmondja, hogy megnyertem valami világkörüli utazást és azonnal indulni kell.

Egy westerncsizmás hidrogénszőke orosz nő nekibaszta a fémpadnak a kocsiját, ez legalább felébresztett, rám mosolygott, visszamosolyogtam, arra gondoltam, hogy felrúgom a Holdba és becsekkoltam. A tranzitban legalább dohányozni lehet. Még Németországban is. Az olaszok túlzásba vitték ezt a dohányzásszabályozást. Kedves vágottszemű kislány tökéletes magyarsággal adott még egy kávét. Ez sem hatott. És egyébként is, tulajdonképpen szar volt, hogy nem volt kitől elköszönni.

Ferihegyet tökéletes fehér, összefüggő tejköd borította. Felvilágosított a taxis, hogy nem kell félni, mert Magyarországra maga a NAZA telepített navigációs rendszert, mivel mi akartunk lenni a Kelet-közép-európai repüléstechnikai csúcsközpont. Hát azok lettünk. Állítólag, ha rossz idő van Prágában vagy Varsóban, netán Pozsonyban, akkor hozzánk irányítják át az ott leszállni nem tudó gépeket. Mert nálunk minden időben - Tiszacipőben - le és fel lehet szállni. ezen hümmögtem.

Budapest - szemelkélő eső, München - nedves szél, Firenze - száraz, szeles meleg, és álltam én is a kisgépek lépcsőjén vagy a reptér flaszterján a szélben, mint ama reklámban, csak a Taft engem tartott össze úgy egyáltalán és nem a hajamat. A Müncheni reptér irtózatosan nagy és legalább 20 percet gyalogoltam, mire átértem egyik kaputól a másikig. Eddig semmilyen extra biztonsági intézkedésnek nyoma sem volt. Itt egy csávó fogta magát, előhúzott egy kis műanyagzacskót és mosolygott. Felkészülten átszórtam neszeszerem minden tartalmát ebbe a zacskóba és folytattam az utam. Hát így küzdöttünk együtt a terrorizmus ellen, nagyon hatékonynak tűnik ez a kotonolás.

Végre Firenzéhez közeledem. Jó a Lufthansával utazni, pontos, meg nem is drága, de ennyi unalmas némettel még nem repültem együtt. A múltkor tök jó kalandjaim voltak a repülőn az utazótársakkal: az olaszokkal megbeszéltük a foci VB állását, egy kisfiúval az országok fővárosait találgattuk, egy faszi Brüsszelbe készült EUs csinovnyik felvételire, őt tréningeltük, most meg semmi. Csak két hülye fiatal hintőporszagú jól fésült germán röhögött mindig mellettem, amikor elment közöttük a stewardess. Ezentúl csak MALÉV-vel, vagy Alitáliával nyomulok, sokkal viccesebb.

Cami felszedett a reptéren és repesztettünk olasz partnerünk irodájába. Ott volt férje és munkatársa, Gianni, no meg Udo, a nigériai kollega, a legszakértőbb migráns a projektben. Én dőltem jobbra-balra, kínomban megnéztem a leveleimet és megmutattam saját és ismerőseim blogját nekik. Busszal kizúztunk a pályaudvarra és felültünk egy Bolognába tartó vonatra. És már reggel hat óta úton voltam, ekkor 15.30 lehett és még 5 órás vonatozás várt ránk a tengerpartra, Pescaraba. De legalább már ültem: taxiban, repülőn, buszon és vonaton is ezen a napon.

Egy bevándorlós sztori tartja most lázban Olaszországot: lemészároltak egy feleséget és a gyerekeket. A férj tuniszi. A rendőrség még semmit sem mondott és a legnagyobb, legliberálisabb országos napilapok, a politikusok is kikiálltották a tuniszi férjet bűnösnek. A hülyék. De tényleg egészen elképesztő újságcímek láttak az első oldalakon napvilágot, mint pl. "Mészárolt a nem-EUs szőrnyeteg". Közben maga az olasz após telefonált, hogy nem egészen úgy van az, hisz a férj Tunéziában volt a gyilkosság alatt és egyáltalán. A legmorbidabb, hogy az olasz sajtó azt olvasta a férj fejére, hogy nem volt elég jó iszlám férj, mert akkor szigorúbban fogta volna a családot. Ez egészen elképesztő!

Utitársam e napon Uri volt. Szeltem át a csizmát középről az Appenninekből először Bolognába, aztán ki a partra, és közben Uri és alexandriai vendéglátói elmélkedtek a Római Birodalom aktuálpolitikai eseményeiről. Tehát nem aludtam, viszont a mai napon először éreztem tisztának elmém, ezek szerint felébredtem. Mit csinálok majd Firenzében másfél napig? Hát megnézem, amit nem láttam két évvel ezelőtt: a Szépművészeti Akadémián Dávidot, a Palazzo Vecchiot és persze a Ponte vecchiot és elkirándulok a San Miniato-ba, azaz a Mini autóba.
A Bolognai pályaudvar sztereotípiáim szerint pont úgy működik, ahogy egy olasz pályaudvarnak kell: az utolsó pillanatig bizonytalan, hogy a vonatok melyik vágányról indulnak. Kiírnak valamit, majd indulás előtt egy perccel bejelentik a változást. Ez állítólag tényleg mindig így van. És az egyik peronról megindul egy hatalmas exodus a másikra rohanva bőröndökkel, csomagokkal, kajával és öreg nagymamákkal a hátakon.

És előttünk Pescara: unalmasnak tűnő városka tengerparttal. Rinyáltam, hogy mindenképpen tengeri herkenytyűket vacsorázzunk, e kérésem pedig teljesült. Már megint degeszre zabáltuk magunkat, csak az előétel 10 féle kagyló, hal, osztriga, rákok és fogalmam sincs mi volt még. Kurva finom volt minden, utána jött a kagylós spagetti és végre a szobám, az ágyammal.

És folyt. köv.

Az egyik olasz kollega másnap nem tudott lábraállni a gyomorrontástól.

Magyar iszlám

Erőteljesen szervezünk egy hálózatot, amelynek tagjai migránsokkal foglalkozó magyar civilszervezetek, illetve Magyarországra bevándorolt migránsok szervezetei. Majd jól együttműködünk, összefogunk, érdeket képviselünk, szolgáltatásainkat megosztjuk, képezzük magunkat és egymást, szervezetet fejlesztünk, pályázatokat írunk, és mi majd jól bevisszük a migránsügyhöz a nemzetközi fejlesztési aspektust és egyáltalán. Megkerestünk afrikai, vietnámi, kínai szervezeteket és érdeklődnek. Ez jó. Gondoltam, kéne valami iszlám is. Megtaláltam a Magyar Iszlám Közösség weblapját a neten. Nagyon pofás. Van ott két szám. Az egyik folyamatosan foglalt. A másik pedig egy vadidegen emberé, akit folyamatosan hívogatnak, mint iszlám közösség, ő pedig nagyon készségesen válaszolgat tájszólva, hogy nem az. Azt mondta: Most már igazán kiváncsi lennék én is erre a vezetőre, mert szóni kéne neki, hogy vegye mán le ezt a mobilt a webről. De tudja mit? Ott van a Zsinagóga. Tudja a XIII. kerületben. Mondom: Tudom. Mondja: Na, oda menjen be. Ott gyűlnek ezek minden hétfőn és szerdán, aztán szójjon maga is, hogy nem jó ez a szám. Kérdem: Az Magyar Iszlám Közösség a Zsinagógában gyűlésezik? Mondja: Igen, igen. Köszönöm a segítségét. És elköszöntünk.

Vasárnapi TV krumplis - lopva Amorf ördög Tariska Szabitól

A Bőszénfán látott kórus hangosban és mozgóban. Továbbá vasárnapra tudom ajánláni még a 11.00 óra körül látható családtörténetet: rendőr apuka, rajztanárnő anyuka, menő nagyfiú, aki tolószékes lett, középső tudós fiú és istent különböző formáiban látó lány kalandjait, illetve a 13.00 óra környékén a flúgos nyomozó, Monk történeteit.

Ja...- ez nem lesz olyan izgalmas-

és láttam mégis tegnap a vörös pandáról a filmet, akit macska medvének is hívnak, és nálunk is van egy darab az állatkertben és nagyon-nagyon cuki. Őt ismerték először az India és Nepál határán fekvő Himalaya hegyoldalban. Ő róla kapta nevét a nálunk inkább ismert fekete-fehér óriáspanda, aki a hegy másik oldalán, Darjeeling felé eső nedvesebb erdőkben él, és másik néven is ismert: panda maci.



"A vörös pandák lágy, gesztenyebarna bundájukkal, fehér pofájukkal, és hosszú, bozontos farkukkal megjelenésükben és méretükben egyaránt inkább mosómedvére emlékeztetnek, mint a kedves, játékmackószerû óriáspandára. A Himalájában és Dél-Kína bambuszerdeiben honosak. Túlnyomórészt bambuszlevelekkel táplálkoznak, s azt csak részben egészítik ki bogyókkal, gombákkal, fûvel és fakéreggel. Már most is meglehetõsen ritkák, és számuk egyre fogyatkozik: Kínában régebben hét, ma már csak három tartományban élnek. A vadon élõ példányok számát két–háromezerre becsülik, mintegy ötvenet pedig az északi félteke állatkertjeiben tartanak nyilván. A vörös pandák legfõbb veszélyeztetõje az erdõk kivágása, továbbá a játék- és szõrmeipar. Kínában a szõrméjükbõl sapkát és bundát készítenek. Yunnan tartományban például házasságkötéskor hosszú farokkal díszített sapkát kap az ifjú pár, mintegy a boldog házasság talizmánjaként." Élet és Tudomány

Achtung, achtung, pozor, pozor! Vé nevűek fokozott figyelemmel biciklizzenek!!!

Úgy tűnik, hogy a Békhez kapcsolódó bicikliző Vékre rájár a rúd. Pár nappal ezelőtt Vét ütötte el egy autó, canga tropa, megtartott még egy előadást, majd János Kórház Traumatológia.No problémó, minden rendben, jól van. Többet Bé blogjáról lehet megtudni. Tegnap este pedig Vét ütöttel el egy autó, canga tropa, hazasétál vállon, csipő fáj. Reggelre "jobb lágyék megrántva, bal farpofa zúzott, karistolt" és a hideg rázza. Elment forgatni. Reméljük ő is jól lesz, további híreket még várunk.

Ez olyan igazságtalanság! Én annyiszor kívánom, hogy történjen már velem valami baleset, il concreto üssenek el, vagy derüljön ki valami halálos betegség vagy Bé apokaliptikus elmélkedései jöjjenek be legalább, amikor pl. egy trollibuszt vele együtt elnyel a megnyílt flaszterben tátongó feketelyuk, vagy valami... Szóval, hogy figyeljen már rám valaki, na! És erre tessék, nem Vével és Vével történik ez meg?! Persze igazából nem irigylem tőlük a baleseteiket, sőt, örülök, hogy épen és egészségesen megúszták. Halleluja!

Nyílvános megkövetés és újabb VéBé adalékok ezúttal kifejezetten Vének

Nos, Bé ezúton, nyílvános fórumon bocsánatot kér Bétől, amiért őt basztatta és lefitymáló hangvételben "blogon valló hős szerelmesnek" titulálta. Továbbá, hogy a nyáladzás szót is használta. Bé kedvesen és igazán jó fej módon reagált.

Vé megkereste Bét és találkozót kért. Beszélgettek. Jót. És akkor Vé korrekciót kért a régebbi bejegyzéshez. Ezt pedig Bé készségesen meg is teszi lejjebb. Továbbá Vé újabb keletű információkkal szolgált önmaga és eN szerepét illetően a történeteben, így nyílván ez is helyet kap, szintén lentebb. Bé ugyan azt mondja, hogy szarni eN-re, mert az égvilágon semmit nem jelentett a történetek szempontjából.
Nos, ez igaz, de mit csináljon Bé, ha úgy érzi magát e történet kapcsán, mint amikor Uri a 300. oldal környékén belép Jehuda mester házába Júdeában egy kisfaluban és meglátja Jehuda mester feleségét a sarokban varrogatni, aki mélységes gyűlölettel tekint fel rá, majd a másik sarokban az öreg, hasas Jehuda mestert hátán feküdni, akin Uri törékeny szerelme lovagol sikongatva.

Nőiség

Be kell vallanom, hogy hatottak rám ezek a boszniai nők. Amikor már ők is csak bevásárlási mámorban úsztak és szentül meg kellett ígérnem, hogy az utolsó nap is lerövidítjük a programot, hogy időben Budapestre érjünk és Váci utcázzanak, még Miskolcon elzúztunk a Miskolc Plazaba is. Két emeleten semmi. Mi a szart csináljak itt? Mindenki szétspriccelt. Gondoltam szagolgatok kölnit a Rossmanban, de idegbeteg pénztárosnőnek kell a kölnikkel is foglalkoznia és nyílvánvaló lett, hogy ez így nem fog menni. Meg kellene a másik 3 muskétásnak is valami ajándék, de mi...Dubravka MEXX Pure life kölni mintát kapott, abból én is kértem és lobogtatva a papírcsíkot, néha belenyomva orromba sétálgattam körbe-körbe a plázát. Gyuri, az idősb göndör kontyos alföldi buddha mindig azt mondta régebben, hogy ő itt a Plazakandúr. Egyszer csak ott molyolt előttem Rade, a benga nagy fél szemű trebinjei önkormányzatis. Belenyomtam az orrába a papírcsíkot. Kérdeztem: Dobro? Mondta: Da. És ezzel el is zúzott kölnit venni otthonra anyunak. Teljesen fantáziátlan, töketlen hapsi volt ajándékokban, bezzeg a szarvasok, meg a mangalicák feltüzelték.
Bolyongtam, bolyongtam és arra gondoltam, hogy hát milyen nő is vagyok én, hogy nem vetem bele magam a vásárlásba. Végül is kiderült, hogy a fizetésem már megjött, sőt, egy anyai ígéretet is kaptam, hogy a Mikulás és a Jézuska pénzén vehetek magamnak egy télikabátot is. És akkor éreztem, hogy eljött az én időm. Szarabbnál szarabb nagyon márkás boltokban tévelyegtem, semmilyen faszányosan csinos, nőies, ámde mégis bélelt télikabátot nem láttam, de aztán egyszer csak szembejött a bolt: kicsi, nem hivalkodó, semmi brand és egy elég csinos próbababatorzón ott feszült a Kabát. És nevetségesen olcsón. Rámugrott. Mivel olcsó volt, gondoltam, hogy akkor felugorhat rám még egy szexi magassarkú csizma is - ez is meglett. És még így is bőven benne maradtam a keretben. Oh, hát semmi vész! Akkor jöjjön valami cuki gatya - na ilyet nem találtam, de vásároltam egy csomó kurva jó felsőt. És elégedett voltam, nagyon. Egyedül sétáltam el a szállodába, láttam mások is jönnek vissza a csoportból, pl. hatalmas játékbilliárddal a hónuk alatt. Besajtolódtunk a liftbe.
Este a muskétásoknak bemutattam szerzeményeimet, nagyon gratuláltak hozzá. Én próbáltam hangsúlyozni, hogy ez mind nem az én pénzem, hanem mama, mert valahogy olyan kínosan éreztem magam, nem is tudom mitől, hogy nem higgyék, hogy én vagyok a gazdag nyugat-európai támogató, adományozó, megafaszom...(Ezzel kapcsolatosan már voltak nem kellemes élményeim ugyanis.)
Szóval úgy döntöttem hát, hogy korszerűsítem magam: új kabi, új csizma, új felsők, a már régebben hajamra ömlött, elbénázott vörös hajfesték, nyakláncok és fülbevalók, smink, de valami még hiányzott. Bámulván magam a tükörben rájöttem, hogy a teljes korszerűsítés akkor mehet csak végbe, és akkor válhatok korunk elvárása szerint is fasza csajjá, ha 3 centivel arrébb rakom a választékom. Nos, megtettem. Egy fésűvonás, és így. Mindjárt más. Most már fasza nő vagyok, kár hogy másnap megint valami sáros biofarmos, mangalicás tanyára megyünk, így minden új szerzemény bentmaradhatott a szatyorban és majd Budapest élvez engem bennük. Vagy még a körmömet is ki kellene festeni a Bétől két éve kapott vadító bordó körömlakkal?

Elmentek

Ajándék babzsáktyúkok hídban - Gömörszőlős

És még több mangalica, mert egy fenntartható faluból ez kihagyhatatlan

És maga a GÉP!!!! Csodálatos!!!!

Az alábbi gyapjúbálából gyapjúfátylat készít egy csodálatos 100 éves Alföldről átszállított GÉP

Ilyen egy biógyapjú bála, iszonyú jó fogdosni és az ujjakat belemélyeszteni

Hagyományőrző faluképjavító telefonfülke

Légypapír a napenergia-kazánházban Gömörszőlősön

Dubravka, a mostari horvát katolikus horkoló anyám Gömörszőlősön

Reintegráció Putnokon

Munkaerőpiaci reintegrációs tojások nőktől

Ránk rontott a Mikulás és krampuszai a putnoki polgármesternel

Voltunk tréningen a Református Egyház előadótermében Miskolcon

Látogattunk iskolát Kadarkúton

Igen, igen, ma reggel haza mentek az én drága boszniaiaim (mert ugye azt nem mondhatom, hogy bosnyákjaim, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, hisz voltak itt boszniai bonyákok, szerbek és horvátok).

Végre kiderült: Murisa bosnyák, muszlim és eszik disznót. A férje szerb, így a gyerekeik is szerbek. Nos, merülhet fel a kérdés, hogy is van ez? Hát a vallás apai ágon öröklődik, ez világos, csakhogy Bosznia-Hercegovinában (kioktattak a déli hercegovinaiak, hogy nem mondhatom az országukra csak azt, hogy Bosznia) a vallással együtt az etnikai hovatartozás, tehát a nemzetiség is öröklődik. Nem kell kérem ide semmilyen vérvonal-biznisz. Oszt, a mostári Dubrovka katolikus, tehát horvát, a kljuci Sefika és Nermina bosnyák, akik nem esznek disznóhúst. Azért Sefika az utolsó este benyomott egy kurva nagy fűszeres nagyon disznó kolbászt a Vörösmarty téren. Mi is, végre DISZNÓ! A többiek mind önmagukat szerbnek vallóak voltak a csoportban, noha legtöbben szerb-bosnyák vegyesházasságokból jöttek.

Mielőtt ideérkeztek, kértem infót BiH-i partnerünktől, hogy a résztvevők mit is esznek, mit nem. Láttam hárman nem esznek disznót, van egy vega, így én mindenhol valami szárnyas menüt kértem. A 8. nap már jelezte Dubravka, hogy szárnyassá fog változni. Még nyomatékosító karmozdulatokat is tett hozzá. Így a kolbászevés lehetősége mindenkit lázba hozott. A vegának meg vegetáriánus menüt rendeltünk, nyílván, ez nagyjából tudjuk, hogy rántott sajtot vagy rántott brokkolit takar 10 napon keresztül a magyar éttermekben.
Kiderült, hogy a vega nem vega, hanem rendes ortodox módon megtartja a Karácsony előtti 40 napos bőjtöt, azaz nem eszik: húst, tojást, sajtot és egyáltalán semmilyen fehérjét. OK, nem baj, mindehol újrakértem a kajákat, lett belőlük saláta, krumpli, hal. Jött a saláta. Kiderült, hogy nem eszik paradicsomot és bőjt közben ecetet sem lehet fogyasztani. OK, nem baj, marad a hal, krumpli, gyümölcs. Megint újra kértem a kajákat. Elégedett volt.

Az alábbiakban már élménybeszámolt pécsi és zselici túrák után egy budapesti városnézést és minisztériumi és közösségfejlesztők egyesületi programok következtek, majd eltéptünk Miskolcra.

Kedvenc állatomról, a vörös pandáról ment a spektrumon film, de nem láttam.

A szarkavári megkritizált panzió után Miskolc belvárosában egy 3*-os szállodában laktunk úri körülmények között. A mostari önkormányzatis csávónak ez már nem volt méltatlan.

Miskolc segge kérem ki van nyalva. Ordenáré módon felújítottak mindent, de már túlzásba vitték a fejlesztéseket. Kikövezett utcák és járdák mentén fél méteres állólampionok kb. egy méterenként, az egész olyan bizarr ebben a volt szoci iparvárosban. A Thália utcája is egy karácsonyi kirakattá változott, a helyeinket felújították, a jó kis szocreál Tháliából egy érdektelen bordószínű kávézó lett. Én csak bóklásztam az utcákon és szívbemarkolóan hiányoztak a miskolci egyitársak, úgyhogy szétszaggatva bejártam, amit tudtam.

Névnapomra kaptam dalt meg egy sálat, és aztán jött a Mikulás. Az 50-es nőkkel kávéztam este az egyik hotelszobában, ahol 7 nő együtt dohányzott és tudtam, már nem fogok aludni. Becsavarózták a copfomat és telefújták egy kiló lakkal, kurvára szúrt és illedelmességből így kellett egész este ülnöm. Egyresz megpróbáltam egy gyenge kis ráutaló magatartást mutatni, hogy nem lehetne-e kivenni, de szigorúan rám néztek és nyista pista, nem lehetett.

Egy egész csoport figyelte, hogy hogyan próbálom az általam nem beszélt helyi nyelven elmagyarázni, hogy a tánc leképezi az egész társadalmat, az ő kólojuk, a körtáncok így meg úgy, meg a mi magyar néptáncaink, a nemi szerepek... Fél órán keresztül kiguvvadt szemek serege figyelt rám meredten, majd befejeztem, mindenki vett egy mély levegőt, sóhajtott egyet és egymás felé fordultak, belefogtak valami más témába. Ott ültem hülyén és világos lett, hogy semmit nem értettek abból, amit karattyoltam.

Elmentünk lefeküdni szobáinkba. Egyszer csak hallom, hogy kopognak. Mondom magamban, mi a kurva élet van már megint, kinyitom, és ott lóg egy papírból kivágott, piros cérnával összevarrt kiscsizma a kilincsen, no meg egy pár fehér zokni.
Valami cincogást hallottam a sarok mögül. A 3 db 50-es nő, hajcsavarókkal a fejükön kis pizsijükben rohangáltak a szálloda folyosóján és bepisiltek a röhögéstől. Utána már én is velük szaladgáltam és mi lettünk a 4 muskétás. Kaptam mézet, papírzsebkendőt, egy 2006-os naptárat, milka csokikát, tejszínt, meg mindent, amit a szobájukban találtak. Utána megint lefeküdtünk. Majdnem elaudtam, amikor újabb kopogás és még nagyobb röhögés verte fel a szállodát. Most Dubravka következett. Neki már piros zokni lógott a kilincsén, volt benne bugyi, rúzs, szempillaspirál, kölniminta, betétek...Pontosan nem értem miért...No, jól megkönnyeztük ezt is, már hajnali kettő volt és eldőltünk. Én még a clinique rúzsommal, amit soha nem használok, brutál vörös, rajzoltam Dubravka ajtajára egy szívet, meg egy virágot.

Putnokon belebotlottunk egy FIDESZ-es polgármesterbe. Miután bemutatta a kisváros fejlesztési tevékenységeit, jól elmondta az összes boszniai vendégnek, hogy ezek csak azért történhetnek, mert ő jobb oldali polgármester. Ahol baloldali, szocialista polgimester van, ott fejlesztés nem történik Magyarországon, a haveroknak osztják csak a pénzt. És akkor hátranéztem, és láttam, hogy az egész boszniai csapat egy fejként bólogat. Ezek megőrültek?
És akkor vettem egy mély levegőt, hogy a picsába, most a buszban előadást lehet tartani a magyar belpolitikai életről, de bíztam azért bennük, a tök normális boszniai csoportban, hogy a helyén kezelik az ügyet. Végül is a Somogyban látott szoci mikrorégiós elnöknő, aki régen tanácselnök volt, nagyon szimpatikus volt nekik és sok fejlesztésről mesélt. Hát persze ki is derült, hogy nem kell ide a magyarázkodás.

Délután pedig nagyot bőgtünk. Sefika a munkájáról mesélt, hogy mennyi mindent csináltak a háború után. Eleddig tulajdonképpen keveset beszéltek magukról, mert sehol sem volt másfél óra csak arra, hogy 12 ember tolmácsolással együtt bemutatkozzon. (Dubravka amúgy sem tud 10 percnél kevesebbet beszélni, ha egyszer kinyitja a száját.) És itt végre ők is belekezdtek. És akkor elértünk a háborúhoz, és Sefika sírt. És én ránéztem, és sírtam és a tolmácsunk is sírt. (Mi mindketten olyanok vagyunk, hogy az is elég, ha csak beszélnek a sírásról és mi sírunk.) És akkor még más is sírt. Murisa pedig fantasztikus érzékkel ennek kapcsán el kezdett mesélni Bosznia-Hercegovináról, az ottani civilszektorról és fejlesztésekről.

És benne vagyok a TV-ben!!! Juhé, interjút csinált velem a putnoki helyi TV, vilgsztár leszek. No meg a MR Pécsi szerb kisebbségi műsora is.

Gömörszőlősön ebédközben megtudtam, hogy a Hammam az a testi-lelki tisztálkodás helye, nem kell, hogy fürdő legyen, de lehet víz is ott. Az Ilidzsa viszont mindenképpen forrásra települt iszapfürdő.

Bosznia és Zselic

A vörös mangalica bébik és
Jóska

A megatanya Padcán

A nénim baloldalon

A bácsim

Az oszlopok

A csajok fellépés előtt

A doboji munkaerőpiaci reintegrációs programban résztvevő nők kézimunkái

Szász Endre képe a megyei közgyűlés falán

A doboji pályaudvar, Bosznia-Hercegovina

A fedélzet

Nos kérem, amint az a mérhetetlen unalmasnak tűnő fotók tömkelegéből is látszik (időbeli sorrend lentről felfelé), alámerültünk a magyar vidék bugyraiban, ezért kérjük a képeket kontexusba helyezni és kellő iróniával szemlélni: egy fővárosi ember tévelygései a Zselic mélyén, ahol a helyiek megmutatják neki, hogy ők mire büszkék, és pesti ember ezt kötelességtudóan fotózza. (Kár, hogy olyan fotót nem rakhatok fel, amin jól felismerhető emberarc is látszik, kivéve a kórust).

De eddigi utiélmények (szigorúan kerülve a szakmaikat):

1. Bosznia - kava domaca avagy bosanska - nagyon szeretem ezt a törökkávét, amit ők csinálnak

2. Két buszsofőr, kiakadva, amiért sáros lett a buszuk Boszniába menet, oh, I am sorry.

3. A doboji pályaudvar, füstős kávézó, további törökkávék

4. A szláv nők - ők nők, mindig kiöltöznek, még egy sáros farmra is magassarkúban jöttek, az ő hatásukra elrohantam, vettem magamnak alapozót, az jól jön a mangalicák között. Már nagyon sok mindent tudok a managalicákról, pl. hogy van vörös, fekete és fecskefarkú. Nem, fecske hasú. Mert annak fehér a hasa, mint a fecskének. De a golfpályán megszívták, mert nem léphettek rá a sarkukkal a mindennap nyírt, 3 év alatt kialakuló fűszőnyegre a lik körül.

5. Egy kisfalusi kóruselőadás - nagyon megdöbbentem, ilyet még tanulmányúton nem pipáltam, persze az öregektől megint potyogott a könnyem.

6. Befogadtak a nők, szobájukban esténként nagy traccspartik, már a negyedét értem annak, amit mondanak, én fura keverék orosz-szerb-angol-spanyol nyelven kommunikálok velük, ők ezen nyelvek közül csak a szerbet ismerik (illetve a horvátot, meg a bosnyákot), de Murisa ért engem. Nagyon sokat röhögtünk, miközben egymás haját szárítgatták és hajcsavarózták, a férfiak is ki-be járkáltak, senkit nem zavartak. Tökös nők. Mondta az egyik, hogy Magyarországon magasabbak a tyúkok, mint náluk otthon. Illetve amikor meglátták nőiesen slim OCB cigarettafilterjeimet a tekerős dohányhoz, akkor nagyon elcsodálkoztak, mert Boszniában ilyen nincsen, és megkérdezték: mi ez, Barbie tampon?

7. Adott továbbá egy brutálisan üvöltve horkoló szobatárs, akitől nem aludtam legalább egy éjszaka. Viszont imádom, pótanya, reggelente megfőzte a kis bosanskankat a rezsóján a hotelszobában és ágyba hozta nekem a kávét. A nők készültek, tudták, hogy Magyarországon nem lehet ezt a finomra őrőlt kávét kapni és mindent hoztak magukkal, ami elkészítéséhez szükséges.

8. Életemben először voltam golfklubban - ez is vidkékfejlesztés. Csodálatos. 4 hektárnyi zöld, tavak, fák, mittomén. Mindannyian kettesével beültünk a villanyautókba és bejártuk a terepet. (18 lyuk 72 ütésből megcsinálható. Állítólag minden golfpálya 18 lyukú.) Majdnem megöltem magunkat, nekiindultunk egy lejtőn, a fék nem fogott, a kocsi csak gyorsult-gyorsult, ki kellett kerülnöm az előttem haladókat és csak robogtunk durván lefelé és addigra a fékek már beragadtak, sár, levelek, a kocsi elkezdett kicsúszni és borulni, én bénáztam és néztem a mellettem ülő Murisát, akit fogtam felül, hogy ne zuhanjon ki, hamár dőlünk, de ő fantasztikus képességeinek köszönhetően a fenekével még a kocsiban ült, de lábaival már a földön szaladt a kocsi mellett métereken keresztül. Hát így éltük túl. Utána hülyére röhögtük magunkat és nekem nagyon lelkiismeretfurdalásom volt. Mondta, hogy ennyit a magyar-boszniai együttműködésről.

9. Belekóstoltunk a vidéki urambátyámosdiba: mindenki kölcsönössen brutál mennyiségű cuccal megajándékozta egymást. Ebből én teljesen kimaradtam, még egy rohadt szervezeti prospektust sem tudtam volna adni. Napi három pálinka ott vidéken és borkostolók, napi három étkezéssel. Lealapozott fejeinkkel most már tényleg joggal beülhetnénk a fecskehasú mangalicák közé.

10. Volt tanácselnök asszony már 1990 óta MSZPs megyei közgyűlési képviselő. Még akkor rég vett egy kúriát. Ott élt vagy csak néha ott tanyázott Szász Endre. A festő a megyei közgyűlés székházának egy falát is kipingálta: reneszánszos törékeny fejű nőalakon 5 ágú csillagos kissapka. Meg még egy csomó füstős girbe-gúrba vonal. Apokalipszis.

11. Végigmásztam billenős padon, láncmászókán, ugrottam fejest hatalmas szénakazalba, ami direkt ezért volt. Majd vezettem tovább a komoly szakmai projektet.

12. Rávett minket egy magyar szerb (a nagyon jó fej tolmácsunk), hogy Kaposvárról éjszaka elkocsikázzunk Pécsre és résztvegyünk az éves szerb/makedón bálon. Elvittem hát a boszniai szerbeket, horvátokat és bosnyákokat, hogy megnézzék, a mi szerbjeink és makedónjaink mit tudnak. 4 nő kivételével a csoportból mindenki bávatagon ült és nem szólt egy szót sem. 600 résztvevő, megatánc, kolóhegyek, báli ruhák. A boszniai csapat legalább felismerte, hogy melyik a szerb és melyik a makedón szám, nekem mindegyik ugyanolyan és ettől egy idő után unalmas. A körtánc is. Volt Surda zene, ezt a buszban is énekelték. Dubrovkával a végén beálltunk egy körre. Vettünk tombolát, nem nyertük meg a görög utazást, mert egy pacák, aki 60 rongyért vásárolt tombolajegyeket, nagyjából mindent megnyert. És két óra után elindultunk vissza Kaposvárra. Az út is pont ennyi volt oda-vissza.