Elmentek

Ajándék babzsáktyúkok hídban - Gömörszőlős

És még több mangalica, mert egy fenntartható faluból ez kihagyhatatlan

És maga a GÉP!!!! Csodálatos!!!!

Az alábbi gyapjúbálából gyapjúfátylat készít egy csodálatos 100 éves Alföldről átszállított GÉP

Ilyen egy biógyapjú bála, iszonyú jó fogdosni és az ujjakat belemélyeszteni

Hagyományőrző faluképjavító telefonfülke

Légypapír a napenergia-kazánházban Gömörszőlősön

Dubravka, a mostari horvát katolikus horkoló anyám Gömörszőlősön

Reintegráció Putnokon

Munkaerőpiaci reintegrációs tojások nőktől

Ránk rontott a Mikulás és krampuszai a putnoki polgármesternel

Voltunk tréningen a Református Egyház előadótermében Miskolcon

Látogattunk iskolát Kadarkúton

Igen, igen, ma reggel haza mentek az én drága boszniaiaim (mert ugye azt nem mondhatom, hogy bosnyákjaim, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, hisz voltak itt boszniai bonyákok, szerbek és horvátok).

Végre kiderült: Murisa bosnyák, muszlim és eszik disznót. A férje szerb, így a gyerekeik is szerbek. Nos, merülhet fel a kérdés, hogy is van ez? Hát a vallás apai ágon öröklődik, ez világos, csakhogy Bosznia-Hercegovinában (kioktattak a déli hercegovinaiak, hogy nem mondhatom az országukra csak azt, hogy Bosznia) a vallással együtt az etnikai hovatartozás, tehát a nemzetiség is öröklődik. Nem kell kérem ide semmilyen vérvonal-biznisz. Oszt, a mostári Dubrovka katolikus, tehát horvát, a kljuci Sefika és Nermina bosnyák, akik nem esznek disznóhúst. Azért Sefika az utolsó este benyomott egy kurva nagy fűszeres nagyon disznó kolbászt a Vörösmarty téren. Mi is, végre DISZNÓ! A többiek mind önmagukat szerbnek vallóak voltak a csoportban, noha legtöbben szerb-bosnyák vegyesházasságokból jöttek.

Mielőtt ideérkeztek, kértem infót BiH-i partnerünktől, hogy a résztvevők mit is esznek, mit nem. Láttam hárman nem esznek disznót, van egy vega, így én mindenhol valami szárnyas menüt kértem. A 8. nap már jelezte Dubravka, hogy szárnyassá fog változni. Még nyomatékosító karmozdulatokat is tett hozzá. Így a kolbászevés lehetősége mindenkit lázba hozott. A vegának meg vegetáriánus menüt rendeltünk, nyílván, ez nagyjából tudjuk, hogy rántott sajtot vagy rántott brokkolit takar 10 napon keresztül a magyar éttermekben.
Kiderült, hogy a vega nem vega, hanem rendes ortodox módon megtartja a Karácsony előtti 40 napos bőjtöt, azaz nem eszik: húst, tojást, sajtot és egyáltalán semmilyen fehérjét. OK, nem baj, mindehol újrakértem a kajákat, lett belőlük saláta, krumpli, hal. Jött a saláta. Kiderült, hogy nem eszik paradicsomot és bőjt közben ecetet sem lehet fogyasztani. OK, nem baj, marad a hal, krumpli, gyümölcs. Megint újra kértem a kajákat. Elégedett volt.

Az alábbiakban már élménybeszámolt pécsi és zselici túrák után egy budapesti városnézést és minisztériumi és közösségfejlesztők egyesületi programok következtek, majd eltéptünk Miskolcra.

Kedvenc állatomról, a vörös pandáról ment a spektrumon film, de nem láttam.

A szarkavári megkritizált panzió után Miskolc belvárosában egy 3*-os szállodában laktunk úri körülmények között. A mostari önkormányzatis csávónak ez már nem volt méltatlan.

Miskolc segge kérem ki van nyalva. Ordenáré módon felújítottak mindent, de már túlzásba vitték a fejlesztéseket. Kikövezett utcák és járdák mentén fél méteres állólampionok kb. egy méterenként, az egész olyan bizarr ebben a volt szoci iparvárosban. A Thália utcája is egy karácsonyi kirakattá változott, a helyeinket felújították, a jó kis szocreál Tháliából egy érdektelen bordószínű kávézó lett. Én csak bóklásztam az utcákon és szívbemarkolóan hiányoztak a miskolci egyitársak, úgyhogy szétszaggatva bejártam, amit tudtam.

Névnapomra kaptam dalt meg egy sálat, és aztán jött a Mikulás. Az 50-es nőkkel kávéztam este az egyik hotelszobában, ahol 7 nő együtt dohányzott és tudtam, már nem fogok aludni. Becsavarózták a copfomat és telefújták egy kiló lakkal, kurvára szúrt és illedelmességből így kellett egész este ülnöm. Egyresz megpróbáltam egy gyenge kis ráutaló magatartást mutatni, hogy nem lehetne-e kivenni, de szigorúan rám néztek és nyista pista, nem lehetett.

Egy egész csoport figyelte, hogy hogyan próbálom az általam nem beszélt helyi nyelven elmagyarázni, hogy a tánc leképezi az egész társadalmat, az ő kólojuk, a körtáncok így meg úgy, meg a mi magyar néptáncaink, a nemi szerepek... Fél órán keresztül kiguvvadt szemek serege figyelt rám meredten, majd befejeztem, mindenki vett egy mély levegőt, sóhajtott egyet és egymás felé fordultak, belefogtak valami más témába. Ott ültem hülyén és világos lett, hogy semmit nem értettek abból, amit karattyoltam.

Elmentünk lefeküdni szobáinkba. Egyszer csak hallom, hogy kopognak. Mondom magamban, mi a kurva élet van már megint, kinyitom, és ott lóg egy papírból kivágott, piros cérnával összevarrt kiscsizma a kilincsen, no meg egy pár fehér zokni.
Valami cincogást hallottam a sarok mögül. A 3 db 50-es nő, hajcsavarókkal a fejükön kis pizsijükben rohangáltak a szálloda folyosóján és bepisiltek a röhögéstől. Utána már én is velük szaladgáltam és mi lettünk a 4 muskétás. Kaptam mézet, papírzsebkendőt, egy 2006-os naptárat, milka csokikát, tejszínt, meg mindent, amit a szobájukban találtak. Utána megint lefeküdtünk. Majdnem elaudtam, amikor újabb kopogás és még nagyobb röhögés verte fel a szállodát. Most Dubravka következett. Neki már piros zokni lógott a kilincsén, volt benne bugyi, rúzs, szempillaspirál, kölniminta, betétek...Pontosan nem értem miért...No, jól megkönnyeztük ezt is, már hajnali kettő volt és eldőltünk. Én még a clinique rúzsommal, amit soha nem használok, brutál vörös, rajzoltam Dubravka ajtajára egy szívet, meg egy virágot.

Putnokon belebotlottunk egy FIDESZ-es polgármesterbe. Miután bemutatta a kisváros fejlesztési tevékenységeit, jól elmondta az összes boszniai vendégnek, hogy ezek csak azért történhetnek, mert ő jobb oldali polgármester. Ahol baloldali, szocialista polgimester van, ott fejlesztés nem történik Magyarországon, a haveroknak osztják csak a pénzt. És akkor hátranéztem, és láttam, hogy az egész boszniai csapat egy fejként bólogat. Ezek megőrültek?
És akkor vettem egy mély levegőt, hogy a picsába, most a buszban előadást lehet tartani a magyar belpolitikai életről, de bíztam azért bennük, a tök normális boszniai csoportban, hogy a helyén kezelik az ügyet. Végül is a Somogyban látott szoci mikrorégiós elnöknő, aki régen tanácselnök volt, nagyon szimpatikus volt nekik és sok fejlesztésről mesélt. Hát persze ki is derült, hogy nem kell ide a magyarázkodás.

Délután pedig nagyot bőgtünk. Sefika a munkájáról mesélt, hogy mennyi mindent csináltak a háború után. Eleddig tulajdonképpen keveset beszéltek magukról, mert sehol sem volt másfél óra csak arra, hogy 12 ember tolmácsolással együtt bemutatkozzon. (Dubravka amúgy sem tud 10 percnél kevesebbet beszélni, ha egyszer kinyitja a száját.) És itt végre ők is belekezdtek. És akkor elértünk a háborúhoz, és Sefika sírt. És én ránéztem, és sírtam és a tolmácsunk is sírt. (Mi mindketten olyanok vagyunk, hogy az is elég, ha csak beszélnek a sírásról és mi sírunk.) És akkor még más is sírt. Murisa pedig fantasztikus érzékkel ennek kapcsán el kezdett mesélni Bosznia-Hercegovináról, az ottani civilszektorról és fejlesztésekről.

És benne vagyok a TV-ben!!! Juhé, interjút csinált velem a putnoki helyi TV, vilgsztár leszek. No meg a MR Pécsi szerb kisebbségi műsora is.

Gömörszőlősön ebédközben megtudtam, hogy a Hammam az a testi-lelki tisztálkodás helye, nem kell, hogy fürdő legyen, de lehet víz is ott. Az Ilidzsa viszont mindenképpen forrásra települt iszapfürdő.