Félállásom 2009 április - július

Sétálunk

Futunk

Állunk

Szaladunk

Állunk és már nagyon lihegünk

Futnak, szaladnak, intézkednek

Sejj, az én utcám

- Sikerült berakni az akkumulátort?
- Igen, minden rendben.
- Vegyék meg ezt is! (Kis kék műanyagflakon, benne lé.)
- Mi az?
- Tudják, ez az akkumulátor béres cseppje.

Az öregúr eltűnt, jött egy nagybajszú, csikós-gulyáslegénynek beöltözött eladó.

Aztán bezárt.

Szörnyeteg

"Figyeljen, nekem meg kell köszönöm a vasárnapi sms-ét. Mert maga igazán bűbájos tündérbogár módjára kezelte az én gyermekded, önző hisztis követelésem, ami persze sok mindenkit elért aznap. Én tényleg, tényleg, tényleg nagyon ki voltam akkor akadva, hogy nincs játszópajtásom vasárnap délután-estére. De aztán persze akadt és lett tánc, meg nagy dalolás, mulatság a Városligetben.
És, és, és hülye egy dolog, akár rosszul is eshet valakinek, hogy nem úgy keresem meg, hogy ő vele akarok találkozni, hanem azért jelentkezem, hogy mentsenek meg aznap estére és szolgáltassanak jó társaságot. Ez azért már igazán önző dolog...tudom.
Tudja, én nem rég szakítottam, és amikor szakítok, vagy ha más szakít velem, akkor én futok. Én olyankor nem tudok otthon lenni. Szóval másfél hete megint pörgök és olyankor engem meg kell menteni. Futni olyan, mint Nasztaszja Philippovnának lenni. Május 10 előtt nekem necces az összefutás, utána nyugodtabb...Remélem jól van és csókolom!"

Mindjárt visszabrazilozom magam, "de valamit még muszáj megosztanom, mert tudom, hogy maga érteni fogja. Elkövettem valamit, amit nem lett volna szabad. Vagy mondjuk, jobb lett volna elkerülni.
Mondja, pofozott maga fel már nőt? Vagy ilyen messzire el sem kell menni. Volt már maga valahogy agresszív nővel? Megrázta mondjuk, vagy valami ilyesmi? Persze nem csak fizikailag lehet agresszívnak lenni...
Én ütlegeltem ennek a szegény embernek a fejét és a mellkasát a szakítás előtt. Szőrnyű volt. Ráadásul egy angolnak. :)
Megvan ennek a maga oka, azt most itt nem részletezem (...én, én, én valamire nem tudtam rendesen nemet mondani és már megint belekerültem, ahelyett, hogy kiléptem volna...).
És persze nekem borzasztó, földön túli lelkiismeretfurdalásom lett, bele is betegítettem magam, önbünti, hasonlók...
És azon kívül, hogy a nagy, mély beszívó fekete spirált meg a hülyeséget próbáltam kontrollálni és egyszerűen, világosan levonni a tanulságokat, aztán menni tovább, én biza egy szörnyetegnek éreztem magam, és arra gondoltam, hogy a Földet is, engem is meg kell menteni a szörnyetegtől bennem és valójában nem is lehet jobbat tenni, mint likvidálni. Engem.
És akkor én Rogozsint kerestem egy pár napig. Tudja, én szeretem Rogozsint."

Szeretem, mert bevállalta, hogy mindig megmenti N.Ph.-t és hogy egyszer csak meg kell ölnie, nem is tudta volna máshogy megmenteni...
N.Ph.-t sosem éreztem őrültnek, magamat sem. Nem értettem, hogy Miskin herceg miért gondolja N.Ph.-ról, hogy őrült. Nem volt őrült. Csak kissé hisztérikusan őszinte és mindig meg kellett menteni. Rogozsin is és Miskin herceg mindig megmentették, egymástól is. Aztán ültek együtt a hallottas ágyánál.

The girl who silenced the UN for 6 minutes

Gondolom állítólagos szakmámból kifolyólag, több helyről is eljutott hozzám az alábbi youtube link.
Emberi meg nemzetközi jogász kollegám, aki járt már ENSZéknél üléseken, blazírt arccal nézte végig a bejátszást. Ő nem nagyon hatódott meg az elhangzottakon, én azért még kicsit igen (vagy csak azt sajnáltam, hogy én nem vagyok ilyen aktivista érzelmű) és kommentárjából megtudtam, hogy miért is olyan fontos a címben az a '6' és a 'silence'. Ugyan nem tudjuk, hogy 1992-ben (miért is most pörög ez a felvétel a világban?) is így nézett-e ki egy ENSZ ülés, DE a mai napig:
1. maximum két perc áll rendelkezésre felszólalásra, sosem engednek meg többet, nagyon szigorúak! Lehet, hogy az ECHO-nak jó lobbyja volt. Tehát 6 percig beszélni az ENSZ-ben már önmagában is csodával határos. De tényleg!
2. Az ENSZ diplomaták folyamatosan dumálnak egymás közt, és nem is halkan művelik mindezt. Konkrétan elég méltatlan a környezet, amelyben diplomatáink a Föld minden részéről a mi jólétünkért harcolnak, híresen senki nem hallgatja meg egymást és egy ENSZ ülés olyan, mint a Sirályban egy normál kora este, de említhetném még a Centrált vagy a Jelent, vagy a most új helyre költözött nagyon zajos Fecskét. Tehát az a tény, hogy a diplomaták befogták a szájukat és figyeltek, szintén a csodával határos! (Ugyanakkor azt nem látjuk, hogy valójában hányan is vannak bent az ülésteremben.)

Severn Suzukinak gratulálok 1992-es fellépéséért.
http://en.wikipedia.org/wiki/Severn_Cullis-Suzuki

Severn Suzuki speaking at UN Earth Summit 1992

Sokat dolgozik? Katasztrofális következményekre kell felkészülnie

A minap erre a hírre lettem figyelmes:

2009. február 26., csütörtök 10:30 InfoRádió / BBC

A sok túlóra jelentősen növeli a demencia, azaz az időskori leépülés kialakulásának esélyét. Nem árt tehát számolni a túlórákat, mert azok számával egyenes arányban nő a leépülés kockázata.

Finn kutatók 2 214 brit középkorú közszolgát vontak be a vizsgálataikba. Megállapították, hogy azok, akik hetente több mint 55 órát dolgoznak, rosszabb mentális állapotban vannak, mint azok, akik csak a normál munkaóráikat dolgozzák le. Kiderült az is, hogy a "sztahanovisták" rövid távú memóriája sokkal rosszabban működik, mint azoknak, akik kímélik magukat. Ráadásul a hatás kumulálódik, minél többet dolgozik valaki, annál jobban növeli a kockázatokat. Megállapítható tehát, hogy a túlórák hátránya igen komoly lehet. Arra ugyanakkor nem tudtak pontos magyarázatot adni a kutatók, hogy a hosszúra nyújtott munkanapok miért hatnak roncsolóan az agyra. Arra mindenesetre felhívták a figyelmet, hogy a memóriazavar, a mentális problémák vagy az érrendszeri betegségek összefüggésben állnak a stresszel.


Ehhez aztán sem finnek, sem kutatónak nem kell lenni, hogy a fentemlített evidenciákkal számoljunk...


Viszont a sokat dolgozó demensekkel ellentétben létezik THE BEST JOB IN THE WORLD!

29,500 jelentkezés, publikus szavazással döntés, juhéééé!


Egy barátunk pályázott az amúgy furcsa hírdetésre. Nekem az az érzésem, hogy nem is munkára, hanem turistáskodásra keresnek embert. Ha igaz, ha nem, adj barátunknak 5 csillagot, ha tetszik - a szerintem egyébként nagyon vicces - bemutatkozó videója!


http://www.islandreefjob.com/#/applicants/watch/p87TJjx_QbM

Korán

A címmel egy bizonyos napszakra hivatkozom és nem az egyik szent könyvre.

Ülök 8-kor a dunai panoráma előtt, nagyon balgán bámulva a monitort, várom a takarítót (Tibort, nem Viktort) az irodában és bambán megdöbbenve látom, hogy mennyi ismerősöm aktív már ilyenkor, pattognak le-fel a skype-on. Mit csinálnak? Tusolás és fogmosás között már olvassák az index-et, emailekre válaszolnak, háromszor szóltak már valakinek, hogy "Siess már, elkésem!"? Meg gondolom ilyenek. Jaaaaaaaaaaaaj, de hatalmasat ásítok most.
Tibor is megjött, de pont a WC-t kezdte el takarítani, nekem meg iszonyatosan kell pisilni. Ebben a szorult rekeszizomi helyzetben akkor írok a blogomra, pár napja úgyis fel vagyok háborodva.

A minap résztvettem a budapesti közösségi közlekedésben, amit ugye nagyon próbálok kerülni. Rájöttem milyen nagyon klassz. Én már nem tömegközlekedem, hanem közösségi közlekedem. Pislogok embertársaimra és megélem, hogy hozzájuk tartozom, a büdös, téli ájerben is együtt rázkódunk. Igen, ők én vagyok, én ők. Az én közösségem és minden, ami ott történik közlekedés közben az én ügyem is és felelősségem. http://kozossegikozlekedes.blog.hu/, és a kerékpárosokra is gondolva: http://kerekparosklub.hu/a-kozossegi-kozlekedes-es-a-kerekpar-kapcsolata.

Ennek tudatában szálltam fel - mert nagyon elkéstem egy fontos emberrel való találkozóról http://www.mott.org/ - csak két megállóra a Jászai Mari téren az én szívem csücske 6-os 4-es villamosra (ez gyerekkori maradvány). Valakik kicsit hangoskodtak. Egy pár. Részegek, de nem nagyon, koszosak, büdösek, talán éppen nem hajléktalanok.
Hirtelen akcióra leszek figyelmes, nő feláll, a férfit gyorsan otthagyja, hátra siet a villamoskocsiban. Talán le is szállt. Gondoltam is magamban, ez milyen fasza lépés egy dependens alkesz kapcsolatban.

A férfi, akit innentől kezdve embernek hívok majd, nagyon megsértődött. Némileg erőteljesebben szidta az életet, de főleg a nőket.
Mert a büdös kurváknak csak lakás kell, meg kocsi, na meg a geci...na az spricceljen belétek...Hitler is célt tévesztett, a nőket kellett volna kiírtani...stb.

Nos, hát mi is történik ilyenkor ott abban a közösségi közlekedésben? Well...
Agresszív megnyilvánulásra mindenki behúzza fülét-farkát nyilván, az utazók egymás között egyetértően rosszallóan pislognak, hogy ez mégis csak sok...
Az ember viszont nagy bánatában egyre jobban hergelte magát, és már kicsit a villamosülést is rugdosta. No, én azon gondolkodtam, hogy hogyan is lehetne ebből az állapotból kimozdítani. Szívesen bemostam volna neki azért, amiket a nőkre mondott, no de...agresszió sosem kifizetődő...hát akkor gerincesen eléállok, nagyon bátran nézek bele a szemébe és azt mondom, hogy...

Egyszer csak megjelent egy végtelenül sármosan jól öltözött skandinávos, vagy talán angol-szászos, de az is lehet, hogy német szőke, kék szemű harmincon sok éves jól fésült férfi. Ránézett az emberre és először külföldiül, majd tört magyarsággal felszólította, szálljon le. Mély csönd ült a villamos közö(n)sségére. Az ember is elhallgatott. Pár másodpercnyi reakció időt hagyva a külföldi újra szólt, már mérgesebben. Az ember csak nézett rá döbbenten, aztán ernyedt hangon megjegyezte, hogy ne szóljanak bele az életébe. A külföldi egyre dühösebb volt és beszólt nekünk is, Ha itt nem csinál senki semmit, akkor én teszek...Szálljon le!

Jött a Margit-híd Budai hídfő, a villamoskocsi ajtaja kinyílt. Én mindenesetre leszálltam, hátranéztem. A sármos külföldi konkrétan verekedést kezdeményezett, elkezdte leráncigálni az embert, aki pedig - nem meglepő módon - kapaszkodott és ijesztően dulakodtak.

Én elsiettem, felkavartan. Azt éreztem, hogy elmehet ez a külföldi is a jó büdös francba. Milyen jogon avatkozik ő bele az én közösségi közlekedésembe. És miért gondolja, hogy neki ehhez van joga, viszont annak az embernek nincs joga a villamoson tartózkodni...Ha pedig valamilyen közösségi egyezmény szerint nincs joga egy ilyen viselkedésű embernek a villamoson tartózkodni, akkor sem az agresszió, verekedés, a lehajítás az adekvát módszer tán. (Valakik erre azt mondják, hogy néha nincs más, és kiszámíthatatlan...)
Vannak speciális helyzetek ugye. Tudjuk, hogy az milyen, mikor valami egy bizonyos szituációban mehet (akár csak egy szóhasználat), de egy másikban ugyanazzal az emberrel már nem működik. Megvan a saját szabályrendszere a közösségi közlekedésnek? Tényleg le lehet hajítani valakit, ha így viselkedik?

Mindenesetre a megbeszéles után, a bizonyos fontos külföldi kollegával (aki egy Angliában szocializálódott cseh középkorú) és egy magyar kollegával megosztottam az esetet. Ők, azonnal, hangosan, élesen, egyértelműen emelt hangon rávágták, hogy ennek az embernek nincs joga a villamoson tartózkodni ilyen állapotban, mert veszélyezteti a közösség többi tagjának - ha nem is fizikai, de - mentális egészségét. (Abba már nem bonyolódtam bele, hogy ki ad jogot kinek és mire is?)
Majd ettől a fontos külfölditől megtudtam, hogy Londonban pár éve hoztak egy rendeletet, miszerint is büdös, koszos, agresszív ember nem tartózkodhat a közösségi közlekedés fórumain. Erre magyar kollega azt mondta mélyről felsóhajtva: oh, hát mi 100 évvel el vagyunk ettől maradva! Na ekkor már a szememet forgattam, gondoltam magamban, hogy én bizony akkor jobban szeretem a mi kis koszos büdös közösségi közlekedésünk, mint azt a puccos, túlkontrollált angol-szászt.
Szintén valakik azt mondják a londoni intézkedésre, hogy csak a terror veszély elhárítása miatt rendelték el.

És most itt tartok. Nincs igazságom ebben a kérdésben. De kíváncsi lennék, mit szólna a brit utazóközönség, ha Londonban, a tuti rendelkezésükkel együtt is, az este 11 órára iszonyatosan berúgott, hangoskodó, veszekedő, sokszor szánalmasan kinéző ám mégis az esti londoni városképhez tartozó, bizonyára néha undorítóan beszélő, és néha össze-vissza hányó embereket el kezdeném lehajigálni a double deckerek tetejéről. Pedig ők állítólag 100 évvel előbbre vannak, minimum a közösségi közlekedésben...

MIcsoda szombat

Délelőtt a Néprajzi Múzeumban harcoltam Samu fiammal 'A MÁSIK' kiállításon, aztán Liam Neeson Kinseyként közölt velem bizonyos mellbevágó üzeneteket 'Arról', (hát miről, a szexről nyilvánvalóan) és végül egy tucat gyerek üvöltötte bele a fejembe a Trafóban, hogy mikre tanítják őket a felnőttek, mindig csak azt hallják, hogy NEM! Az első 20 perc megrázó, humoros, sírtam is, de sajnos utána unalmas lesz.
Mégis érdemes megnézni ezt mind!



"A felnőttek hatalma óriási. Gyerekkorunkból mindannyian túlságosan is jól ismerjük a ‘Nem’, ‘Ne most...’, ‘Majd ha nagyobb leszel...’ kezdetű mondatokat. Most egy csapat ragyogóan tehetséges kisiskolás szájából visszhangoznak ezek a tucatszor hallott szavak! A Hogy eljön majd a reggel egy felnőtteknek szóló előadás 16 gyerekre komponálva, Tim Etchells - a világhírű brit társulat, a Forced Entertainment művészeti vezetőjének - tollából.
A flamand Victoria társulat kérte fel Tim Etchells-t, akit a Trafó közönsége a tavalyi Britmánia Super Now fesztiválon vendégszereplő Bloody Mess (Forced Entertainment) előadás kapcsán ismerhet, hogy készítsen egy felnőtteknek szóló előadást gyerekekkel. Tizenhét 8 és 14 év közötti iskoláskorú lány és fiú előadásában a That Night Follows Day bepillantást enged a gyerekek felnőttek által olykor finoman igazgatott, máskor szigorúan irányított világába. A darab sorra veszi a szülői szerep, a nevelés, fegyelmezés, féltés és szeretet kérdéseit, és reflektál a gyerekek színészi munkájára is.
Etchells a gyerekekkel való beszélgetéseket is felhasználva annak a világnak a képét tárja elénk, amelyben a gyerekek a cipőkötés praktikus műveletétől a szerelem bonyolult fogalmáig mindent a felnőttektől tanulnak, a felnőttek, a szülők világképe formálja gondolkodásukat. A közönség eközben ismét rácsodálkozhat a világ gyermekkorunk óta ténnyé szelídült csodáira.
Az előadás a pontos megfigyelés és tökéletesen szerkesztett muzikalitás mesterműve, melyben finom árnyalatokban jelenik meg szeretet, humor, harag, frusztráció és felszabadult öröm. Dráma a szülőségről, a gyermeknevelésről, főhajtás a szülő ezernyi apró szeretetteljes és magyarázó rituáléja előtt, melyeket nap mint nap végrehajt. A rendező ugyanakkor nem ismer megalkuvást a felnőtt harag és hazugságok romboló hatásának bemutatásában. Fiatal belga színészekből álló csapatának előadása őszinte, hiteles és lélegzetelállítóan igaz.
A darab számos európai helyszín után - Brüsszel (Kunstenfestivaldesarts), Birmingham, Rotterdam, Graz (Steirischer Herbst) Modena (Vie Scena Contemporanea Festival), Hamburg, Párizs, München (Spielart Festival) és Berlin (HAU) - januárban Budapesten a Trafóban látható!
Koncepció, szöveg, rendezés: Tim EtchellsRendezőasszisztens: Pascale PetraliaSzereplők:Martha Balthazar, Lara de Bruyne, Victor de Vriendt, Jozefien Haeseryn, Pjotr Heuvinck, Robbe Langeraert, Jerome Marynissen, Suki Minner-Goossens, Zahna Morel, Yves Rijckaert, Charlotte van Grembergen, Kika van Robays, Viktor van Wynendaele, Arthimis Vergult, Ineke Verhaegen, Ellen VervaetDíszlet: Richard LowdonJelmez: Ann WeckxFényterv: Nigel EdwardsMűvészeti koordináció: Marika IngelsTechnika: Piet Depoortere, Niels IevenTurné menedzsment: Leen de BroeFotó: Phile Deprez
Produkció: Victoria, Gent
Koprodukció:Festival D'automne à Paris (F) / Les Spectacles Vivants - Centre Georges Pompidou, Paris (F), steierischer herbst Graz (A), Productiehuis Rotterdam (NL)"

Egy aggódó anya intelmei az Újévre

1. "Semmiképpen ne legyél őszinte, mert az nem gazdaságos."

2. "Már csak pár éved van, úgyhogy tessék elkezdeni szülni!"

Statements, letters from GCAP

Egy magyar a belga iszlámban vagy az iszlám Brüsszelben: http://samira.nolblog.hu/ - magyarul.

Továbbá:

Poverty will devastate Palestinian people if there is not an immediate ceasefire in Gaza

4th Jan, 2009: The Global Call to Action Against Poverty (GCAP) condemns the prolonged border blockade, the on-going air and ground attacks on Gaza and missile attacks on Israel. The world’s largest anti-poverty alliance calls upon the international community to intervene to bring about an immediate ceasefire so goods and people can move freely through Gaza’s borders.
“Collective punishment is against international law, and many of victims are civilians, including children. The conflict has serious implications on the availability of food, water and medicines in Gaza. Spending on war and conflict is directing valuable resources away from anti poverty programs,” said Ziad Abdel Samad, Coordinator Arab NGO Network for Development (ANND) and member of GCAP Arab Region.

“The UN, the European Union, the Arab League, Russia and the USA must act together to ensure a total stoppage to the Israeli attacks. This must include the opening of border points not only for humanitarian aid deliveries to Gaza, but also to allow Palestinians in Gaza make a living. The already high levels of violence and poverty families experienced before the attacks will become simply devastating without immediate action,” said Sylvia Borren, Co-Chair of the Global Call to Action Against Poverty, and part of the IWC (The International Women’s Commission for a just and sustainable Palestinian-Israeli Peace).
Recent efforts at peace building risk being totally undermined now as extremists on both sides are strengthened and democratic groups weakened. The only way to achieve a secure and lasting settlement of the Israeli-Palestinian conflict is through a commitment by both sides to a meaningful dialogue and negotiation. All the blockades and other conditions that stifle Gaza’s economy and prevent its citizens from earning a living must be removed immediately. The escalation of this conflict also negatively affects peace- and interfaith initiatives elsewhere in the world.

GCAP has over 100 coalitions worldwide including 10 active in the Arab region. GCAP Palestine has worked for four years to call for an end to the root causes to poverty, including the Israeli operations in the West Bank and Gaza Strip.
For further information or to book an interview with a GCAP spokesperson contact: Ciara O’Sullivan, cel + 34 679 598 809 ciara.osullivan@civicus.org
See www.whiteband.org for more information on GCAP
The Global Call to Action against Poverty (GCAP) is a civil society alliance of social movements, international NGOs, trade unions, community groups, women’s organizations, faith and youth groups, local associations and campaigners working together across more than 100 national coalitions/platforms. GCAP is calling for action from the world’s leaders to meet their promises to end poverty and inequality. In particular, GCAP demands solutions that address the issues of public accountability, just governance and the fulfilment of human rights; trade justice; more and better aid; debt cancellation; and gender equality and women’s rights. For more information, visit http://www.whiteband.org/


January 6, 2009

Dear friends

The situation in Gaza is of great concern to all of us. The humanitarian crisis caused by the past 10 days of attacks has created a demand for immediate action and a collective voice to diffuse the situation and restore peace in the region. GCAP has responded by issuing a statement on the situation in Gaza and GCAP Palestine has also appealed for donations to deal with the crisis on the ground.

The statement has already been released to the media and other global partners. Please find it attached in English or download other language (Spanish and French, Portuguese and Arabic to follow) versions of the statement from the following links:

http://www.whiteband.org/media-fr/information/la-pauvrete-va-devaster-le-peuple-palestinien-sil-ny-a-pas-de-cessez-le-feu-immediat-dans-la-bande-de-gaza/
http://www.whiteband.org/media-es/informacion/la-pobreza-devastara-al-pueblo-palestino-si-no-hay-un-alto-el-fuego-inmediato-en-gaza/
http://www.whiteband.org/media/press-info/poverty-will-devastate-palestinian-people-if-there-is-not-an-immediate-ceasefire-in-gaza/

GCAP Palestine has requested that we add a line calling for a boycott of Israeli goods by consumers worldwide as both a form of protest against the
attacks and in solidarity with their people. The following suggested
wording may be added to the end of the release if you support this call for a boycott.

*"GCAP Palestine is now calling on the world to boycott Israeli goods and services in solidarity with their people at this time of suffering."*

Please circulate this statement widely to civil society in your region and release immediately to local media or other appropriate channels to build pressure for immediate ceasefire, an ending to the siege of Gaza city and opening up of border for relief goods to Gaza.

*Appeal for Donations for Survivors in Gaza:*

To deal with the humanitarian situation in Gaza GCAP Palestine has also made a special appeal to the world community for donations to provide medicine, food and other necessary relief goods to survivors in Gaza. The following two account numbers can be used to send donations to GCAP Palestine:

*BENF. NAME:* PALESTINIAN NGOS NETWORK
*BENF A/C:* 9030/620330/510

ARAB BANK PLC, AL BIREH BR., AL HADDA ST., P.O. BOX 3731
TEL: +970 2 2959581, FAX: +970 2 2959588 *SWIFT CODE: *ARABPS22030

*USD CORR.*
CREDIT SUISSE (IN ZURICH)*
SWIFT CODE: *CRESCHZZ80A

*EUR CORR.*
ARAB BANK AG
FRANKFURT
*SWIFT CODE:* ARABDEFF


We look forward to your support and solidairty on this important matter.

Regards

Irfan Mufti


GCAP Manager
Tel: 27 11 833-5959, ext. 116
irfan.mufti@civicus.org

Vasárnapok pakolok

Bizonyos emberekkel, akik számára szintén élesen elkülönül a hét első 5 napja (Közép-európai értelmezésben, azaz hétfői kezdettel, nem vasárnapival) és a két napos hétvége, sokszor értekezünk a vasárnapok drámaiságáról, feketeségéről, a kapcsolódó elmúlásról és minden ilyenféléről (ugyanis ezt mi mind átéljük vasárnaponként).
Sani küldött érzéseinket jól megfogalmazandó idézeteket ehhez:

"Bizonyos relációban, ahogy Csipke asztalos mondja, minden mindig
ugyanaz, egy komplett örök visszatérés, s ezt vasárnap délután
tapasztalhatni meg a legjobban." (Parti Nagy Lajos)

„ Végül is a vasárnap délutánokkal nem tudott megbékélni, és azzal a
szörnyű unalommal, ami három előtt öt perccel kezdődik, amikor az
ember tisztában van vele, hogy az aznapi szükséges fürdést már
letudta, hogy hiába próbálja bármelyik újságcikk-bekezdést bámulni,
úgysem olvassa el soha, és úgysem használja fel azt a forradalmian új
metszőtechnikát, amit bemutat, és ahogy az órát nézi,a mutatók
könyörtelenül haladnak a négy óra felé, amikor is kezdetét veszi a
lélek hosszú, sötét uzsonnaideje." (Douglas Adams)

Viszont én most kicseleztem a vasárnapot, mert egész hétvégén pakoltam és átrendeztem A-tól Z-ig (ejtsd cettig) a lakást, így az Újévnek és a vasárnapnak is adtam egy lehetőséget, igazi újat hozó alaphangot. Gazdasági kényszerűségből kiadtam a lakásom felét. Egy ismeretlen fiú költözik be oda. Fura, már adtam kezébe kulcsot, és otthon sem leszek, amikor becuccol. Egyszer csak ott lesz, amikor hazamegyek.

Bútortoszigálás és utálatos takarítás után a papír halmokat kellett felszámolnom, hisz most egy feleakkora helységben kellett felhalmoznom az életem. Ez nehéz.
Nézegettem 20 éves jegyzeteket, régi munkahelyek maradványait, és könyörtelenül hajigáltam ki mindent. A régi papírok között találtam nagyon szép emlékeket idézőket, olyankor mindig bajban voltam, hogy dobjam vagy maradjon. Aztán jórészt dobtam. Elfolyt, eső áztatta francia nevek és telefonszámok kék tintapacák formájában - nos, használhatatlan papírfecnik, de képtelen voltam megszabadulni tőlük(vissza akarok menni).
Aztán áltam ott a szoba közepén és jobban belegondoltam: valójában mi mindent tudnék kihajítani...hát eljutottam odáig, hogy talán mindent. Akár ott is állhatnék egy teljesen üres lakásban, és ha átlépnék egy japán mangavalóságba, akkor a falakat is kidobhatnám és nagy szemekkel pislogva, meztelenül, tejfehér ködben nyílegyenesen állvalebegve egyik kezemet szégyenlősen a szám elém téve, talán egyik ujjam gyermekdeden bekapva lennék. Ott. Aztán nem tudom mi lenne...mert végül is a valóságomból (amit most éppen a lakásra értek) mennyi részt hajítanék ki, hol van vagy lenne a határa a már nem hozzámtartozó kidobandóknak, és mi vagyok még én és mi nem a 4 falon belül és túl. Eddig jutottam, egyelőre semmi nagy tanulság nem csapott kupán. Pakolok tovább.

Horst

Ayo és Raul - csinálhatnának valamit együtt igazán

Ayo: Life is real

Some people say that i'm too open, they say it's not good to let them know everything about me, and they say one day they will use every little thing against me, but i don't mind, maybe they're right, that's just how it is and i got nothing to hide.

i live my life the way i want, i got nothing to hide nothing at all, life is not a fairy tale, life - they should know that - life is real.
i live my life the way i want, i got nothing to hide, nothing at all, life is not a fairy tale, life is about more 'cause life is real.

A friend of mine gave me an advice, he said: be careful and think twice before you talk about your life, protect yourself, just keep quiet, the more they know the harder they try to spoil your ways to spread lies and even though i know he could be right i just said i...

i live my life, the way i want, i got nothing to hide, nothing at all, life is not a fairy tale, life - they should know that - life is real. i live my life the way i want, i got nothing to hide, nothing at all, life is not a fairy tale, life is about more 'cause life is real.

Me i be ayo ogunmakin fear no foe i am real from head to toe just like my heart and my soul.
Me i be ayo ogunmakin fear no foe i am real from head to toe like life is real and you should know. (2 fois)

Raul Midón: State of mind
Rögtön az jutott eszembe, hogy Ayo hímnemű problémafeldolgozása.

(Derék TS-től)

Egyet gondolunk az írásról tán, nemzetközi fejlesztünk, gyökereket keresünk

Def Jam Poetry - Mayda Del Valle "The Gift"

Going back


Rétől és SZV-től jött ő, keringett itt...

...és ők is itt keringtek vele együtt

XV Bienal de Flamenco, Sevilla

Az utolsó némafilmje/His last silent movie

A Man-szigeti ember/The Manxman

Arab raB s őrE álmodozik a tetőn visszatérőn

Agosto, 2004 - Perturbazione

Szörnyetegs nosztalgiázás:



Seekers who are lovers

Brush by gracefully
A love as big as a risk
Fills you up
And you can't look on

The breath of god in my mouth
A love you can taste
God get some paste
He and I, breath to breath

Clothed in saliva
Healing thru your arm
I cant stop hungering for the worst

I forgot the use
My head fall out the sky
And crashed into my palms
Jesus God valentine

Love
On the tip of it
The old rivers lack of other sweet scents
So sweet
You are a woman just as you are a man

Creeping on the Gas
Is a magic love, like,
Like a Flights, clouded peak
I was choking on the blood
Whose camouflages, lack of soul
Whose misty fire, muses soul

Kneeling by the harm
Which is promising the way
His poor essence, under the truth
love and heart polish itself
I slid my heels but slowly ran
So send Lucifer into hell

Miénk volt a part

Már megint Brüsszel...

Hogy miért megint?
Hát írtó fontos dolgokat megbeszélni, különben leállna a világ - meeerrt kollega, tudja, ez fontos a szervezetnek, az ügynökségnek, de legfőképp a családnak.
Utóljára 11 éves koromban voltam ott, amikor életemben először kül földre tettem a lábam. De special ez itt Prága alább, egy konferencián, ami Brüsszelben is lehetett volna, Simbabu fotóz.
Ez pedig állítólag én lennék, mármint a szervezet és az én viszonyom.

Not speaking in my name

A reakció

GM

Dreamland, the ever-spring land

Etiópia
Egy autóbuszban éltünk, irodákban, éttermekben, hotelokban és bárjaikban telt az idő.
1 hetes hivatalos program cseh, szlovák, lengyel és magyar képviselőkkel, minisztériumi emberekkel és civilekkel.
(A sok kép alatt pedig F1 és argentin tangó; Lepkemúzeum; La vida secreto de las palabras)

Addisz-Abeba, kilátás balra a hotelből, dombon egy ortodox keresztény templom



Úton Awassaba, a Southern People's regionbe. Egy nagyon tünci lodge éttermének menüje, a Goulash-ra és annak leírására hívnám fel a figyelmet

Kilátás a lodge dombról

Még mindig úton...

...és még mindig...

Awassa

Iskolalátogatáson

Érdeklődnek a hivatal és a filmkészítő

Nekik tettem fel a piros bohócorrom, sikítva szaladtak el, mert ugye mégiscsak valami európai cucc ez a bohóc, de közben nagyon működik...

A csehek

Otthonunk, a busz valami csecse buja növénycsendéletben az esősévszak után, október elején

Tanárképzők

A keresztény szlovák kollega a szakképzősökkel és egy napraforgóval

Szépségesek

Egy hegyi falu lakosai

Magda Vasaryova, a Sörgyári Capriccio főszereplőnője, jelenleg szlovák ellenzéki képviselő, külügyi szakértő, volt bécsi nagykövet, lenyűgöző volt

Keresztény szlovák kollega Az Öreggel

Az ENSZ Élelmezési Programjának irodája Awassaban

És az UNICEF - itt a telefon is áldás

Nők a tónál

Vissza Addiszba, már megint az a high class lodge -most lentről

Fa ping-pong asztallal

Itatásra

És igen, a címadó étterem

Nagykövetségek Addiszban - Nekik bezzeg van!

F1, argentin tangó és a többiek

Azénanyám szenvedélyes Forma egy rajongó lett. Az elején idegesített, mert
egy: mérhetetlenül untam és utáltam a forma egyet;
kettő: ahelyett, hogy a vasárnapi ebédemmel foglalkozott volna, ezt a hangos hülyeséget nézte;
három: én viszont nem nézhettem a régi magyar filmjeimet, pedig egy másnapos családi ebéd után Jávor Pál és Karády Katalin egy csoda, igazán.
Sajnos most már én is izgatottan csevegek vele arról, hogy milyen időmérőt futottak a fiúk, ki hányadik pozícióból indul, "Oh, hátha esik az eső, akkor az nagy baszki lesz a Hamiltonnak", és hogy "Né má, láttad, hogy a Massa hogy sír?"...
Most vége, Massa sírt, Hamilton világbajnok lett, de nekem mégis csak az a szőke finn tetszik...de sajnos valami manökken a nője.

Viszont ha már nincs nekem egy személyes bejáratú Forma 1-es bajnokom, vagy másodikom, vagy harmadikom, kaptam születésnapomra egy argentin tangó párt. D-vel tulajdonképpen egymást kaptuk születésnapunkra Rétől. És működik. Minden héten - kivéve egy túra miatt, melynek fotói fentebb láthatók - ott izzadunk az Oktogon tánciskolában, néha annyira kiakadunk a nehéz férfi-női kihívásoktól, hogy a Gieroban pálinkába folytjuk bánatunk - mert az egyik óráról a másikra mindent elfelejtünk - és húzatjuk a cigánnyal a tangó óra után. Húzatjuk, mert elkerülhetetlen, mindig jön az olajos hajával és olajos nézésével az a macska bajszos hegedűs, belehajol a beszélgetésünkbe, és én felhevültem bámulok a szemébe, miközben D kedvenc nótáját kéri. Ez is olyan argentinos fiús-lányos.

Lepkemúzeum

PM (nem az intézmény, hanem PR és PK testvére) az újpesti Lepkemúzeumban járt. Nagyon érdekes volt - mondta...és a szomszéd asztaltól mellénk keveredett iszákos hozzátette:
- A lepke, az csak éjjeeel száll, a pillangó a nappali. Tudjátok, éjjeeeli lepkee. (Hukk!) Meg a nőstény lepke nem repül, várja a földön, hogy jöjjön a hím hozzá. (Kkkkk!) Várja, hogy megdugják, na...
- Hát persze, ilyenek az emberek is, röpképtelenek! Ja, ez jó! Röpképtelenség...
- Mink, a kibaszott Lepkemúzeumban? Kipreparálva? Egyedül, várakozva?! (Hukk!)
- Hát igen, itt mi mind a hárman röpképtelenek vagyunk..(büff)... most épp...

La vida secreto de las palabras

BA-tól

The Secret Life of Words
Isabel Coixet
"
- Gyere velem!
- Nem lehet!
- Miért nem?
- Mert ha mi ketten elmennénk valahova, félek, hogy egy nap - lehet, hogy nem ma, lehet, hogy nem is holnap - , de egy nap hirtelen sírni kezdenék és annyit sírnék, hogy semmi és senki nem tudna megállaítani. A könnyekkel megtelne a szoba, nem tudnék lélegezni és lehúználak magammal a mélybe, és mindketten megfulladnánk.
- Megtanulok úszni!
"

A legszebb, napsütötte barack

"Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök csütörtökön fiatalnak, szépnek és "napbarnítottnak" nevezte Barack Obamát."

Az idegen/ek bennem

Aúúúúúúú, ez fáj! - kaptam el vakaró balkezem a jobb muszklimról. Hát viszketett ott az a mikromiliméternyi szélességű tűszúrásnyom. Már gyógyult, csikizett nagyon és öntudatlanul is odanyultam. De még úúúúúúúúúgy fájt. Figyelmes szemek a bal felkaromon is láthatták a másik tűnyomot. Szerettem őket. Mármint a harci sebesüléseimet. Azt már kevésbé, hogy trilliárdnyi vírust nyomtak belém e két ponton. Egészen pontosan sárgaláz, hepatitis A és B, még valami, de már elfelejtettem és agyhártyagyulladás ellen trenírozták az immunrendszerem (Etiópiára). Pedig az immunrendszeremnek olyan szilajnak kell lennie most, hogy azon az ebola sem üthetne likat, hisz 2 hónapig nyomtam a tisztítókúrát.

Az én esetemben a tisztítókúra azt jelentette, hogy: először is majdnem elfelejtettem, megcsinálni, mondták tavasszal kell elkezdeni, és én május végén kaptam fejemhez. Gondoltam, semmi baj, hivatalosan pont tavasz vége van, és belefogtam. Ittam cseppeket, ettem ilyen-olyan hajdinát, biocuccot, napközben nem dohányoztam, csak este, a 2 hónap drámai csúcspontján kibírtam egy hétig, hogy alkoholt sem ittam...Ja, és kb 3 liter vizett ittam nappal. Mondtam csak úgy szépen, lassan, nem radikálisan tisztítunk. Szigorúan olyan tempóban, amit esetleg majd a hivatalos kúra befejeztekor tartani is lehet. (Egy részét egyébként tényleg lehet tartani.)

A tisztítókúra pedig azért volt halaszthatatlan, mert megint láttam a piros foltokat az arcomon. Mindig azt gondoltam, hogy a "ki/fel/nemszabadult" másik felem tör így ki rajtam...az akivel szemeztem a tükörben és pánikrohamot kaptam tőle...az, akit szeretek, de félek tőle...vagy ott volt, talán utóljára még tinédzserkoromban, aztán eltűnt...vagy valami illúzorikus Én, aki olyan, amilyennek lennem kellene...és már gondoltam, nincs tovább, ennyi, basta.
Tisztítókúráljuk belőlem elő ezt az idegent, akit talán ismerek.

Laczkfi János verseit énekelte Lovasi a Gödörben. Már sötét volt a nézőtéren, a zenészek ciceregtek izzadt tenyereiket dörgölve a színpadon, amikor ebben a nyomott csendben kapkodva, súgdosva fejeztem be a mellettem ülővel beszélgetésünket: "Azért lássuk be, fura érzés, amikor elárasztják az ember testét egy csomó brutális kórokozóval azt mondván, hogy ez majd jó lesz és még utána be is lázasodhat és gyengének is érezheti magát.
Itt tobzódik ez a sok cucc bennem, ha kicsit nagyobb adagban kapom, beléjük is halhatok...Az idegenek, beköltöztek a testembe, fura, a hülye kis UFÓk és "istentudja" mit csinálnak...az idegenek bennem...
Majd szomszédom csak annyit mondott, hogy haha, tényleg, hol is az idegen bennem...

Később az alábbi vers utolsó sorára felkaptam a fejem:
Fogyó . (ez a címe)
Dehogyis tagadom, meghíztam,
Focizok, de a láb nem villan.
Tizenegy kilogram túlsúlyban
Lebegek: telivér, bús kullancs.
Van előny, ugyebár, mindebben:
Leverem, aki bánt, hogy nyekken.
De viszont csurog az izzadság,
Nehezen hajolok, ingnyak vág,
Kimerít az a pár lépcsőfok,
Busz után ha futok, megfúlok.
Cipelek, szuszogok: kandisznó,
Fura tánc az elefánt-diszkó.
Dehogyis tagadom: meghíztam,
Poharamban ezért csapvíz van.
Cukor és buborék ártalmas,
Adalék, színezék: elhallgass.
Se söröm, se borom, sem vodkám,
Pedig a pia úgy - vágyott rám.
Ne egyek sokat és nem sokszor,
Kivi, őszi, narancs felspannol.
Se szalonna, se jó disznósajt,
Csibemell, zuza, még mit óhajt?
Recsegek a vizes zsemlémmel,
Libazsír, oda te nem nézel!
Se süti, se csoki, sem habcsók,
Ropi, csipsz nyema most, ej, haspók!
A kinőtt ruhatár énrám vár!
Lesik a hasamat: fogytál már?
Fut a sok dekagramm szép sorban:
Leszek újra, ki még nem voltam.

Felnőtt vagyok

Nyaraltam. Anyám fizette. Kaptam szülinapra. Vele nyaraltam.


Például hajóztunk.

Volt kikötőnk is

Kirándultunk 40 fokban, mások is kidőltek (az ott nem egy maci, ahogy a felnőttek minden plüss állatot annak néznek, hanem egy izzadt tinédzser játékszarvasa a borozóban)

Egyik reggel rámutattam a balatoni újságosbódéban bizonyos Batmanes és Scooby doo-s képregényekre és kérően meresztettem a szemem. (Azt úgy kell, hogy nagyon nagyra nyitjuk a szemünket, kicsit lebiggyesztjük fejünket, hogy felfelé nézzünk a másikra és borzasztó nagyokat pislogunk finoman összehúzott homlokkal. Ezt a szülőkön gyakorlott arckifejezést igazán a férfiakon lehet kiteljesíteni, és remekül működik!)

A képregényeket is megkaptam! Hogy jól érezze magát a gyerek
a) a szigligeti strandon,
b) aztán Hegymagoson a MIÉP-es 68 éves nagybátyjával, annak 24 éves élettársával és 3 éves gyerekükkel (csak 3 nap), nekik van egy vakmacskájuk is, elég félelmetes volt a két szemgödréban a valami, amit szemnek nem lehetett nevezni, így csak függöny mögül mertem lefotózni - neve: Jumurdzsák, és kb ő is ilyen függönyön keresztül néz bele a világba
c) Szent-Györgyhegy borosgazdáinál,
d) majd hányjak-hasmenjek lázasan Monostorapátiban.

Jó volt!

Teraszunkon nosztalgiáztam.

Bucó, Szetti, Tacsi című képregényeimre gondoltam. Az egyik részben Bucóék számonkérték a gonosz Róka alibijét. A Rókától. Ám nagy meglepetésemre azt válaszolta egy buborékban: "Akkor épp a doktori disszertációmat írtam."
Nagyon-nagyon sokat gondolkoztam 7 évesen, hogy mi az a disszertáció. Másokat is megkérdeztem, de nem kaptam kielégítő választ. Csak azt mondták, hogy iromány. Akkor azon gondolkoztam, hogy mi az az iromány. Arra már nem is válaszolták. De bosszút álltam és az egyik nap órákon keresztül kántáltam a szüleim fülébe, hogy "Richtofit, ettől lesz a lába fitt". Aztán rám szóltak, hogy hagyjam abba. Én egyre felhevültebben skandáltam a reklámszlogent. És megint kért anyám, kevésbé szépen. Én akkor már teljes eksztatikus katatóniában ismételgettem a rigmust. Aztán egy ponton jött a kozmikus nyakleves és minden visszaállt az eredeti Rendbe.

Végül pedig Scooby Doo szerint az antropológia - sajnos nem annyira jó

Vágy és beteljesülés

Perszeeeeeeee! Azt mondják, hogy csak be kell kívánni, meg kell fogalmazni a vágyat és akkor az megtörténik, bejön, megvalósul, odateszik, segítenek.
Én egy fekete bőrszerkós, speedmotoros,uzis igazságosztó puma akartam lenni a VIII. kerben, amolyan modern Rúzsa Sándorné, de mindenesetre valami karatepina - még régen. Aztán ez finomodott és már csak motorra vágytam, SZPSZ, SZPSZ, SZPSZ (gyengébbek kedvéért: "száguldás, porshe, szerelem").
A múlt héten egy svájci magyar illetőségű vadidegen felajánlotta, hogy levisz Alsóörsre a 2 napos Harley találkozóra. Na, de most komolyan?! Megnéztem a weboldalt www.hog.hu és elképzeltem, ahogy Hooligansra, Eddara majd Demjén Rózsira csápolok, sok részeg rockerrel (bocs, tudom, kínosan előítéletes vagyok) - ráadásul én a Harleykért nem vagyok oda különösebben - és közben mégis valahogy izgalmasan néz ki, nagyon belevalóvagányos lenne...De lássuk be, a felkínált megvalósulás egy igazi paródiája annak, mint amit magamnak kivántam - főleg valaha. Ilyen lenne az ironizáló sors fintora, vagy a vágyam volt maga a paródia?

Jaj, egy másik Mici!!!!!!!!!!!

Bár azt mondják, hogy az én Micim, nem is micis, szerintem meg az! Amikor megláttam a Könyvhéten, kiakadtam, először azt gondoltam, SEGÍTSÉG! ELLOPTÁK!, aztán rájöttem nem is, mert ez egy másik, és most, hogy olvasom, belátom, hogy nem is, ugyanaz a nővéváló Mici, hja..

BÍRÓ KRISZTA Fiókregény

RegénySzerkesztő: Szoboszlai MargitFotó: Bánki GyörgyBorító: Pető Hunor
kemény kötés 228 oldalISBN: 963 9378 43 72005 novemberAjánlott fogyasztói ár: 2200 Ft
Részlet a könyvből
Vélemények
A Fiókregény főhőse, Sóri Mici egyszerre átlagos és különc. Az ő felnőtté válásának lehetünk tanúi a történetben, amely furcsa-varázslatos családjában és a nekünk, kívülállóknak eleve izgalmas színházi világban játszódik.Végigkövethetjük Mici útját, amelyen eljut a zabolátlan csikószertelenségtől a megfontolt, érett döntésig, s végre megtalálhatja a kulcsot az élhető szerelmi és szakmai élethez.

Elment

The return of Mici - nyaralás

(Hosszú lesz...és változni fog)

Mici most köhög, náthás, fáradt és nincs kedve semmit sem csinálni. Pedig süt a nap és legszívesebben fehér habos ruhácskában rohangálna egy virágos mezőn. Azt hiszi, hogy otthon fekve megint kimarad a fővárosi csomó mindenből, de végtagjait alig tudja mozdítani, szédül és ha megmozdul, némi hányinger kerülgeti. Biztos valami vírus a pár napja körbejáró pálinkásüvegekről, pedig valószínű csak kiégett épp egy kicsit.

Mert egy hete álltak az orrfújós Bennel és az érces, karcos, rezegő hangú-mellű néptáncosnővel valamelyik út menti benzinkútnál az éppen aktuális pisilés alkalmával kb. 1 órára a határtól. Kérdezték Micit pálinkában forgó szemekkel, hogy miért nem megy hátra hozzájuk énekelni...Miért is nem? Micit valami rossz érzés kerítette hatalmába, hogy nem kéne, baj lesz...De hát egész úton csak a volt csoporttársai körében forgott, és itt a határ közelében, mielőtt hazaér, talán még pont megengedheti magának, hogy elkapja fél órára az éneklős hangulatot a busz hátsó traktusában.
Ezt a kérdést forgatta magában hát három napi nem alvás után, meredve a hatalmas busz még hatalmasabb kerekeire és forgatta még hozzá szájában a kiköpésre megérett, fáradt rágógumit...Sokáig morfondírozott így a kereket bámulva. Simba is bámulta a busz kerekét. Mici ránézett, és ahogy fiúbarátait felszabadult pillanataiban szokta, meg is szólította azzal a felkiáltással, hogy Figyeeeelj!. Szokta azt is mondani, hogy Figyefigyefigyelj!, aztán azt is, hogy Figyubigyuuuuuuuuuu! De most komoly dologról volt szó, úgyhogy csak annyit mondott azon a hangon:
- Figyelj!
- Na...
- Én nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a rágógumival, ha ráragasztom a kerékre. Nem nézzük meg?
- De az kurva jó!!!
- De hova ragasszam?(Nézte ezt a hatalmas gumifelületet, a barázdái túl mélyek voltak, hát csak úgy rátapasztotta a simájára)
- Az nem jó, onnan lejön.
- Nem jön le, majd egy szép, sima, szétlapított, szürke folt lesz. (Akkor nem jutott eszébe, hogy akár egy sztrádatetem is beleragadhat.)
- Csak ne felejtsük el megnézni, ha megállunk (persze elfelejtették)
- Figyeeeeeelj, nem lesz valami baj ebből?
- Mire gondolsz? Hogy felborul a busz?
- Hát nem, az nem valószínű...De hogy odaragadunk a betonhoz, az lehet, nem? (Mici gondolta, a legreálisabb, hogy a sárhányóra ráragad a rágó egyik fele, a másik a busz kerekén marad, aztán csak nyúlik-nyúlik és tekeredik a keréken, így kormányozhatatlanná válik a busz, vagy métereken keresztül vonszolnak majd maguk után egy rágócsíkot, vagy...)

És a buszban hátul javában szólt a nóta, előkerültek bizonyos pálinkák, Mici mindösszesen négyet kortyolt...Fehér fuszulyka viráááá...Mit keresek a debreceni pályaudvar közepén - tette fel aztán magának a kérdést. Mérhetetlenül fáradt volt, nem értette...Az előbb még fenn ült a buszon, most meg két hátizsákjával hülyén szemlélte a ficergő tömeget. Elindult, de lábai alig vitték, majdnem letette a csomagjait és lefeküdt a vörös műmárványra. De haladt, mert haladni kell - mondogatta magában, minden erőfeszítést megtéve, hogy megtalálja a többieket, akikkel Budapestre utazott tovább. Ahogy odabotorkált hozzájuk, úgy érezte, hogy emberileg lépi meg magát, mint a két nappal korábbi hegy(domb)mászás közben.
Kiderült, hogy az elmúlt másfél órában énekelt, majd összeszedte cókmókját, leszállt a többiekkel a buszról, elköszönt kis kiránduló utastársaitól, csoportosan elment a pályaudvarra, ott állítólag nagyokat nevetett és egy magazint lobogtatva azt kurjongatta, hogy milyen okos, mert már kiolvasta, jegyet is vásárolt (ehhez már Simba segítségére is szükség volt), majd...egyszer csak öntudatra ébredt újra, felocsúdott. Beletömtek egy hamburgert. Felszállt a vonatra és elkezdett sírni, egészen Budapestig.

Micinek létélménye volt. De úgy érezte, egy jó kurva nagy. Életében először megtapasztalta a filmszakadást. Igen, úgy érezte, egyszer csak elszakadt. Már nem volt. Aztán megint lett. Pedig közben is létezett, intézkedett, de mégsem volt, hisz nem tudta azt mondani, hogy én vagyok. Úgy érezte magát, mint egykor az altatásos műtét utáni felébredéskor. Nagyon fáradtan, megrettenve, mert nem tudta, mi történt, és tulajdonképpen rövid távú memóriája is alig működött. Akkor 5 percenként kérdezte meg, hány óra - úgylátszik nagy biztonságot jelentett volna, ha el tudja magát helyezni ama bizonyos időben. Repetatív kérdéseit Simba kezelte a vonaton. Rádöbbent, hogy eddig nem is értette barátait, akik hasonló élményekről számoltak be. Azokat, akik félvállról közölték egy sztori végjátékában, hogy nem tudják, miképp jutottak haza egy éjszakai mulatásból. Végül is, az első 3-4 évére sem emlékszik az ember, aztán egyszer csak lesz, mert azt mondja, én vagyok. Mikor ezeken gondolkozott, Mici úgy érezte, a szüzességét vesztette most el. Illetve újra megtalált valamit, amit elvesztett. Utoljára ennyire rendesen, felszabadultan berúgva 15 éves korában volt a Szentesi Országos Diákszínjátszó Versenyen, de akkor öntudatánál volt, csak két fiú vitte a hónaljánál fogva, majd epét hányt az egész búcsúparti alatt az utolsó este. (Ezt nagyon nagy balekságnak gondolta.) Egy napközbeni, másfél órás filmszakadás rádöbbentette az egzisztálásra, az őrület közelsége ismét fenyegetett, élet és halál, meg ilyenek.

Még két nap kellett, hogy magához térjen, utazását aztán egy kiadós náthában oldotta fel és magakörül mindenkit hasonló élményeiről faggat. Félkómában élete megváltoztatásáról álmodozik most, hisz a filmszakadás a végső jel, hogy mit, hogy nem tovább és mást meg igen hogyan, aztán olyanok jutottak eszébe, hogy milyen kár, hogy már a kontaktlencséje is elöregedett, mert így szemüveget kell hordani, de azt nagyon utálja és hát távollátó, de mégis a -3 dioptriájával már 20 centire sem lát tisztán és belátta, hogy a távollátás nagyon közel kezdődik. Erre büszke volt, mint arra a nagy felfedezésére és mondatára, hogy az ember olyan, mint az angol igeidő, mindig eggyel múltabba kell tenni, hogy jelen legyen. Ezt is hasonló elmeállapotban szülte.

Fá szerint az első 5-6 alkalom tényleg meglepő, de aztán hozzászokik mindenki a filmszakadáshoz. Ugyanakkor a filmszakadtakban örök az az igény, hogy kinyomozzák, mit tettek, mi történt. Ez a "lenni is, meg nem is" állapot aztán párhuzamba került a tükörrel. Mármint azzal az élménnyel, amikor az ember elidegeníti magát a tükörképétől, illetve a tükörképét önmagától. B ugye így kapott pánikrohamot önmagával szemezve, mert valójában egy vadidegen bámult az arcába 10 cm-ről a fürdőszobája falából. Aztán meg Fá senkit nem ismer fel és önmagát is nehezen - azt mesélte, evett már úgy egy tükör falú étteremben, hogy azt hitte, valaki más eszik egy szomszédos asztalnál...Ő úgy látszik nagyon szabadon éli meg tükörfüggetlen identitását. Esz pedig kifejezetten gyakorolta az önmegismerés azon technikáját, miszerint is hosszan kell bámulnia magát az embernek (a tükörben) és teljesen más szintjeit tapasztalja meg akkor önmagának. Mici nem gondolta, hogy ennyire izgalmas ez a filmszakadás.

Aztán ezt tovább lehet fűzni a két filmtekercsre, mármint inkább ugye a két filmtekercs lejátszása közötti időre, hogy akkor mi történik a nézővel, mert film ugye nincs, de valami mégis van...olyan lehet, mint a képregényben a két keret (kép) közötti üres rész - a képregényrajzolók szerint ott történik meg az olvasóban a csoda, amikor átköt egyik képről a másikra. Juj!

Internetszerelés

Mamánál

Vasárnap

3 köröklakk táskámban

Internete nem lett

Kilátások

Ancona kukucska

Bologna

Bolognában egy kanális, ott középen hátul a szürke falon egy kis ablak, kukucskál pont szembe pár ember azt hiszem. Amikor a másik oldalon állsz a kis ablak mögött és zubog a víz a csatornában, úgy érzed, Velencében vagy.

Így néztem ki GM lakásából Bolognára. (Nagyon félek a galamboktól.)

GM meglátása a kilátásról ablakán. Azt írta ez az utolsó fotója. Miért írja egy fotóművész, hogy ez az utolsó fotója? Egy drámai "la mia ultima foto".

Thessaloniki

A szobában 30 C fok, mintha nyár lenne, de csak a központi fűtés...Hát igen, pislogok a budapesti kockás flanellpizsimre, mit is csináljak vele.

Annak ellenére, hogy kint hideg volt és esett, inkább elképzeltem, ahogy nyáron az emberek nyaralni szoktak Görögben, akkor van ennyi fok egy szobában, ugye. Ha pedig az ember lánya nyaral, akkor bugyiban és kistrikóban alszik, ugye.

Biztos az áprilisi hőség miatt felejtettem el lefényképezni az udvart, amelyre a hotel ablaka nézett, én pedig ki rajta egy cigivel...mintha Romániában lennénk, nem is, inkább egy román Beirútban, erre azt mondták, no, ez azért túlzás, ám brazil városnak is elmegy...nagyon érdekes...minden van itt kérem, minden.

A reggeli ébredés is tömény déli romantika. Arra keltünk, hogy kicsi 5. emeleti ablakomon dől be a rántotta és sült kolbász szag a szobába - hisz az ember nyaraláskor kitárja a nyílászáróját, ugye, de szerettük ezt az udvart, igen, a miénk.

Megoldások a meleg ellen, modern és klasszikus

Azért itt egy tükröződés, benne Thessalonikivel, a városon keresztül pedig kilátnak az ebédelők. Miért van minden fotósnak egy "tükröződések" című sorozata? (Én nem vagyok fotós.)

A tenger

Kommunizmus és ortodoxia

Budapest office view

Dino Buzzati - Simbabu

Most már leszedve

Hát ez az angol - tudom, háttal nem kezdünk mondatot - nyelvű Helsinki Bizottságos hírdetés igazán jól megdobta a nemzetközi nézettséget!
Igazán ciki, csalás, le is szedtem.
Na de Bologna...

Márc 1,2

www.flamencoest.hu

Journey of Mankind, The Peopling of the World

http://www.bradshawfoundation.com/journey/timeline.swf

Madre, bratyó kb 1968 Horvátország

Na, azért ez sem semmi...

DIVERZI KUPA 2008


1.
14:30
Marokkó
VIII ker. Rendörség
2.
14:47
Afrikan Stars
Oltalom SE
3.
15:04
VIII ker. Rendörség
Afrique Internationale
4.
15:21
Marokkó
Afrikan Stars
5.
15:38
VIII ker. Rendörség
Oltalom SE
6.
15:55
Afrique Internationale
Afrikan Stars
7.
16:12
Marokkó
Oltalom SE
8.
16:29
Afrique Internationale
Oltalom SE
9.
16:46
VIII ker. Rendörség
Afrikan Stars
10.
17:03
Marokkó
Afrique Internationale

17:10 Eredményhirdetés – kupa átadás

Játékosok száma: 4+1.
A mérkőzések játékideje 2x7 perc, szünet nincs, a térfélcserét követően azonnal folytatódnia kell a játéknak.
Minden mérkőzésnek bele kell férnie a rendelkezésre álló 17 percbe.
A DIVERZI Kupa az általános kispályás futball szabályai szerint kerül megrendezésre.

Korlátlan cserelehetőség, a mérkőzés folyamán
A mérkőzéseket 5-ös méretű labdával kell lejátszani.
A mérkőzés megkezdéséhez min. 4 játékos (melyből egy kapus) szükséges.
A berúgásból, bedobásból közvetlenül nem lehet gólt elérni. Oldalberúgásnál és bedobásnál az ellenfél játékosa közvetlenül a bedobást, berúgást végző játékos elé állhat. Sarokrúgásnál az ellenfél játékos az arra kijelölt helyre állhat.
A szándékos lökés szigorúan büntetendő.
A büntető rúgást az arra kijelölt helyről kell elvégezni (büntetőrúgás után „kipattanó labda nincs), sikertelen büntetőrúgás után a kapus hozhatja játékba a labdát.
Becsúszó szerelés nem megengedett, ebben az esetben közvetlen szabadrúgás (büntetőrúgás) jár.
Az alapvonalat elhagyott labdát csak a kapus hozhatja játékba. A labda játékba hozatala kézzel és lábbal is szabályos. Lábbal csak a talajról végezhető el a kirúgás, azonban a lerakott labda játékba kerül. A kapus a labda játékbehozatalakor lepattanás vagy valamely játékos érintése nélkül közvetlenül a felező vonalon túlra nem dobhatja, illetve nem rúghatja át a labdát. A már játékban lévő labdát a kapus korlátozás nélkül átrúghatja a felezővonalon (azonban átdobni ebben az esetben sem lehet).
Szabadrúgásnál a labdától legalább 3 méterre állhat az ellenfél játékosa.
Egyéb itt nem részletezett esetekben az UEFA kispályás szabályai érvényesek.




Budapest 2008-02-23 OSE

Diverzi Feszt tovább...

A Losonci téri Ált Isi igazgatónőjének érdekérvényesítő képessége igen nagy. Nos, már csak emiatt is, meg azért is, hogy fényezzem a Füvészkertes programrész művészeit és szervezőit, azaz a Sub Rosa Produkciót, és persze azért is, mert kurva jó, itt egy kép, amely az iskola roma, nem roma, magyar és egyéb külföldi diákjainak a rajzaiból összeállított képregény borítója.
Tudjátok, migráció, másik kultúrában idegennek lenni, olyan, mint UFÓ-nak lenni, tehát releváns az Utazás a Holdra érzés, meg ilyenek...

Elvágtam...

...gólya-gólya gilice, török gyerek-magyar gyerek... csak a bal hüvelykem. Vérzett nagyon. Bekötöztem. Amióta nem tudom használni, azóta legalább azt tudom, hogy milyen sok fontos dologra használja az ember a bal hüvelykjét, nem is gondolná.

Pardon, tényleg, én tudom...de mégis...

Madonna + Gogobordello:
If you want to reach the sky, fuck a duck and start to fly"

Nyomozás egy film után - legfőképpen is magyar és olasz felirattal

Control is Anton Corbijn's 2007 black-and-white biopic about the late Ian Curtis (1956-1980), lead singer of post-punk band Joy Division. The screenplay written by Matt Greenhalgh is based on the book Touching from a Distance, by Curtis's wife, Deborah, who is also a co-producer of the film.
The film details the life of the troubled young musician, who forged a new kind of music out of the punk rock scene of 1970s Britain, and the band Joy Division, which he headed from 1977 to 1980. It also deals with his rocky marriage and extramarital affairs, as well as his increasingly frequent seizures, which were thought to contribute to the circumstances leading to his suicide on the eve of Joy Division's first U.S. tour.
The title is a reference to the Joy Division song, "She's Lost Control" - believed to be a reference to an epileptic client befriended by Curtis while employed at a Job Centre in Manchester, who later died during a seizure.[1]
The film premiered at the Cannes Film Festival, on 17 May 2007 where it was received well by critics, especially for Sam Riley's performance.[2] The film was winner of the Director's Fortnight, the CICAE Art & Essai prize for best film, the Regards Jeunes Prize for best first/second directed feature film and the Europa Cinemas Label prize for best European film in the sidebar.[3] It won five awards in the British Independent Film Awards, including "Best British Independent Film", "Best Director of a British Independent Film" for Corbijn and "Most Promising Newcomer" for Riley.[4] It also won Best Film award in the Evening Standard British Film Awards for 2007. In 2008, writer Matt Greenhalgh won BAFTA's "Carl Foreman award for special achievement by a British director, writer or producer in their first feature film".[5

Ez már GM verziója

Leo

Évekkel ezelőtt visszatérő álmomban Leonardo DiCaprio felesége voltam, idilli vagy feszültséggel teli családi képek folyama, a gyerekek nevelési kérdéseivel és hasonló nagyon aktuális problémákkal küzdöttünk ott a másik világban. Egyszer láttam Leo kukiját is, nagyon fura alakja volt - itt nem részletezem, elég legyen annyi, hogy egy péksüteményre hasonlított.
(El sem hiszem!!!!!!!!No, de komolyan!!!!!!!!!! Úgy tűnik, ezt egy harmincon felüli nőnek nevezett óvodás írta...és én magam sem értem, próbálom kérdezgetni a tudatalattim, hogy miért, miért, miért ő?! Nem jön válasz.)
Leo iránt érzett először zaklatott majd nyugodt szerelmemnek egy oka volt, mégpedig a 'Teljes napfogyatkozás' avagy a 'Total eclipse' színes magyarul beszélő angol-francia-belga filmdráma, 110 perc, 1995rendező: Agnieszka Hollandforgatókönyvíró: Christopher Hamptonzeneszerző: Jan A.P. Kaczmarekoperatőr: Yorgos Arvanitisvágó: Isabelle Lorente
szereplő(k): Leonardo DiCaprio (Arthur Rimbaud)David Thewlis (Paul Verlaine)Romane Bohringer (Mathilde Maute)Dominique Blanc (Isabelle Rimbaud)James Thiérrée (Frederic).
Az álmok feledésbe merültek, de ma reggel újra megismerkedtem Leoval, egy konyhakéssel (kenőkéssel méghozzá, és ez roppant megnehezítette a dolgom) absztrakt kockákból álló tetoválást csináltam a feneke alá, ő meg szenderülten simogatta a nem makulátlanul szőrtelenített lábam és hatalmasat smároltunk. Leoooooooooooooooooooooooooo!

Én szervezek, ti gyertek!

Lian in da house, yeeeh!

Itt a nagy tavaszi pörgibörgiben, jó kedvben, fesztiválszervezés közepette felköszöntettem egy barátnőm és eszembejutott, hogy hány éves, aztán az is, hogy én csak egy évvel vagyok fiatalabb, ergo egykorúak vagyunk és akkor mellbevágódtam. Nagyon. Csorgott az utcán a könnyem, kentem el a "nude" vagy "csont" vagy milyen színű make-up-ot magamon, majd otthon vigasztalásiból nagy rákészüléssel felújítottam az 1950-es évekbeli lábaskádat az OBIból szerzett fehér zománcfestékkel.

Üzenet a másvilágról

Konyha Andrea kuldte a Neptunból:

Tisztelt Mindenki!!!Félreértés ne essék!!! A mai nap folyamán kiküldött "beiratkozás meghosszabbítása február 15-éig" csakis a kedvezményes nyelvtanfolyamra való beiratkozásra érvényes!!!!
A Miskolci Egyetem-re való beiratkozási határidő egy másodperccel sem hosszabbodott!!!!Kérjük továbbra is az egyetemre való beiratkozási határidő betartását!!!!

Brabrakadabra

[2008.01.24. 16:39:41] X: az jó az
[2008.01.24. 16:39:47] X: az mágikus
[2008.01.24. 16:39:53] X: erősen hermetikus

[2008.01.24. 16:40:04] Y: :)
[2008.01.24. 16:40:07] Y: hermetikus?

[2008.01.24. 16:40:16] X: hermész triszmegisztosz
[2008.01.24. 16:40:20] X: a tudás tudója
[2008.01.24. 16:40:33] X: a hermetikus mágia atyája

[2008.01.24. 16:40:46] Y: hm...

[2008.01.24. 16:40:56] X: nem úgy jhermetikus, mint a lekvárosüveg
[2008.01.24. 16:41:07] X: hanem úgy, hogy hermésztől való
[2008.01.24. 16:43:30] X: Az abrakadabra egy misztikus szó, amit a jóakaratú szellemek segítségül hívására használnak, védelemként a betegségekkel szemben.
[2008.01.24. 16:43:53] X:
A B R A C A D A B R A
A B R A C A D A B R
A B R A C A D A B
A B R A C A D A
A B R A C A D
A B R A C A
A B R A C
A B R A
A B R
A B
A

[2008.01.24. 16:44:05] X: http://en.wikipedia.org/wiki/Abracadabra

Melyiket válasszam?/Which one to choose?

Svéd mézeskalács barlangrajz/Swedish ginger bread caveart

Vasárnap kari aji

http://www.nibelung.kretakor.hu/

Csüt este/Movements/Stephen Mottram

Újévégtelen/New Years (és akkor most segítsen valaki) eternity

A másnap, JAN 01 2008

Délben/Waking up at noon

JK és a latrok

Dorombolás/Cats

Takarítás/Cleaning

Visszaalvás/Falling back

Szilveszter, azaz DEC 31

Mátrában, már nem emlékszem hol, első pálinka, második virsli, még éjfél előtt.
In the Mátra mountains, I do not remember anymore where exactly, first palinka, second virsli, yet before midnight...

Ő lett új szobatársunk

AZ ÉJFÉL/MIDNIGHT


És "éjfél után sejehaj, kezdtem elszenderedni..."/After midnight

Én is antropológus akarok lenni!!!!!!!!

Karácsony/christmas

An old foggy morning view

Looking for...

Cristóbal Sintes Sans
Menorca, painter, musician

Brasil

Some of Osmar's poem, and he will send a whole book
Ezek itt Osmar barátom (engem kevéssé megfogó) versei, mindjárt küld egy könyvet tele velük, még sokkal több versével

fucking complex
fucking fucking complex
fucking complex complex
fucking AMERICA


"Where's Brazil?"
"I don't know
maybe it's in Africa..."
"Where's Africa?
Africa goes inside Brazilians!"


I can see sweat and hard work
behind those sweet smiles at the University of California.
Chinese Mexicans Europeans Africans Central and South Americans...
Their kids are laughing on top of the mountain.
What will they do with this alien wisdom they have carried?
Or would America be only a machine that unifies all things and colors
in tasteless nutritional hamburgers?
America could even teach
diversity and solidarity
changing the cities
into an interesting type of forest
instead this emptiness.


Beachview Inn

The window of my tiny room is a sad TV.
I would like to be a Brazilian window
in this alien city...



The human language
where I have picked up my verses
is made of all possibilities
choices and mistakes...
Why should all things
that this language has named
be stable?


The fall falls on my head
The wind says to my heart:
Leaves leaves leaves...


Enormous full moon
Rips the sea
opens the night
In light,
She strips the metal
and throws me a curse:
"I will be always your lover
on the Golden Gate bridge".

Neneh Cherry WOMAN revival

"Dance for me,...!" Gades, Carmen és a Farruca

Képregény és tánc/Comix and dance

No, miután a jó hosszan elhúzódó átvált(oz)ós életszakaszban szokásosan azon töprengek, hogy a hatalmas pakolásban mit is kellene kidobni a lakásból - fájó szív ide vagy oda most nagyon sok minden repülni fog, szinte üres már a peco - az is eszembe jutott, hogy megint el kellene mélázni azon, mit, merre, meddig...még mindig.
Előző próbálkozásaimhoz képest viszont most abszolút meglelém, amit meg akartam. Na, a lényeg, mint a szingularitás esetében is, megint a reggeli fürdőkádas olvasás közben jött - képregény és tánc, yes, yes, comix and dance, keretek, meg valóság, meg egzisztenciális izé, meg kép, meg szöveg (dal vagy buborék).... Hm...a bevándorlókat is elfelejtem már a szakdolgozatomból, jöjjön újra a tánc...de valahogy máshogy. Azon is töprengek, hogy képregényformában kellene beadni, de ehhez kellene találni egy rajzolót, aki szintén esetleg épp valami vizsga munkát csinál, szóval neki is megérné...és akkor hatalmas tortúra lenne összehozni a tudományos szöveget és a képet, megrajzolni a táncot (bár azt először végig kellene fotózni), buborékozni, stb...Valaki?
És itt egy kis képregényes keretes tánc:

"I am yet an observer..."

Az eredeti képet GM csinálta Siennaban, aztán meg hülyén rákérdeztem, hogy miért is küldött nekem el egy bizonyos dalt, arra meg ezt mondta:

Mozgás

we here dance class hand developed photos

Kill Bill girl

Jó ez a shen dao, ténleg naon szép, de most Black mamba helyett egy nyomorult pingvinnek érzem magam, ahogy izomlázasan menni próbálok...főleg lépcsőn...vagy WC-re ülni....na az nagyon kemény. De majd mindjárt szössszögve pörgetek-forgatok majd egy kardot a motoromról...azt hiszem inkább ülő harcos leszek.

Első shen dao edzésemre menvén

Carmen Amaya

Baszkikám!

Félreértés ne essék, én most itten nem káromkodom, hanem a nagynéném becézem, aki nem vérszerinti, hanem beházasodott, de ráadásul már amúgy is elvált, szóval ő a nagybátyám volt felesége, akit már kétszer is elvett és elhagyott.
Nos, Baszkikám egy 62 éves reumatológus, akinek minden második szava az, hogy "baszkikám", amúgy egy feltupírozott hajú, 60-as évekbelien nagyon kékre festett, pici, filigrán, szőke, akivel nagyon sokat röhögünk. Felhívott minket, hogy elújságolja, van új szerelme és eltöltött vele egy hétvégét, és baszkikám, a hapsi 64, teljesen kikészültünk, reggel mondtam neki, baszkikám, én alig tudok menni, remegnek a lábaim, ő neki meg baszki a dereka fájt, hát pihentünk is egy napot, mert nem megy ez már úgy...Hát baszkikám, tavaly, amikor haldokoltam, sugárkezelések, chemoterápia, ezt nem gondoltam volna, van élet a halál után baszki!

Na akkor egy kis Brasil képekben először

Télbe mentünk, Brazilia legdélebbi részére, 3 városba: Porto Alegre, Sao Paulo és Rio de Janeiro. Most még nem bocsájtkozom itt nagy kalandokba és társadalomtörténeti fejtegetésekbe, majd a beszámolós bulin. No, de azt el kell mondanom, hogy ez a három brazil város egyszerre nagyon ismerős és vadul idegen. Nyilván ismerős, hisz van benne egy csomó európai, viszont a latinsága, a feketéi és indiánjai illetve mindezek keveredései, a favelák (nyomornegyedek) új tapasztalatok. A leggyönyörűbb embereket itt láttam életemben a legnagyobb számban. Jaj, és most nagyon tudnék mesélni, de majd legközelebb...

Sao Paulo reptér - focidrukkerek bámulják az összes beszállókapunál a meccset, a duty free-s nejlonzacskóból Johnny Walkerek kerülnek elő, jó a hangulat. A mellettem ülő kapitányt is le akarták itatni, de ellenállt.

Porto Alegre

A katolikus központ, itt volt a szállás, a tréning, meg a kaja
A központ kertje

Brazil zászló kötelezően mindenhol lóg

Dzsungelkert és függőhíd, mint instabil

Török bevándorló osztrák street dancer - marrokkói, izraeli és palesztin fiataloknak közösen street dance-et tanít, elég kemény...A brazil szegénynegyedesutcagyerekes projekt meglátogatásakor is tartott a csávóknak táncórát

Az alapító atya egy meglehetősen szépívű, fiatalos arcú hollywoody színészre hasonlít. Fotója az ívóballonon is rajta, egyfolytában szent(elt)vizet ittunk.

A buszjegyek egy ecuadori szemében

És más tükröződések - egy magyar és egy ecuadori egy lett szemében

Ez itt busz - felszállni csak elől, leszállni csak hátul lehet, a kettő között pedig kötelezően egy a budapesti Vidámpark hangosan kattogó ajtajához hasonló szerkezeten kell áthaladni - kövérek és zacskós-gyerekes anyukák számára lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de mindig megcsinálják.

Bolondok és színészek, önkéntesek egy szervezetnél "Ha ittál, ne vezess!", egy anyuka alapította, akinek meghalt a fia autóbalesetben.

Vett minket a TV egy háztetőn, megjelentünk két újságban is

És ez pedig egy főtér, buszpályaudvarral és piaccal, mert hogy piac itt mindehol van, jó szar minségű cuccokkal

Az ég a szegény negyed felett

A kert télen - 15-20 fokot ígértek, de azért volt néha 30 is

Capoira edzésünk

Elment az áram

Vasárnapi családi ebéd, megsütnek besózva egy félmarhát és ezt nemzeti kajának hívják

Samba óra

Sao Paulo

Kilátás a 20.ról a brazil New York 5th avenueján

Utcaképek

Egy fülbevaló árus imája

Lefelé a 20.ról

Rio de Janeiro

Felszáll az ember a metróra, megy két megállót, azt kiszáll Copacabanan. TG csak azt kérdezte, hogy lefényképeztem-e egy képeslapot.

A templomok teljesen nyitottak az utcára, a mise szinte a flaszteren folyt

Rio legforróbb szórakozónegyede, a Lapa, ahol mi is elmerültünk két éjszaka

Egy ember ül, kis papircetlikre jegyzetel és pecsétel, mint egy utcai hivatalnok - egyébként valami szerencsejáték

Szarajevó

Csak gyorsan még elnézünk ide Brazilia előtt, mert ki kellett ugranunk ide is Brazilia után.

Szóval...12 órát vezettünk Budapestről Kaposvárra, majd tovább Pécsre, majd onnan Szarajevóba, egészen pontosan egy külvárosba, Vogoscaba, a Hotel Sunce-ba. Ugye, ez itt a Nap hotel, hát a törülközőn is nap vigyorog. Az idő borús, hogy fény jöjjön be a hotel szobámba, reggel félrerántom elégedetten a függönyöm, mosolyogva egy újabb szép napra tekintek ki ablakomból - gondoltam. Egy gyönyörű zöld domboldalt látok, két oldalán muszlim sírok tömege.

Kaptam Mostarból egy cipősdobozt, színültig teli arany színű cigarettadohánnyal (kb. 0,5-1 kg, és olyan puha, még így összesajtolva is, mint a párna). Mondják a legjobb minőség, hisz a múltkor a boszniai nők kiakadtak, milyen szar barna színű dohányból (Golden Virginia) tekerek cigit, Barbi tamponnak hitt füstszűrőkkel. Nos, kaptam mega méretű műanyag füstszűrőket is, nagyon szép fém cigarettatárcát és egy igen elegáns hosszú szipkát. Ez utóbbi valahogy még nem áll komfortosan a kezemben...még csak otthon mertem használni.

És végre vettem magamnak egy djezvat (ejtsd: dzsezvá) - mert tavaly júliusban elvitték, azaz a törökkávé vagy inkább bosanska főzéséhez és elfogyasztásához alkalmas kis kávészettet a bazárban, Szarajevó belvárosában és én ennek most nagyon örülök. Hoztam a bosanskahoz megfelelően porhanyósra darált kávét is.

Kérdeztük tolmácsunk, ő hova valósi...Hát csak elmosolyodott, elnézett oldalra. Mondja, arról a bizonyos híres helyről...Mi nézünk rá bután és kérdőn. Hát Kishegyesről - mondja. Továbbra is nézünk rá bambán. Majd végre felvilágosít minket, hogy innen származik a Rúzsa Magdi és a Lajkó Félix is.
Büdös drinát szívó szerb-magyar tolmácsunk tartott minket kókadtakat szóval a hazafelé úton a kocsiban. Hazajutni a cikkcakkba menésektől kb. 15 órán keresztül tartott. Na, de beszéltettük is őt, mert nagyon érdekeseket mesélt, pl. a slavaról (ejtsd: szlává) aztán meg arról is, hogy hogyan nem halltak meg egy patkányméreggel készített halászlétól.

Egyébként most bevallom töredelmesen műveltségbeli hiányosságomat: nekem csak most esett le, hogy a Rigómező az Kosovó. Szóval hogy a Rigómezei csata, az tulajdonképpen Kosovói csata. Kosovó teljes neve Kosovo Polje, ami szó szerint Rigók Mezejét jelenti.

Na, de vissza a szlávához. Szóval az ortodoxoknál minden családnak van egy védőszentje, a védőszent maga a szlává. Egy család szlávája férfiágon öröklődik, azaz mindig a férj hozza magával az új család szláváját.
Nem csak a családoknak, hanem intézményeknek, pl. az iskoláknak is van szlávájuk, pl. a Sveti (Szent) Sava, aki Szerbiában megalapította az oktatást a kolostorokban.
Vannak népszerűbb és kevésbé népszerűbb szlávák. Vannak böjtös és zsíros húst kell enni a napjukon szlávák. Tulajdonképpen névnapot az ortodoxok nem ünnepelnek, hanem a szlávájuk napját ünneplik meg az emberek, de így nem is az emberek egyénenként, hanem a családi kis közösség. Az ismerősök és barátok, tudják, mikor van egy embernek és a családja szlávájának a napja (csakúgy, ahogy mi is tudjuk a számunkra fontos emberek születés- vagy névnapját) és olyankor mennek kávéval, sütivel, stb-vel gratulálni az ünnepelteknek.
Van két női szlává, a Szent Petka és a Három kezű nő. Ezekről nem tudok többet. A legnépszerűbb a Szent Nicolaus, december 19-én, ő például böjtös, a napján kalácsot sütnek ohne tojás és a család tagja mind tör belőle, jelképezve ezzel az egységet és összetartozást. De igazán a Szent György a legtöbb család védőszentje. Mondja tolmácsunk, ebből is látszik, milyen sok Szerbiában a cigány. Megint nézünk rá hülyén, és kiderül, hogy Szent György a cigányok védőszentje is, így a cigánycsaládoké is.
Így gurulunk át Novi Sádon, azaz Újvidéken, ahol jobbra nézünk és látjuk a "Shanghait", már a századelő óta e néven emlegetett romatelepet.

Vissza Krakkóba

Ez az a bizonyos tér Krakkóban:

Karikatúrista (nem karika alakú turista, hanem olyan személy, aki karikatúrákat rajzol, és nem szervez, mert a legunalmasabb túrák lennének, nem úgy, mint a körtúrák, vagy ha nincs ilyen, akkor a körútak - na jó, abbahagyom) az ablakban

A klezmer band

Turistás lovaskocsi a jezsuitás templom előtt

Titkos ügynök aktatáskával megbújik a fa alatt és lopva hallgatja a zenét

Lebegő Jézus

Sakkozó öregek a folyóparton

Krakkóban még a repülők is csak keresztalakban húzhatják a kondenzcsíkot

Turista információ

A piac egyik bejárata

A piac

Elvis emlékmű a Krakkó széli erdőben, feje zseléből emelkedik ki, neve: Aleja Elvisa Presleya

Bányató

A Visztula partján

Ez nem a John Malkovich menet

Itthon

Megjöttünk. Tegnap. Már ma magyar van. A jövő hétre töltök fel majd képeket, szöveget. Addig is...

Indulás

Holnap hajnalban, másnak csak kora reggel, indulunk. Brazilia. Azt a picsa. Én még fel sem értem ésszel. Sem pénzzel. Különböző ingyen szállásokért kuncsorgunk ott Brasilban irodaasztalok alatt meg barátok ágyai mellett a földön.

Itt ülök ezen a fantasztikus május 1-én a munkabrazilban és pont befejeztem egy hülye pályázatot és ettől én most kurvára felszabadultam és elmegyek mingyá búcsúzkodni kb. hatodszorra. Mert valahogy én ezt nem is értem, úgy búcsúzkodnak most tőlünk az emberek. Már kezdett rossz előérzetem lenni, hogy most le fogunk zuhanni vagy mi a pöcs, mikor csak két hétre megyünk. Az anyám teljesen kivan, azt hiszi, megesznek majd Rioban meg Sao Pauloban a kannibálok. Másoknak meg csak úgy hiányozni fogunk és ők is olyan elgyengülten néznek. Aztán áldásmadzagot is kaptam, ami megjárta a legszentebb nepáli és indiai helyeket...Én csak pislogok.

Közben hazajött a legjobb barátnőm Andalúziából 7 hónap után egy biofarmról. A régi legcsinibb pesti picsa egy rendes emberszagú parasztasszony lett. Nem is akar már Budapesten élni, 3 napig itt, aztán húz tovább a szerelmével (egy brit Jézussal) az Ormánságba egy magyar farmra...Így keresztük egymás útját Porto Alegre és Drávafok között.

Takarítunk!

Cisszent a sörös doboz nyitója (sorry, nem üveges fenntarthatót vettem) és mosolyogtunk egymásra Gyulával tegnap reggel, ahogy neki fogtunk lakásom takarításának. Gyula egy 40-es sánta és pocakos, de jól ugrál le-fel a létrán és pendlizik a kimosott függönyeimmel 4 méter magasan. Csak kifogásolta a létrám állapotját. Tény, kissé recsegett alatta. Hát térültem-fordultam, szereztem az alsó lakóktól (a klasszikus zenész háromgyerekesektől) egy 4 méteres lajtorját. Látszott, Gyula boldog.
Sikálta egész nap az ablakaimat és ajtóimat. Csináltunk kreatív pókhálótlanítót. Én ezzel párhuzamosan mindent elmozgattam, portalanítottam, porszívóztam, felmostam, reggel 8-tól este 11-ig. Kemény volt. De túlvagyunk rajta. Végül is, nem volt olyan durva az összegyűlt cucc 2006. júliusa óta, mert azóta én nem nyúltam a lakáshoz, ugye. Ablakot 3 éve mostam utóljára, akkor én magam a saját kezemmel, a saját létrámon - a pasimmal akkor jöttünk össze, neki nagyon sürgős munkája volt, úgyhogy ő lent ült a szoba közepén a laptopjával és néha felnézett rám alulról, megkérdezte egyszer-kétszer erőtlenül, hogy segítsen-e. Persze kedvesen lemosolyogtam a létra tetejéről a 4 méteren inogvabinogva (én 164 cm, ő ? talán 185 cm), és mondtam, nem kell. Én is így szoktam megkérdezni barátainkat a Börzsönyben pl. a mosogatással kapcsolatban és ők ugyanígy mosolyognak - á, nem kell -, azon a hangon, amiből kihallani, hogy ne kérdezd, hanem csináld bameg! Gyula azért úgy gondolta, elég durva volt és megkérte az árát az egy napos izzadásának.
Nagyon sok elveszettnek hitt kincset (pl. gyűrűket) találtam eldugott sarkokban, matracok alatt, de az a fura, hogy letettem őket valahova és estére elvesztek - újra. Egyszerűen nem tudom hova lettek.

Muszáj volt takarítani, mert a jövő héten én el, és beköltöznek hozzám külföldiek egy hónapra: valami amerikai 50-es japcsi színházművész és a 32 éves francia felesége. Magam miatt nem tudom meddig húztam volna ezt a kibaszott takarítást, ami szerintem a világ egyik legfeleslegesebb tevékenysége, csak az eredménye nagyszerű. Vízszerelőt is hívtam, már csak ökológiai szempontok miatt is. És akkor én két hétig brazilban leszek, aztán beköltözöm egy barátnőmhöz még két hétre itt Pesten, amíg ezek ott nálam vackolnak, és ez tulajdonképpen jó lesz, majd nagyon sok mindenkinél fogok aludni és olyan lesz, mintha külföldön lennék. Most így képzelem.

Elmentek, mi is velük

Reggel 8. Már tegnap este 7 óta itt ülünk és beszélgetünk.
Paprikáskrumpli volt a vacsi nálam. Folyt a szó, főleg Ecuadorról. És még mindig nem kéne lefeküdni, éreztük, mert annyi minden van, genezis, meg az alma és az önmagunk kirakása oda a világnak, hogy nesztek, vigyétek, de már meghallgattuk reggel 6-kor a szemetes kocsit, az emberek már rég elindultak munkába, a madarak túlvannak a hajnali üvöltésen...Azért csak le kéne feküdni, végül is mindjárt munkába kellene menni vagy ugye szakdolgozatot írni. (Ez már őszre halasztódott.) Hát azért nem csak mi egymásban, hanem a folyamatosan, lassan és egyenletesen fogyasztott sörök a végtelenségig tartották volna bennünk a tágasságot. Carla kapott pizsit, fogkefét, egy egész ágyat paplannal, újra működik a hostel Liáninda.
Elkaptak, megtáncoltattak (hú, a latinok tényleg nagyon durván kavarják a dolgot), megint elgyengültem, kiszakadtam, innen is a blogtérből.

Ezek az ecuadoriak és mexikóiak életükben először voltak Európában és fura érzés valahogy, hogy az európai élményt nekik most Budapest jelenti, meg mi, illetve én is. Ide tették be először a lábukat ezen a kontinensen.

Mert mondták, hogy az most a nagy izgi, hogy miután Commandante Marcos is indult a választásokon, furcsán, nagyon kevés időeltéréssel, meglehetősen egymástól messzi helyeken jelent meg, hiphop, ripszropsz és tartott beszédet bezoknizott fejjel (fekete, pamut). No, meg antropológiailag is megvizsgálták a célszemélyeket a felvételeken és úgy tűnik, ketten vannak. Két ember adja magát ki tehát a Commandanténak. No, nyilván megszervezett formában. És akkor arról álmodoztam, hogy a mexikói dzsungel mélyén milyen romantikus lenne találkozni a Commandantéval. Ezek szerint kettővel.
Azzal ámítottak, hogy Quito tetszene. Semmit nem tudok Quitoról bár a neten a fotókon tényleg kurva jó városnak tűnik. A helyiek onnan járnak ki a dzsungelba a sámánhoz közösségi gombázásra. Összeverődnek ott idegenek, tizen mondjuk és kölcsönhatnak. Beszélnek és zenélnek a fák, meg olyan állatok és gyümölcsök vannak, mármint Ecuadorban, nem a másik valóságban, amilyenről mi még nem is álmodtunk. Meg az inkák és Pizarro és a többiek. A bevándorlóik nagy többsége libanoni, már több generáció él ott náluk, a politikában is résztvesznek, van egy csomó arab nevű ecuadori nagyember, azokról mindig lehet tudni, hogy libanoniak. És még csak nem is gyűlölik őket "idegeneket". A kínaiak még csak most jönnek.
Egyébként meg a világ egyik legnagyobb kávéexportőr országának lakóival kávézókat kellett felhajtani itt Budapesten és kávékat vásároltunk, mert Ecuadorban nem marad bent semmi vagy max luxuscikként elérhető. Nescafét lehet mindenhol inni, a legjobb éttermekben is, de normális kávét alig. Így Budapestről vittek haza. Hát majd ida is el kell menni. Egyelőre májusban Braziliáig jutunk.

Most megvolt Krakkó. Minden lányban bujkál a kisördög, amikor szép, fitala papot lát? Hát szőrnyű. Nem lehet úgy rájuk nézni, mint valami nemtelen csigákra. Na, még azok is kétneműek. Szóval nem lehet nem a szemükbe nézni. És így ültem két napig egy fűtetlen teológiai központ közepén a végén már csorgó orral, sok okossal, szinte feleslegesen. És ezek a papok ott állnak a nescafé automatánál, tanakodnak, hogy elnyelte-e a pénzüket vagy most mi van, meg diet pepsivel lófrálnak a Visztula partján és dumcsiznak a cangásokkal, sietnek, intézkednek, rohangálnak a folyosón (biztos akkor tudták meg, hogy ők rendezik majd a foci EB-t). Egy WC-be kellett velük járni, tisztára be voltunk tojva, hogy mi lesz, ha egy pap mellett kell pisilnünk - meglátjuk egymást és mindannyian egyszerre felsikítunk. Piszoár az nincs, tehát mindenki a kis fadoboz rejtekében végzi a kisdolgát is, biztos nem lehet csak úgy egymás mellett pisilniük, csakúgy elővenni uram bocsá.
Az utolsó délelőtt legalább kárpótolta az elvesztegett napokat. Ültünk egy kis téren a földön a belvárosban, jobbra egy latinos katolikus templom (nem a hegyes barokkos fajta, amiből nálunk olyan sok van, hanem a széles faszados cucc), előtte piros lovaskocsi kinyalt ostorosnővel, egy csapat zsidózenét játszott a tér sarkában és egy fantasztikus fa árnyékában pedig egy titkos ügynök talpig feketében és aktatáskával meg pár helyi szakállas, szemüveges 50-es karikatúrarajzoló arc üddögélt. Mindenki csak úgy üddögélt, hallgattuk a zenét és jó volt és jók voltak a fények, mint egy olajfa alatt.

A hétvégéimet lassan már mindig a Börzsönyben töltöm, amellett a ház mellett, ahol a gyerekkori nyarakat is a család számos kezével felépített nyaralójában és már nem is tudom, hogy mi történik a világban, meg a Sirály-Ellátó-Szimpla triangulumban.

Megjöttek

Szóval igen, igen, igen, itt vannak a mexikóiak, az ecuadoriak, a paraguayiak, a brazilok, a lettek az osztrákok, az olaszok! (Olyan mint a Pom-pomban a Gombóc Artúrféle csokiparádé.) És persze mi velük!
Már volt nagyon jó, meg nagyon rossz is. (Ez utóbbi a másnapos egészségi és pszichés állapotunkra vonatkozik.)
Mert egyébként mindenki kurva jó fej, helyesek, a mexikóiak egyszerűen gyönyörűek, egy 30-as anya világító zöldesbarna szemekkel és 140 centivel, meg egy kétméteres 23 éves tinédzser jellegű fekete, világító kék szemekkel. Oszt, van olyan olasz, aki finn tulajdonképpen (végre lefordította az egyetlen finn dalt, amit tudok), van németül, angolul, lengyelül beszélő brazil, aki mindezen nyelveken fordított is össze-vissza az osztrákok és a paraguayiak között, aztán vannak angolul nem is beszélők, noha a találkozó nyelve angol és van agyon tetovált ecuadori, aki börtönökben dolgozik (művészettel izél és tele van tetoválva, mert a saját lábán gyakorolja a tetoválás technikáját - gondoltuk biztos ilyen foglalkozásokat is tart a börtönlakóknak) és idecipelte az összes alpakka sálat, meg sapkát és felsőt és tegnap este nagyjából mind eladta (én segítettem beárazni) a Szimplában a multikulti esten, ahol ezek a nációk főztek meg itattak minket a helyi pálinkáikkal.
Voltunk raggea koncerten a Trafóban, OK volt és akkor felhívták a közönséget a színpadra táncolni, mentek a fiúk meg egy lány és mindenki el kezdett hirtelen vetközni, mintha ez egy olyan egyértelmű cselekedet lenne, amikor az ember színpadon van. Nagyon meglepődten. Azon pedig végképp, amikor egyszer csak ott táncolt egyszál faszban valaki a cipőjét a nemi szerve elé tartva nagyon sokáig, mert nem akartak persze lejönni a fényből, a töketlen osztrák résztvevőnk, aki egyébként cserkészmozgalmár volt, pedig filmezte az egészet. (A leányzó meg csak melltartóig merészkedett, a másik fiú alsógatyáig.) Eddig mutattuk be Budapestet.

Gyorsulás, lassulás

La geste

Az én anyám

Az én anyám baszogat a szakdogával. Megértem. Mondtam neki, nem szeretem, ha baszogat, mert akkor még inkább nem fogom megírni. Ő meg egy csalfa mosollyal a szemében azt válaszolta, hogy ő akkor is szeret engem, amikor baszogat.

Ez nehéz szülés volt

Irdatlan soká tököltem, mire ide lett ez a post. Mert lsd. az előző bejegyzés elejét, aztán meg olyan dolgok történtek, hogy nehéz róluk ízlésesen és se nem fürdőkurvásan se nem picsásan, se kőszikla keményen, se nem így, se nem úgy, de valahogy írni. Már hiányzik. De még kicsit most alibizni fogok itten március 15-i kirándulós képekkel:

Na szóval, - kerget a .... lasszóval - reggel pakoltam és ránéztem az előző esti "nagyon untam magam munka közben" installációra és ráhangoltam magam a természetre.

Felszedtem Rét a Rákóczi téren. Ott ültem a napsütésben, bömbölt a fülembe valami nyál és borzasztó utópisztikusan éreztem magam, mintha a Holdon lettem volna. UFOk voltunk mind ott - egy tördelő kezű 50-es bőrjakós alkesz, egy nagyon menő napszemdzsós helyi erő a csicskásával, egy nő összetört, virágos pongyolában, alig valami fa, meg bokor, engem körbevett a kutya-, meg a galambszar, virítottam mélyvörösesbordós bársonyöltözékemben és aztán jött valami kis vakarcsállat és felugrott mellém a padra, de aztán le sem szart.

Első állomásunk egy péküzlet. Nagyon sokan jöttek-mentek. (Az oszlop ilyen ferde, nem mi.)
10 perc séta után nekiestünk Gy. lejárt tofutúrójából készült körözöttjének.
Nagyon sok szép színes takaró és függőágy volt nálunk, meg M. sziklamászó cipője.
M. elment mászni, mi mindannyian pirosban vagy valami rózsaszínesben napoztunk.
Még sokan mások is másztak.
Néztük őket.
Megjöttek a dobosok (magyar-francia vegyesek)
Sötétedett, tűzet raktunk (szigorúan kijelölt helyen) és
brutálisan szólt a völgyben először egy, majd kettő és végül három djambe vagy mi.

Aztán előkerült egy szenegáli hárfa. Isten átadta az embernek a zenét - mesélte el egy dal, ami végtelen hosszú genezis történetnek tűnt. De szép volt.
Füstté váltunk.
Én belezúgtam a tűzbe, mint ahogy mindig is szoktam.



Rére is átragadt.
Ez pedig itt Guri ördöge.
Lepisiltük a tüzet, nagyon jót kirándultunk, hazamentünk, majd szívtunk egy kis ünnepi könnygázt a Király utcában a Sirályba menet.

Mindig is elképzeltem, hogy milyen lesz, amikor...

... egy kollegám odajön és...

... azt mondta megnézte a blogomat. Elpirultam. Miért, azért van, hogy elolvassák? Mondom, persze. Aztán azt is mondta, örül, hogy megismer. Megint elpirultam. (Azt nem is tudom, hogy öncenzúr előtt vagy után látta.)

D. is megjött, itt a fél4, süt a nap, csillog a Duna, szóval bemegyünk a korrumpált kereskedelmi egységbe a sarkon és veszünk üveg söröket, kiülünk a partra. És persze ott volt még mindig egyedül a golyófej herceg fehér sivatagi lován és D. mondta neki salem alejkum, az meg visszaköszönt. (Ez egy jó sztori volt.)

Kiültünk. Lepirultunk, becsíptünk. (Már ekkor tudtam, hogyha visszajövünk az irodába, már nem fogok dolgozni.) Balról szólt a holnapi ünnepi zenepróba, jobbról a civilruhás rendőröket igazították el, majd megjelentek a hardcore today's herok. Tényleg felszerelték őket iszonyú menő, kemény védelmi cucokkal, mint az amerikai focistákat. Én meg valahol ellágyultam őket nézvén. Alig bírtak közlekedni a rendőrök a szkafanderjeinkben. És mi akkor D.-vel megállapítottuk, hogy milyen századelős békebeli hangulat van itt a korzón a sörrel és a napsütéssel a kezünkben.

Egyébként meg hogyan kell olyan témákat csinálni oldalra? Tudjátok a bejegyzéseknek, hogy lehessen őket tematikusan csoportosítgatni. Amikor viszont jobban belegondolkodtam ebbe, akkor beláttam, hogy végül is összesen két témába tudnám sorolni a posztjaimat, úgy mint utazások illetve magánélet.

Mia fia arabul

Azt mondják, a maffia neve egy régi sziciliai történethez kapcsolódik. A nagy családok (jutnak eszembe erről a nagycsaládosok mit csinálnak majd holnap) közötti leszámolások egyik éjszakáján megölték egy anya lányát. Mert vannak az anyáknak lányai is ugye egy családban és a harcok áldozatait bizony nem csak a hímneműek között kell keresnünk. És akkor az anya kirohant az utcára és felverte az egész várost kiáltozásával: mia fia, mia fia! A fia ne tévesszen meg senkit, mert az a lánya olaszul. Azaz, a lányom! a lányom!, no és azóta hívják így ezt messziről sem békés célokkal megalakult mozgalmat.

És mindez csak arról jut eszembe, hogy ma reggel megint át kellett vágnom a menő arab pénzváltósok között. De mivel ma időben érkeztem az irodába, csak egy jó képű lézengett itt a sarkon. Arra rámosolyogtam. Ez egy szép, szabályos golyó fejű, csillag szemű volt. Mert az van, hogy én most velük kapcsolatot építek ki éppen. D., mivel ő tud arabul és érti mit beszélnek, már addig vitte, hogy néha beleszól a társalgásukba. Úgy képzelem olyanokat, hogy nahát!, meg tényleg?, miközben ők önfeledten, hangosan dumálnak (abban a téves hiszemben, hogy senki nem érti őket a magyar utcán) az üzleti gondokról vagy hogy a Said kit hogy dobott át, meg hogy a Jusaf és az Abdullah kit, hogyan dugott meg az előző este...

Ha később jövök, akkor már egy egész hadsereg áll itt a sarkon, az ABC-nél. Mert hogy - megfigyeltük-, a bolt is benne van. Oda szoktak hátulra bevonulni - biztos a hűtőrészlegbe és végzik nagyon titkos bizniszeiket.
A kedvencem egy köpcös, szerintem ő a vezír, nagyon komoly és nem kontaktál a külvilággal, szúrósan néz mindig. Iszonyú menő napszemüvege van, átlátszó rózsaszín vagy kék. Mindig van rajta kötött vagy horgolt sapi a homlokára húzva és menő dzseki. Általában nem áll a többiekkel a sarkon, hanem a terepjárójában ül. Mivel ő a legérdekesebb, ezért rá nem szoktam nézni, sőt, néha lefitymálóan vetek oda egy pillantást, valamikor viszont nagyon végigmustrálom. Eddig ellenállt. De láttam a múltkor a szemét már résnyire rám nyitotta. Na, haladunk...

Fellángolt ugyanis bennem az antropológiai érdeklődés, hogy kik ezek - a Csizi szerinten szírek, de miért pont szírek lennének? - és érdekelnek. Itt állnak egymás hegyin-hátán mindennap, oszt hogyan működik ez. Rendes antropológusként pedig be is kéne épülnöm, és el tudjuk képzelni, ebbe a bagázsba nőként bevetődni, meglehetősen nagy kihívást jelent.
Úgy képzelem, hogy az optimális az lenne, ha valahogy nagyon jó barátságba kerülnék egyikükkel, persze csak úgy távolról, értékelnék az én érdeklődésem, mert fasza gyerek vagyok és befogadnának. De ez azt hiszem, csak egy hímnemű kutatóval történhetne meg. No, meg a feleségeikkel is jóba lehetne lenni. És még az is lehetne, hogy a nője leszek, na nem akármelyiknek, hanem a vezírnek. Aztán írok belőlük phd-t, bizonyára ők is nagyon értékelnék és valahogy majd el kell akkor tűnnöm. Ez a legrosszabb forgatókönyv.

Régebben, amikor még egy CIA fedőszervnek dolgoztam (most már igazán én is szeretném nézni, hogy hányan kattintanak rám, mert a Fenyő Ivánnal és a CIA-val a blogoldalamon már igazán szép mennyiséget zsebelhetek be) bizony jó amerikai dollárban kaptam a fizetésemet. Eszembe sem jutott bankba járkálni, egy cimbalmos barátom mutatott a Váci utca mellékében egy sötét, nyirkos földszinti lakást, ahol a legjobb árfolyamon váltottak akármekkora összeget. Arabok. Nem lehetett annyira titkos hely, mert aztán a lakástulajdonost láttam a hiradóban nyilatkozni - talán a külföldiek méltatlan helyzetét taglalta Magyarországon. Mindig nagyon izgultam, amikor odamentem, annyira vágytam arra, hogy egyszer valami nagyon izgalmas történjen ott. Az egész olyan sejtelmes volt a sok marcona arcú tuareggel, meg berberrel, meg még nagyon sok mindenkivel. Állandóan üvöltött az arab TV. Aztán amikor egyszer beléptem és balra a galéria alatt az asztalon egy fegyvert pillantottam meg (olyan nagyon nagy pisztolyszerűt), meg egy meglehetősen meglőtt embert bekötözve - akkor is nagyon mosolyogtam, még több foggal, mint előtte -, tudtam, de nagyon sajnáltam, hogy többet már nem mehetek oda.

Női szolidaritás?

Húsvétra nagyon szeretnék egy DIOR J'adore-t. Köszönöm.
Aztán meg, mondja nekem egy übernő barátnőm, hogy van női szolidaritás. Pl. legfőképpen is nem kavarunk foglalt férfiakkal:
1. mert nem érdemli meg a nőt addig a hapsi, amíg van másik csaja
2. mert nem rugatjuk ki nőtársunk magunk miatt, nem válhatunk okaivá szakításoknak.
Ja, van női szolidaritás, én is érzem magamban valahol ott lent...
De most második viharos-tornádós szétcsúszott szerelmeses boldog tinédzserkoromat élve nehéz elveket, ideológiákat és hiteket vallani a párkapcsolatok mikéntjében-hogyanjában, mégha nem is ártana. Könnyű így nekem most, és lehet puffogtatnia közhelyes, agyonrágott igazságokat,
1. mert megcáfolni a fentieket nem tudom, így is lehet ez, de mégis csak felülír bizonyos eseteket a megavágy, mert az ego, ego, ego
2. mert nem úgy van az mindig, hogy egy 3. miatt szakítanak, hanem mert nem működik maga a kapcsolat, aztán birtoklás, nem birtoklás, beavászkodhat oda valami új elem. Ez már csak egy kis rásegítés és tulajdonképpen akár mindenki hálás is lehet ezért a külső behatásért a rossz, beragadt helyzetek kimozdítása végett, akár jó, akár rossz véggel. Mégha megaszar is. Tudom.
Na, de én már úgy unom ezt a témát.

Fridzsi

Még jó, hogy megcsináltattam a frigomat, aranyosan világít és zakatol újra, így betehetem a mélyhűtőbe napokra a brazilhoz (úgy mint a munkabrazilhoz, országBrazilhoz és egy emberbrazilhoz) kötődő megbolydult és fellángolt szívem és néha elő is vehetem onnan, amikor szükségeltetik.

Minden megváltozott

És akkor jött a holdfogyatkozás és az emberek az előtte lévő és az utána következő két napban fennmaradtak nagyon sokáig az ágyakban, általában reggel 6-7 órákig. (Ment az "éjszakai állatkert" és a virtuállatok is előmerészkedtek vackaikból ezzel valóssá és szerelmessé válva.)

A dráma oldása

Szerintetek miért van az, hogy a wiwen egy csomó szervezet, egyetemi tanszékek, zenekarok, vendéglátóipari egységek, stb. neme nő? Egyrészt persze az elsőnél vicces is, meg egy kihívás végiggondolni a nemiségét ezen mindenféle intézménynek, de most már olyan unalmas, hogy minden nőnemű. Meg minek kell nekik nem?

I am fragile

Iszonyatos fejfájással és torokfájással ébredtem reggel nyolckor, miközben mindösszesen 3 pálinkával feküdtem nem túl hajnalban.
Mindenestre azt tanultam, hogy az ember ne nyomkodja becsípve a mobilját, amin a gombok nem is egyértelműek, mert egy tilitoli bütyökkel kell navigálni (mások csak klitorisznak hívják, mint a laptopok és más közepén), mert még véletlenül rosszul kacskaringózik és elindul útjára egy sms, amit nem is akart elküldeni. Aztán még azt is tanultam, hogy hiába állítja le jó reflexekkel az ember a küldést, az sms akkor is elmegy, ezt pedig csak onnan tudja, hogy válaszolnak neki. Kínos, ugye. De addigra az elküldött sms nyersváltozata sincs meg, hogy legalább megnézhesse, hogy mi is ment el pontosan, hisz a telefon szerint nem is ment el és el sem mentődött.
Ahogy álltam reggel le nem törölt és elmázolódott szemfestékes szememmel a fürdőszobában, minden eszembe jutott a hajnalból és akkor az is, hogy te jézus isten, ha ez így van, akkor mennyi ember kapott meg olyan sms-eket, amiket nem kellett volna, noha eddig nyugodt voltam, hogy a megszakítás totális védelmet nyújt. De akkor ez az sms-ek el nem küldése esetében sem nyújt teljes védelmet, csakúgy mint a szexben.

Mert az van, hogy nekem szokásom el nem küldött sms-ekkel csillapítani az adott helyzetben nem szerencsés kommunikációs vágyaimat. Pl. agyfelbaszva, vagy nyomorult állapotban, vagy csak becsípve, amikor az ember túl durvát mondana, vagy feleslegesen rinyálna és kérdezne, vagy öntené ki szívét. Szóval én ilyenkor látszat sms-eket írok, akkor megnyugszom, és ki is bírom, (nagy %-ban), hogy ne küldjem el őket. Na, ez nem sikerült ma hajnalban.

Szóval álltam ott reggel a fürdőszobában, már eresztettem a fürdővizet, nagyon kellett pisilni, de valahogy úgy éreztem, hogy az arcomról kell először megszüntetnem az elfolyt fekete karikákat és csíkokat, pedig még a csorgó víz is csak egyre inkább birizgálta a húgyhólyagi záróizmaimat, de a prior testi szükségleteim kielégítése előtt esztétikai beavatkozásokat kellett tennem, hogy ne siralmas és lenyúzott arccal nézek szembe a WC-mmel.

Nos, ez a post kb. eddig lehet valamennyire érdekes engem nem ismerőknek is. Itt abba is lehet hagyni az olvasást. A további ömlegéns ugyanis inkább nekem fontos, öncélú, mert ki kell írni, amit ki kell és max a hozzám közelállók és engem szeretők tudják "élvezni" ironizálás nélkül is és ezzel belecsapok ultrán a luciai februári líralecsó közepibe, aminek már a végét várjuk mindenkinél.

...

Global education

Hívjuk ezt magyarul globális nevelésnek. Magyarországon relatíve új irányzat: gyermekek és felnőttek globális problémák iránti érzékenységét és felelősségét hivatott elősegíteni, akár a formális oktatásban tanórák keretében, akár azon kívűl. Külön célja a multikulti hangsúlyozása, azaz az elfogadás, a tolerancia növelése más kultúrák iránt, a berögzült sztereotípiák le"bontása".

Az autóban Ljubljana felé és vissza is egy ponton, amikor már nagyon untuk magunkat és a Mr. X-től is elfáradtunk, kisgyermekes kollegánk CD-gyűjteményéből válogattunk. Gryllus Vilmos Maszkabál című albumát hallgattuk. Az első dal úgy általában a maszkabálról szól, aztán sorba veszi a különböző karaktereket és nagyon találó dallamok, szövegek kapcsolódnak a gombához, hóemberhez, cicához, teknőshöz, a varázslóhoz, a tündérhez, az orvoshoz, a hirdetőoszlophoz, az ősemberhez, a herceghez és a hétfejű sárkányhoz, stb.
Hogy őszinte legyek, nekem nem mindig volt egyértelmű, hogy kiről is van szó, legfőképpen ebben a dalban - sajna a pontos szövegre nem emlékszem:

Én ma még nem ettem,
Én ma még nem ittam,
Üres ám a gyomrom,
úgy szól, mint a tamtam.

Megrázom a pálmát,
nem vagyok én bamba,
úgy esik a kókusz,
mint /valami/ bomba.

Kókusz héjat ettem,
kókusztejet ittam,
tele már a hasam,
Újra hív a tamtam.

Hát arra gondoltam, hogy ez bizonyára maga a Néger. Az albumról később aztán kiderült, hogy ő a Szerecsen. Well, well, well, nagyon zamatos és sűrű összefoglalása ez a kis értelmiségi dalocska az afrikai éhező feketéhez kapcsolódó sztereotípiáinknak és így is megyen bele tovább a gyerek agyába.

Ahol minden kicsi volt

Nem úgy mint Kínában ( lejjebbi poszt). Hanem Szlovéniában. Egy 1.4 milliós lakosú ország, 230ezres fővárosában, Ljubljanában ültem két napig egy konferencián, ahol megvitattuk a Balkán helyzetét a balkániakkal és az EUs új tagországok külügyminisztériumi képviselőivel. Párdon, a Nyugat-Balkán helyzetéről és civilszférájáról beszélgettünk. Amit ők fájlalnak, hogy már megint valami új néven nevezik őket, miért nem maradhattak Dél-Kelet-Európa. Kikérték maguknak a gettósítást a szerbek, horvátok, boszniaiak, albánok, macedónok. A macedónok, akik már nagyon szeretnék azt a bizonyos "k" betűt használni az országnévben, de amíg EUznak, a görögök ezt sosem fogják hagyni. Az albánok és a szerbek koszovóztak, egy albán rákérdezett Szlovákia álláspontjára Koszovót illetően, de a szlovák külügyminisztériumi kb. 26 éves Don quijote (így nézett ki, tényleg) pedig nem foglalhatott állást, mivel ő csak helyettesítette a górét (Szlovákia egyelőre most találja ki, mit is gondoljon Koszóvóval kapcsolatosan és amíg mi magyarok határozottan támogatjuk az elválást, a szlovákok nem). A csehektől is valami 22-25 közötti fiúka jött külpolitizálni, az legalább okos volt, kinézetre is, mint a kedvenc politikai elemzőm, a raccsoló, szemüveges úrifiú.
Szóval back to small Szlovénia, aki meg kikéri magának, ha lebalkánozzák. A szlovén jobbosok utálják délebbi szomszédaikat, és az egész ország dög uncsi lett, olyan mint egy kis Ausztria.
Nagyon kíváncsi voltam Ljubljanára, mivel 2001 környékén számtalanszor jártam itt és kicsit második otthonommá vált. Egyet tudtam: el kell mindenképpen jutnom a Metelkova 8-ba. Az olyan hely, mint a Tűzraktér, csak kevésbé civilizált, ettől pedig még vonzóbb és még félelmetesebb. Egyedül sosem mertem bemenni oda.

Tehát elindultunk, négyen.

Kinéz az ember a szállodája ablakán (ami egyébként egy sport centrum volt)
és, ha szerencsés oldalon van a szobája, akkor bambulhat a gyönyörű Júlia Alpokra, mert Ljubljana otthever a lábainál, ahol már tavasz van és rügyeznek a fák, meg nő a hóvirág, mégha be is borult:

Ám ha kevésbé jó oldalon tekinget kifelé - ez volt a mi sorsunk is -, akkor izmozó férfiakat és aerobikozó nőket láthat, a bárban pedig konkrétan a tollas pályát. Ilyen körülmények között még dohányozni és sörözni sincs kedve az embernek.
A konferencia helyszíne egy nagyon görbe tetejű, igen kicsi kastély, melynek személyzete nem volt felkészülve egy 70-100 fős konferenciára, így mindig kevés volt a kaja, kb. a fél csoport fogára elég:

Hallottunk nagyon sok érdekes előadást.
A kulturális program az első este egy táncelőadás volt, amelyet mindenféle más a Balkánról bevándorolt gyerekekből verbúválódott tánccsoport prezentált. Volt egy brutál albán mennyegző, kosovói gyerekek kivitelezésében. A lényeg, hogy a kosóvói albánok sokkal jobban ápolják a hagyományaikat, mint az Albániában élők. Ebben ugye semmi meglepő sincs, (lsd, határon túli magyarok), de ennek tudatában is mellbevágó volt, ahogy az albán zászlóval nyomultak hastáncszerű mozdulatokkal az 5 - 14 éves gyerekek. A mennyegzői tánc úgy indult, egy kis zászlóbemutatós felvezetés után, hogy a mennyasszonyt letakarták a zászlóval, aki állt hátul, mint egy piros antibiotikumkapszula pici fehér lábakon egy kétfejű feketesasos logóval. Valahogy durva volt, már csak a zászló miatt is (vér vörös alapon nagy kétfejű fekete sas). A nemzetközi csoport tagjai már-már direkt a szerb résztvevőknek szóló provokációról beszéltek. Nos, ezt szerintem el lehet felejteni. Ezek a gyerekek mind résztvevői egy integrációs projektnek, amit egy szlovén nő vezet, direkt a migráns szülők és gyerekeik részére, saját hagyományaik megőrzése céljával a nagy büdös szlovén asszmilációban. Szóval, semmi provokáció, de meglepő volt, az biztos.


Macedón táncok:

Egyik konferenciatársunk választási megfigyelő volt 2001 (?)-ben Kosovóban. Kapott maga mellé egy UN tankot, és egy 10-ig számolni tudó tolmácsot. Egy kis falu iskolájában volt a szavazatszámlálásnál. Persze ott is iskolákban voltak a szavazóhelységek, csak mindegyik előtt állt egy tank. Nos, kollegánk egész nap nézte, ahogy a férfiak hozzák feleségeiket, anyjaikat, anyósaikat és mennek be velük a szavazóhelységekbe, hogy behúzzák az X-et az albán párt neve mellé. Már ez is szabálytalanság volt, de végül is se írni, sem olvasni nem tudtak általában ezek az emberek. Eljött a szavazatszámlálás ideje. A kb. 900 leadott szavazatból 3 a szerb pártéra szólt. Kitört a botrány, a férfiak összeverekedtek, és ment a találgatás, hogy a színtiszta albán lakta kisfaluban ki lehetett az a 3 ember...Nos, nyílván csak véletlenül húzták be az írni-olvasni nem tudók, de elindult a harc. A 3 db voksot meg akarták semmisíteni. Kb. 150 centis, madárcsontú magyar választásimegfigyelőlányunk kézzel-lábbal mutogatva azt bírta elérni, hogy ne tépjék szét, mert hát lássák be, a 900-hoz képest ez semmi, de akkor is muszáj volt őket érvényteleníteni. Hát ez lett a vége.

És akkor bevetettük magunkat a városba, próbáltam 5 évvel ezelőtti helyismeretemet és mindenféle lexikális tudásomat elővenni, de régi gramofonként akadoztam és ismételgettem magam. Beültünk egy helyre, ahol azelőtt is tengettem estéimet a szlovén társadalmi innovációról beszélgetve és éjfélkor sikerült mindenkit rávennem arra kicsiny magyar csapatunkban, hogy megkeressük a Metelkova 8-at. (A macedónok, horvátok, lengyelek gyengék voltak, hazamentek.) Zamek egyenesen megtaláltuk (volt térkép a kezemben.) Nagy gyár terület, szintén a város kvázi közepén, összegrafitizva, egy-két része kifestve, de igazából inkább lerohadva, telepakolva mindenféle képző-és iparművészeti képződménnyel. No, nincs is olyan nagyon highfancy luxusbár benne, mint a Tűzraktér közepén volt.
1. Sötét van, nincs dizájnolt világítástechnika.
2. Tulajdonképpen a különböző eseményekhez sem lehet megtalálni a bejáratot (valakitől tudtuk, hogy van ott két koncert)
Részeg tinédzserek lézengenek, akiknek a nyomát követve találtunk is egy "kocsmát". Bementünk. Én ilyen marihuana füstben még nem voltam életemben. Egy kb. 10 nm-es helységben 3 táncoló fiatal és 5 ülve bámuló. Ott eligazítást kértünk a koncertekhez. Megkaptuk.
Egy szintén nem feltűnő ajtón bementünk. Ott is hasonló sűrűségű THCfelhő várt, de látszott, hogy a nagy, maci ajtónálló is igen lassú. A koncertnek vége. Elcaplattunk a gyár másik végébe, ott is vége volt a koncertnek és akkor mi is feladtuk, hazaindultunk. A kollegákat nem lehett rávenni, hogy ebben a füstben igyunk még meg egy sört.
Viszont, egy zseniális, nagyon cukiszép hostelt csináltak az egyik utcafelőli épületből. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki majd Ljubljanaba megy.

Egyébként a konferencián találkoztunk egy titoista érzelmű szlovén fiatalemberrel, apja bosnyák, anyja szlovén, 1992-ben költöztek Boszniából Szlovéniába. Akkor mindenkihez hozzávágták a szlovén állampolgárságot, mert kellett a kisországnak az ember, hisz alig volt. Azontúl, hogy ez a fiú bolond volt, úgy tűnt, hogy KISZes is lehetett. Egy lánglelkű ifjú kommunista, aki egy ifjúsági szervezet vezetője ma is. Szerinte az amcsik robbantották ki a Balkáni háborút, mélyen érzelmileg megéli a pánszlávizmust, valahol Zrínyi utódnak tartja magát. Nagyon furcsa ember. Többed magával hódolója Titónak, a vezérnek, a birodalomnak. Abszolút egy birodalmiság jelenik meg az imádatában, nem csak az, hogy akkor jobban éltünk, ami ráadásul Szlovénia esetében nincs is feltétlenül így. (Nekik már EUR-ójuk is van.) A II. VH előtt egyébként Jugoszláviában konkrétan megcsinálták az EU elődjét: eltörölték a határokat és nem az eredeti országok léteztek, hanem régiók, pl. Bosznia-Hercegovina helyett Sana Régió, stb. És működött.

Ljubljanának is van söre, a sörgyár kicsit kijjebb a várostól található, úgyhívják UNION - márint a sört. Hoztam. Továbbá még Lasko Pivot és egy harmadik fajtát is. Mind helyi. Régebben mindig a sörgyár mellett laktam Ljubljanában. Esténként a fehér kocka alakú sörgyári épületet villodzó fényekkel világították ki. És így egy nagy farsang volt mindig a hazafelé vezető út. A sörgyár is kics.

A virtualitás és a szív

Eddig nem értettem, de most már látom, hogy hogyan is működik ez.

Bejelentkezik az egyik, mondjuk skype-on vagy emailben: Hogy vagy csillagom? És a szíve megdobban, válaszol, még ha röviden is, beszélgetnek. Kacarászik, humorizál, jó fajtát. Valami izzik. Egy találkozó? Talán ma összejön. (Már három hete nem jön össze.) Ma sem jön össze. És ő vár.

Bejelentkezik a másik: Nagyon szívesen látnálak már. Leveleznek. Nem tudom mikor, de valamikor jövök Budapestre. Őszintén, mélyen írnak egymásnak. Külön kiváltság lenne téged látni. (Már hónapok óta nem találkoztak.) Valami izzik. És ő vár.

Bejelentkezik a harmadik: Te is még a munkában? Én itthon írok. Éppen szendvicset csinálok magamnak. Lesz akkor találkozó márciusban a kutatásról? Bensőségesen értekeznek és arról ábrándoznak, hogy mégis csak le kellett volna akkor feküdni. Várom már, hogy ott találkozzunk. (2 hónap telik el addig.) Valami izzik. És ő vár.

Bejelentkezik megint az egyik: Zenéket küld. Egyik szövege egy bizonyos latin nyelven: Felejstd el, ha nem Szeret, Fejeltsd el, ha nem akar téged, Ne sírj többet, ne szenvedj így, Mert én végtelen szerelmet adhatok, Ő nem akar téged, Sírásig kínoz, Ne sírj többet, gyere ide hozzám, Gyere, ne sírj, ne bánkódj, Ne sírj többet, kedvesem. Természetesek, no para. Sorry, csöngettek, csókocskák, kilép. Valami izzik. És ő vár.

Persze ezek a virtuállatkák mind házasok vagy párkapcsolatban élők. Legalább olyan béna ez az egész, mint amikor azt mondják, hogy te vagy az életem párja, téged vennélek el feleségül, de most másba vagyok szerelmes. Hát ez egy nagyon vicces és szánalmas mondat, de legalább mindenki tudja.

A rajzfilm és én

A hercegnő fehér bundájában és szőrmekucsmájában dohányzott a luxusvagonban, az egész az övé volt. Mind az 5 vonatkocsi és a rajtaülők. Miután embereivel hancurozott a hálóvagonban, az ortodox templomnak kialakított szerelvényben kért bűnbocsánatot.
Másnap reggel, az ablakon bámult kifelé, jelentették, hogy Kolcsak meghalt. A szempillája megremegett és átsétált a szomszéd kocsiba, a robogó templomba. Ráemelte tekintetét az ikonokra, majd megfogta az egyik égő gyertyát az oltáron és lángjával meggyújtotta cigarettáját. Mélyen beleszívott, a gyertyát pedig hanyagul visszaejtette a fehér terítőre.
Kolcsak megmaradt embereinek vonatán távolodva nézte az ablakból, ahogy a lángok mindent elborítanak és füstől a templomkocsi valahol a nagy fehér semmi közepén Oroszország és Mandzsúria között 1920 telén.




"Duchess of the Great Russia, born in 1895 in Kazan. Friend of the imperial family, in spring and summer she often stays at the royal residence in Peterhof (today’s Petrodvorets) or in Tsarskoe Selo (today’s Pushkin). It is in Tsarskoe Selo that she receives the unexpected news about the uprisings in Petrograd (the name of St. Petersburg from 1914 to 1924) in February 1917.
Her loved Nevskij prospect thus turns into a battlefield and the tsarist regime that she goes on supporting turns into a republic. These events strengthen more and more her innate dislike for the popular class and lead her to leave for Caucasus without waiting for the Bolshevik Revolution of October. In February 1918, she avoids again the attack by the Red Army against the volunteer army of the Don formed by the white counter-revolutionaries. She becomes the passionary of the white army and crosses Siberia, which is, too, devastated by the civil war, on her armour-plated train. In 1920 she is killed by Rasputin at the strategic railway crossroads of Karymskoje where the trans-Siberian and the trans-Manchurian railways cross. If the duchess had gone into exile to the United States, thanks to her aristocratic manners and sophisticated charm she would have become a film star."

Döntés az életemről

Most a maradék pénzemen vegyek arclemosót meg fogkrémet vagy befizessem az adóm?

Arctej, adó, arctejadó, fogkrém, adó, fogkrém, fogkrémadó, adó adó....

Na, a csecse helyükre tettem őket a fürdőszobában.

Bielefeld

Az újonnan vásárolt fogkefém szélén bár marha dizájnos, de túl hosszú volt a szőr, így levágtam körömvágóollóval, más nem volt kéznél. (Ez kicsit undorító, nem? Még csak az sem szükséges, hogy új nemzeti szimbólumunk, a kedvenc körömgombánk, Ásóka, eszünkbe jusson.)

Vonatozni kurva jó, juhúúúú!!!! Igazi utazás élmény!!!! 13 óra oda meg másik 13 vissza!!!! Odafele: Én tiszta eufóriában, mivel az elmúlt napokban arra kértek, hogy álmodjak és én álmodtam és ezért még fizetni is akarnak. 2 mérnök fiú, akik Győrben egy kínai cégnél dolgoznak (telekommunikációs izé) és nehezen viselik a kínai főnökeiket, akik folyamatosan csuláznak és a padlón kefszenek (hopp, ez itt egy baki, véletlenül összeolvasztottam a fekszenek és a kefélnek szavakat), aztán helyes német Kölnben élő gyógyszerkutató, aki metabolizmussal foglalkozik és biológiai irányultsága ellenére meglehetősen ezoterikus volt (persze ez rohadtul bejött), majd egy olyan menő vonat (bizonyos ICE), amilyenen még életemben nem ültem. 300-zal ment, kicsit felkavarodott a gyomrunk, de voltak benne külön tanulószobák, hihetetlen profi ülések és mindenféle fénykiírások.
A vonatos beszélgetések közben nagyon sok mindent megtudtunk, pl. hogy Németországban is nagyon sokat beszélnek az egészségügyi és nyugdíjreformról, de ők még nem jutottak el oda, hogy lépéseket tegyenek ez ügyben, aztán engem mindig nagyon érdekel, hogy hogyan vannak most a németek a 2. VH-s dolgokkal, és meg is tudtam, hogy milyen fontos volt most nekik a Németországban megszervezett fociVB, mert a 2. VH óta nem nagyon lengetnek német zászlókat és most végre megtehették, (erről azt hiszem még Magyarországon is folyt a szó) és újra kint vannak a házakon német zászlók és ez egyáltalán nem a nacionalizmushoz köthető, hanem elkezdődött egy folyamat, hogy lehetnek németek a németek és ezt felvállalhatják, és erről szól a diskurzus mostanában is. Visszafele: 6 személyes alvóvagon egy idős, nagyon ruganyos német házaspárral a felső ágyakon, szerb kalauz (adott ingyen csokikát), dohányzó vagonban laptopon balkán zene és sörök.

És a kollegáinknál aludtunk, én Vizcsepp még ki nem hűlt ágyában egy városszéli felújított német lakótelepen, a Gy. pedig egy 50-es feministánál, a kb. Rózsadombon, kockaházban szépkilátással és egy élettárssal (férfi).

Bielefeldben volt hó, tehát volt karácsony.
És voltam templomban is:





A német katolikus egyháznak sincs pénze, sem híve, ők is bizniszelnek már a templomaikkal.

Egy olyan házban, és annak is a konyhájában dolgoztunk 2 napig, amilyet mi magunknak is kívánnánk, latin-amerikai művészek pingálták ki és kapcsolatban állnak a zapatista mozgalmakkal is, de Herr Commandante Marcos-ról bővebb felvilágosítással nem tudtak szolgálni:





És itt főzőtt a konyhában nekünk Wadi ebédet, egy palesztin menekült, aki Beirútban élt, és amikor Beirútról kérdeztem, akkor összefutott a könny a szemünkben és brühühüztünk (hogy én miért, azt ne kérdezzétek) és átírt nekünk mindenféle beirúti és más arab zenéket: giccses szerelmes számok (mindegyiknek a második szava habibi), jazzes beirúti arab motivúmos dalok (ezek jók), klasszikusok diszkóritmusban, azaz Mozart arab zenével elegyítve (ez elsőre kicsit vicces, de aztán mégsem annyira) és egy teljes szíriz of balkáni zenét is felnyomott, amiről azt godolta, lengyel zsidó dalok. Wadi egy ötvenes romantikus.

Kiszakadás

Tegnap este eltávolodtam a városi léttől, meg a várostól is, meg mindentől, ami benne rezgett, pedig most nagyon sok minden fortyog.
Megállt volna az élet január 31. óta? Vagy inkább túl sok minden történt?
Az elmúlt egy-két hétben végül is csak bejelentkeztem két utazósbrazilos programra Szlovákiába és Szlovéniába.
Tegnap ezen gondolkodtam - tulajdonképpen azt sem értem, hogy miért pont január 31-ét emlegetek itt, mert inkább olyan két hetes turnusban gondolnám ezt - , ahogy ültem este a Rákóczi tér felett egy elsőemeleti teraszon először egy irodaszéken, nyakig hálózsákban vodkanarancsos pohárral a kezemben és kempingeztünk. A Kiss Tibi verses kötetének a bemutatója meg egy jó házikoncert után, amitől én ultrán pörgősen fel voltam dobva, és akkor én még ott voltam a teraszon, amikor erről meséltem, de a többiek már máshol messze a fotelekben.
Az este folyamán kiderült, hogy még távolabbra is eljuthatok (il concreto Latin-Amerikába), ha még ide, meg ide is bepályázok vagy jelentkezem, hát jelentkezem.
Az esti tábortüzezéstől valahogy elcsendesül az ember, pláne egy belvárosi teraszon. Meg talán a vodkanarancstól is a hideg szanatóriumi VIII. keres levegőben.
Aztán megrezdültek eltemetett szálak, ismét hosszan írhattam egy általam nem ismert nyelven internetes szótárral, nulla igeragozással egy rég nem jelentkezett, de pár napja beköszönő emailnek.
És két óra múlva rákezdett az eső, de mi kitartóan ültünk a teraszon, és beszélgettünk.
Pár napja belepörgettük magunkat egy izgalmasnak kinéző történetbe és gyorsan elcsitíthattam ezt az újonnan elindult rezgést a szívemben. Szépen visszazökkentettem újra a régibe, a régibe, aki felhívott, hogy megköszönje a küldeményt és én csak kukabubun ültem a telefon másik végén.
Ez már tényleg iskolai kirándulós volt, mígnem a vodkanarancs már sikoltozva fröcskölt a belezuhanó vizcseppektől.
Aztán búcsúztattunk elutazókat, ünnepeltünk név- és születésnaposokat, a legjobb bulik és beszélgetések értek utól eddig az évben ezen a héten.
Kezdett nagyon vizes lenni mindenem, amit nem takart a hálózsák: a hajam, az arcom, a vállam, a cipőm.
Jártam olyan borozóban, ahol utóljára késői tinédzserkoromban (nálam ez kb. 24 évet jelent) és láttam egy asztalszomszédlányt olyan pedánsan okádni, ahogy még senkit: bele a borospohárba, semmi nem ment mellé.
Majd elázva bementünk, mert szétfagytunk, az már nem volt olyan érdekes, az inkább nagylányos volt: hallgatni a tilost a konyhában és tapasolni meg beszélgetni a melegben.
Ja, és még a Fenyő Ivánt is megismertük (ez fontos, most, hogy már szó esik róla különböző blogokon).
Hm.
Megjött a fizum,
MegyekNémetországba,
Vettem fogkefét.

From Stockholm with Love

Nagyon-nagyon-nagyon sok munkám van!

Partnerség

Nemzetközi projektben résztvenni nagyon jó. Most már igazán tudom. Egyszer ugye nemrégiben majdnem megöltem a boszniai projektpartnerem egy golfpályán. Ez sem történhetett volna meg, ha nincs...
No, most meg jöttek az olasz, lengyel és magyar kutatók összegyűlni, hogy megfejtsük a migráció/bevándorlás és a területfejlesztés kapcsolatát. Nagyon komolyak és hatékonyak voltunk, ilyen még nem is fordult elő. A legszebb az volt, ahogy meccselt egymással antropológia és szociológia. Én konkrétan életemben először vettem részt igazi kutatástervezésben, módszertan és más balgaságok kitalálásával. A nagy tanulság az volt, hogy míg az itt jelenlévő szociológusok tanítanak antropológiát is olasz és lengyel egyetemeken, addig én, mint állítólagos egyetlen jelenlévő antropológus (nem akarja valaki megírni helyettem a szakdolgozatom?) nem taníthatnék szociológiát...Hát ja, marha nagy igazság. Mindenestre a kutatásban mindkét oldalt érvényesítettük.
E végeredménynek pedig olyannyira megörültünk, hogy péntek este alámerültünk először a magyar ivókultúrában a VII. kerületi helyek között - azt hiszem 3 egységben töltöttük az estét, aztán rábeszéltük magunkat, hogy a söröktől és pálinkáktól elnehezült szemünk és agyunk ellenére elmenjünk a Rudasba éjszakai fürdőzésre, mert az olasz kinézte a Budapest city guide-ból. Már pedig ha egy city guide azt modja, hogy az a frankó, akkor az úgy van. Hát megtettük, én pedig élveztem, hogy velük együtt lehetek túrista.

Hivatalos gardedamme-ként a két külföldi férfi embert (32 és 36 között) munkaköri kötelességemből kifolyólag körberohantattam (gyalog!) a városban éjnek évadján először hozzám összeszedni a fürdőcuccom, majd a hotelba hozzájuk összepakolni és persze szintén projektfeladatként szórakoztattam őket a gőzben. Szauna be-ki, hidegvíz be-ki, különböző hőmérsékletű melegvíz be-ki, beszélgetni, masszírozni...Hát kurva jó volt.
Úgy amúgy is jó egy törökfürdő, de éjjel valahogy még fátyosolabb és félálombeli az egész, hisz az ember konkrétan alvás helyett áztatja magát a melegvízben a kupola alatt és meditál. Pláne részegen. Az álmosság fel sem merül, hajnali 4-kor pedig ruganyosan lépked vagy netán száll hazafelé. Igazából még be kellett volna ülni, de a lengyelért jött az airport minivan hajnali 5-kor.

Bár azt gondolnánk, hogy az éjjeli fürdőzés milyen szexuálisan túlfűtött, ez mégsem így volt. Egyrészt tömeg volt, várni kellett, hogy hárman legalább egy kabinhoz jussunk. Magyarul, ugyanannyian voltak, mint nap közben, csomó turista, meg magyarok, párok, páratlanok, olyan emberek, mint mi. Én ettől kicsit csalódott voltam, mert arról ábrándoztam, hogy lesznek sötét feketenapszemcsiben és nehéz aranyokban ázó maffiózók, pezsgős pohárral a kezükben, aztán nevetgélő cicukák, gyönyörű meleg férfipárok, forrón ölelkező szerelmespárok a sarokban, stb. De, hát nem...
Az emberek beszélgettek, áztatták magukat, semmilyen eszeveszett ismerkedések nem folytak. Már amennyire láttam a gőzben. Én a lengyel kollegával voltam elfoglalva, ő meg velem, hát kár, hogy nem volt egy szimpatikus fickó, de elégedetten zártuk partnerségünk.

Ezek után próbáltam a barátaim befűzni, hogy menjünk el péntekenként éjszakai fürdőzni, eme ötletet nagy lelkesedés is fogadta, ám valaki egyszer csak keményen jólmegmondta, hogy ő bizony nem, és pedig azért nem, mert keddenként a női napon jár oda, amikor meztelenül lehet lenni, - mert ugye csak nők vannak - és az még nagyobb élmény, mint simán este fürdőruciban koedukálva áztatni a seggét, és ő ott már fürdőruhát nem vesz fel, ahol azt egyszer levette. Totál szabadság, és a megtapasztalása valami nagy női közösségnek. No, hát ez túlszárnyallta az én képzeletemet is, így most inkább ez a következő projekt: meztelenül nőifürdőzni.

(Teljesen más: leróvom tiszteletem a VIII. kerületi lakópolgárok előtt, akik megint letörték az autó visszapillantóját, de elhelyezték jól látható helyen az utcán és napokon keresztül senki nem lopta el.)

A magyar hadsereg és Szudán

Ma a Magyar Köztársaság Hadseregénél jártam civilküldöttségben egy Szudánszakértővel reggel fél 10-től egészen 11-ig. Most a kezemben tartom a "Szahara 2010" Felsővezetőképző tanfolymának félévi zárógyakorlatát (tankönyv) illetve egy bársonyos kék emléklapot arról, hogy ma tényleg ott is jártam - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, ahol nyíltnap keretében beszámoltak egy nemzetbiztonsági és békefenntartó képzésről. (Az ezredesek csak e kurzus elvégézével juthatnak még feljebb).

Hát ültem ott sok ezredessel, párnak a nem csinos, terepszínű gatyája jól feszült az izmos hátsóján, mindenkinek volt a szíve fölött egy plecsni, a jobb melle felett pedig rá volt hímezve a felsőjére a vezetékneve, nehogy elfelejtsék - ez is biztos csak egy bizonyos fokozat felett jár. Többen Afghanistánból jöttek haza, és együtt néztünk egy megaprezit arról, hogy a magyar hadsereg hogyan szimulálta azt, hogy elmegy békét kikényszeríteni és fenntartani Szudánba. Terveztek, osztottak, szoroztak, gyengeségeket és erősségeket vizsgáltak, stb. Egyébként meglepően jól beszéltek angolul, persze azért lep meg, mert a katonákról is azt gondolom, hogy suttyók, mint minden más egyenruhás karhatalmi közeg, de közben meg nekem egyenruha fetisizmusom van, és valahol nagyon vonzanak. Főleg a határőrök. A lényeg, hogy katonáék annyira hitelesen adták egyébként elő az egész tervet és az akciókat, hogy egy pillanatra megzavarodtam, és azt hittem, hogy nem is csak egy szobagyakorlat. Kérdeztem is a főszervező mk. alezredest, akit az én főnöknőm csak úgy lecsókolt, hogy készülnek-e Szudánba, de mondta: Jaj, dehogyis, hála istennek, de inkább nem szólok semmit, mert a múltkor is mondtam egy ilyen szimulációs gyakorlaton, hogy kitör a vulkán Indonéziában, - mert akkor pont Indonéziával gyakorlatoztunk és a természeti erők hatásait vettük , - és másnap nem kitört a vulkán tényleg???!!!

Ha már a szagokról volt szó - Mici főz: a halak

Azt mondják, hogy legyen egy post rövid, mert különben unalmas - legfőképp az idegeneknek. Hát én ilyet nem tudok. Ezért előre is elnézést kérek, mert azt hiszem, itt elkezdődik most egy történet, mégha minden - szerintem nem létező - szabályát is ezzel áthágom a blogolásnak.

Történt ugyanis, hogy az egyik nap Mici arra ment haza, hogy nem megy a frigó és akkor még nem sejtette, hogy élete ezzel nagy fordulatot vesz.

Na nem is vette rögtön észre, hogy a gépezet nem a régi, hisz előbb végigzongorázta a megérkezési szeánszot: rács kinyit, bejárati ajtó kitár, belép, hátranyúl, rács behúz, nyikorgás és csattanás, kong a lépcsőház (a francba, egyszer már ezt is meg kéne olajozni), bejárati ajtó becsap, kallantyú ráhúz. Az előszobalámpán lógó tibeti csengők megcsörget, táskák, szatyrok ledob a bejárati ajtó melletti fotelba, amely fogas híjján egyébként kabátok felakasztására szolgál, hasraesik a szobaajtóba beállított bicikliben, és sötétben végigjárja a lakást csizmában, kabátban és behúzza a függönyöket, egyet a konyhában, egyet a hálóban és kettőt a nappaliban. Mert Mici a szembeszomszédoknál mindent lát, tehát ők is látnak mindent. Végre kizárva a külvilág a belvárosban, kezdődhet az intimélet. Villany felkapcsol előszobában, csizma le. A frissen beérkeztetett cuccokat pedig karácsonyra kapott új gyapjúpapucsában csúszkálva elpakolja a lakás különböző részein, pl. a kajákat a frigóba.

Az egy hete mosott ruhák még a fregolin lógtak a konyhában, amikor Mici kinyitotta a fridzsider ajtaját és áporodott langymeleg műanyagszag vágta mellbe. Leült. Valami furcsa volt, nem így szokott lenni. Bambult maga elé a csöndben. Rájött, hogy csönd van, ez nem normális. A hűtő zakatolása hiányzott, ilyenkor már rég kirázza a hideg a gépet. Biztos, ami biztos, benézett a mélyhűtőbe is. Évek óta le nem olvasztott jégtáblák zuhogtak alá, az egy éve vásárolt mirelit csirkeaprólék pedig kibucskázott a konyhakőre. Mici felkapta a fél kilós féligolvadt húscafatot és kidobta, épp itt volt az ideje, ha már ezek a csirke szívek, tűdők, májak és zúzák úgyis meg akartak halni.
De nem hitte el, hogy nem megy a hűtő. Becsukta, kihúzta a 220-ból, majd vissza, de semmi. Akkor bement a szobába, leült és rágyújtott. Ki hallott már fridzsiderszerelőről? Van egyáltalán olyan? Most venni kellene egy új frigót? De nem akar újat. És akkor lehet fridzsider nélkül élni? Végül is csak aludni jár haza. Kb. egy éve nem főzőtt, bár meg van arról győződve, hogy tud főzni, sőt, nagyon jól főz. K. féle mazsolás-mogyorós májpástétomot például biztos nem készítene.
Már este 10. Éhes. Visszament a hűtőhöz, azon belül is a mélyhűtőhöz és körbenézett. A fél éve vásárolt Vienetta levessé vált, maradt még mirelit tengeri halszelet és spenót. Ezekkel kezdeni kell akkor valamit, különben reggelre fagyitengerben és spenótlében úszkálhatnak majd a halak. A szavatosságuk még nem járt le, hát uccu neki! Talált még füstölt sajtot is. A főzéshez elmaradhatatlan vörös bort nem lelt, csak egy kisüveges putnoki szilvapálinkát. Az is megteszi. A lényeg, hogy józanul főzni nem lehet. Amíg rotyogott a hal, addig Mici többszőr megnézte magát a az előszobatükörben, konstatálta, hogy a fején minden OK, festett és barátnőkkel értekezett a családi lakás eladásáról. Tudja, meg kell tennie, és megszületett az elhatározás: konzultálni ügyvéddel, nézegetni interneten újakat, lelkesedni, a házban lakókat végigkérdezni, (mert egyszer azt mondták egy lakógyűlésen, hogy idegen elemeket nem akarnak a házba beengedni és ha valaki el akarja adni a lakását, akkor először a szomszédoknak ajánlja fel), családja tagjaival megharcolni. Ez utóbbitól meglehetősen tart és joggal, már egyszer keresztbe tettek neki a lakáseladásnál, ugyanis a haszonélvező rokonok az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy nem írják alá a szerződést. Mici majdnem éjfélre elkészült a művel. Elégedett volt. Gyertyákat gyújtott, ette a halat és zenét hallgatott volna szíve szerint, de nem tudott, így vacsora közben inkább azt nézte, ahogy egy cápa cafatokra szedi az embereket a TV-ben.

Reggel pedig a fregolit nézte a konyhában, mert máshol bugyit már nem lelt a lakásban. A friss ruha illata coccolinostúl eltűnt, az alsóneműk "fokhagymás, borsos, bazsalikomos sült hal oregános spenótos szószban olvasztott füstölt sajttal a tetején" szagban úsztak. Nem volt mit tenni, úgy érezte, hogy a halat húzza magára és elindult munkába. Vacsorája szagában - vagy inkább illatában? - úszott egész nap, keresztbe tett lábai közül melegen és nyirkosan csapta néha orrba a számítógép előtt. Némileg frusztrálta, hogy randevút beszélt meg aznap estére. Gondolta, ha hazaér, azonnal átöltözik, de tulajdonképpen nem volt mibe, minden ilyen szagú volt: a lakás, az ágy, a bugyi, a haj...

Megszólalt a kapucsengő és megjött. Akkor még Mici nem tudta, hogy új szaktudással fog gyarapodni és hogy nem ez a vendége lesz az első delikvens, aki többszőr is visszatér majd és rendelkezésre áll szolgálataival, ajándékokkal, netán nagyobb összegekkel elhalmozva őt, csakhogy fűszeres hal, lecsó, mákostészta, netán milánói spagetti vagy más ételszagú alsóneműit totális kéjben rángassa le róla. És akkor Mici még azt sem tudta, hogy olyan specialistájává válik a férfi személyiségek és az ételszagú alsóneműk összekapcsolása terén, amilyen nincs még egy földön.

Szóval megszólalt a kapucsengő, Mici csilingelve csak annyit szólt, hogy Második! és 5 másodperc múlva bekopogott az orosz ügyvéd.

(Folyt.köv.)

Halak és ikrák, fecskék és fruskák

Nem tudom, hogy jön majd ide a Fecskék és Fruskák, egyszerűen jól ment a halak és ikrákhoz, de majd valahogy belecsempészem...A halak úgyis csak később jönnek.

Szóval az történt, hogy ma reggel megint nagyon elaludtam, mert véletlenül hajnal 1/2 4-ig olvastam. Már éreztem, hogy hulla fáradt vagyok, mindjárt lecsukódik a szemem, tippeltem is, hogy lehet kb. 1, vagy max 2 óra, de úgy tűnik, kicsit megcsúsztam. Akkor gondoltam összekapom magam és nagyon gyorsan elalszom, de persze az sem ment csak úgy hipp-hopp, mert fel voltam ajzva, hisz a nagyvilágegyetemes és atomi elméletellentétek harca nem volt megnyugtató.

Elsétáltam délben a kaviáros kirakat előtt és láttam, hogy a Casablanca nevű étteremben lehet megvásárolni ezeket a dobozokat és megkóstolni hozzájuk a a vodkás pezsgőt. Hmmm, gondoltam, hogy ez nyílván az ukrán maffia törzshelye, de akkor már bemegyek és megnézem magamnak, mert én behalok a maffiás helyektől.
A Casablanca étterem egy nagyon furcsa egyveleg: balra egy kis édességbolt, jobbra pár asztal, lefelé fülledt vörös szőnyeg rózsaszín neon a szembefalon, a lépcsőfordulóban egy kaviáros hűtővitrin izlésesen elhelyezve, illetve felfelé is vezet egy lépcső tükörfallal. Na, hát pont ilyen egy maffia hely, nem?
Sehol senki. Közelebb mentem a delikatessenekhez, ott sorakoztak kis hűtőben a kaviárok. A legkisebb pöcsömnyi doboz 22,000 Ft, az eggyel nagyobb 41,000 Ft - hát itt sem fogok kaviárt venni. De ha már ottvagyok, gondoltam csak körbejárok és kiderítem az engem kiváltképp izgató nagy fehér dobozos lembergi kaviár árát. Lejjebb, a vörös szőnyegen álló hűtőben lefelémenet a szexbárba a lépcsőn a frigóban láttam őket fehérleni.
Téblábolok és egyszer csak fentről közelítve megjelenik egy bomba ukrán konzumnő tigrises polóban és cicanadrágban. Mondja: Jó napot! Mondom: Helló, csak a kaviárokat nézegetem, mert láttam az utcai kirakatban őket. Gyanakvóan néz, egyáltalán nem kedves. Én majd szét olvadok, úgy mosolygok rá. Elvezet a felső szinten lévő édességbolt kaviárjaihoz és mutatja őket: Ezket ljehet móst kápni - erős ukrán akcentussal. De engem a nagy fehér dobozos lembergi kaviár érdekelne, mondja: sájnos áz elfogyjott. Nem hiszek neki, hisz a saját szememmel láttam a szexbár felé vezető úton a kaviárosdobozokat. Mutatom, de hát ott van! Szúrósan rám néz, végigpásztáz, a fejemtől a lábamfejéig, legfőképp a kabátomat nézegeti. Remélem, azért nem nézek ki szerencsétlen rendőrnyomózónak civilben. Mondja: Elfogyjott, viszontlátásra. Hát...Ciao.

Néztem vasárnap

lenyűgözve ezeket itt



majd hülyére unva magam két és félórán keresztül ezeket



"Ridley Scott was attached to the project years before production finally began. Tim Burton was also considered as director. Other directors interested in making this film were Martin Scorsese and Milos Forman. Stanley Kubrick also considered adapting the novel, but ultimately decided it was unfilmable." !!!!!!!!!!!!!!!
"Bernd Eichinger wanted to make this movie for years but Patrick Süskind refused to sell the movie rights. Only in 2001 he did so and received approx. 10 Million Euros."

Hol a határ? Kinek hol.

Csöndre zaj. Napok óta megint tart a pörgés.
A barátaim elmebetegnek néznek, mert mindenkivel nagyon intenzíven közlöm az érzéseim, na nem olyan jól megmondósan, csak finoman és csak pozitívakat. A legkevésbé sem átgondolt módon.
A volt pasimmal például rendszeresen meg kívánom beszélni, hogy éppen hogy érzem magam (pláne, amióta megy a szakítósdi, az egymásról leszokás, mert nagyon sok fantasztikus új dolog történik közben az emberrel, például az, hogy emberré válik - legalábbis én így élem most meg). Aztán rájöttem, hogy ő pont ugyanezt csinálj/t/a a fotós blogján, amit lehet, hogy a nem közeliek nem észlelnek, de a nagyon közeliek tudják, hogy mik közlődnek ott épp. Szóval, beláttam, hogy így legalább kölcsönössé vált az infocsere, csak ő kétségtelenül művészibb módon tálalta, én csupán a telefon után nyúltam.
2 pálinka után most már rendszeresen azzal kezdem, hogy milyen szép az élet. Ez is valami új szokásom. Mikor először kibuggyan a számon, hogy jaj, de szép az élet! most már tudom, hogy elkezdődik egy folyamat, mert ezt aztán egyre gyakrabban mondom. Majd beindul a jaj, de szeretlek!, nemtől és a kapcsolat intimitásszintjétől függetlenül. Tegnap már ölelgetésre vetemedtem, a körülöttem lévő csajokat, fiúkat egyaránt zaklattam, de úgy láttam, ők örültek. A volt hapsim is ölelgettem, ő lehet, hogy egy kicsit csak hülyén álta, de biztos neki is jól esett. Aztán megláttam Őt, akit hetek óta folyamatosan látok, pl. az ominózus Quimby koncerten is. Tegnap este indulófélben voltunk, barátcsajaimmal beszélgetett. Ittasan odapendliztem és mondtam, hogy egy nagyon szép fekete hajú lánnyal beszélgettél január 1-én, én láttam. Majd kérdőn visszanézett és várta a történet folytatását vagy legalább valami zárszót. Öööö...hát ennyi, hirtelen nem tudtam mit mondani, csak hogy, te figyelj, te olyan szép vagy! - , majd otthagytam, várt a taxi, ami repített minket a következő állomásra. Végül is, olyan szomorú volt a feje, hátha ezzel legalább erre az estére tunningoltam kicsit az önérzetét. Meg, jobb formájában és távolról tényleg szép, így közelről kevésbé volt az, na, de nem baj, végül is ő is csak egy elmebeteg zenész.

A gyalogos, a felelősség, a felfedezés

Amióta az irodánk elköltözött új útvonalakat dolgoztam ki reggeli sétáimhoz. Azt hiszem, én megrögzött gyalogos vagyok. Rühellem a tömegközlekedést - ezzel gondolom sokan vagyunk így, továbbá nem szeretek városban autóval járni (dugók, környezetvédelem, drága, stb), és hobbibiciklista vagyok. (Pedig minden fasza felszerelést, amit a biciklire kell ráeszkábálni, megkaptam a cangámhoz, tényleg, amit csak egy minimál szem-száj kívánhat, tök menő kivitelben, de valahogy nem fülleszt ez a városi gyorstekerés, nem értem, hogy hova sietnek és izzadnak a biciklistársak és barátok, mert így akkor nem lehet nézelődni és interaktívkodni embertársainkkal. Bizonyára nagyon máshogy éljük meg a biciklizést lényegét. Az esti vagy hétvégi langyholiday cangázás, na az tetszik.)
Tulajdonképpen megrázó beismerni, hogy meglehetősen belátható és legfőképpen lejárható távolságokban élem az életem, és ez néha riasztónak tűnik. Valószínűleg ezért lobban fel bennem időről-időre kényszeresen, hogy ki kéne már költözni a belvárosból: végül is itt dolgozom, iszom, táncolok és alszom a város közepén már 3 évtizede. (Kisebb felüdítő megszakításokkal, mert laktam azért a III. kerületben is, meg külföldön is.)

Így tehát én legfőképpen is menetelek, annak ellenére, hogy minden járművem antropomorfizálom és személyes kapcsolatot építek ki velük, szóval, valahol szeretem őket, de annyira mégsem, hogy kifejezetten törődjek vagy foglalkozzam velük.
Azt hiszem, én még nem vagyok ehhez elég felnőtt. Valószínűleg semmilyen tárgyat (járművek), sem élőlényt (kutya, macska, ember) nem kellene rám bízni, amivel foglalkozni kell. Szerencsére csak növényeim vannak, na, azokat nagyjából megtanultam már locsolgatni (egyszer egy héten) és nem is döglenek ki. De már kb. 10 éve ugyanabban a földben és cserépben vannak. Elvannak. Nem nagyon nőnek. Így kell bonsai házinövényeket csinálni.
Tavaly tavasszal be is lelkesültem, hogy átültetem őket, meg kertészkedni fogok. A neten még kertészekdős tanfolyamot is kerestem. Környezetem kedélyesen és támogatóan bámulta ezt az újabb fellángolást (kaptam pl. szobanövénylexikont vagy mit, be is jelölgettem, hogy milyen növényünk van otthon). Valószínűleg mindenki tudta, magamat is beleértve, hogy ez megint csak egy újabb hülyeség, biztos sosem leszek kertész, de még csak hobbikertész sem (bár én tényleg őszintén reméltem). Hát nem is lettem. Sose mentem el semmilyen tanfolyamra sem, sőt, a legkézenfekvőbb közeli városi rokonok és barátok kertjeibe sem, pedig még a nagybátyám is kertész. Mindig elfelejtem, hogy tulajdonképpen mi is érdekel engem, de úgy igazán.

Sétáltamban isiBrazilba egy reggel észrevettem egy kis üvegvitrint egy belvárosi mellékutcában egy házfalon, ahol egy ukrán vagy orosz bolt hírdeti magát. Ez persze mind csak óvatlan feltételezés az én részemről, hisz a bolt neve és címe nincs feltüntetve, ellenben egy hatalmas üveg orosz pezsgő és iszonyú nagy lembergi (ukrán) kaviáros dobozok sorakoznak kevéssé izléses szabályos formába rendezve egymáson. Van még nyitott dobozos kaviár is, sőt egy pezsgős pohárba beletöltve nagy gömbös narancssárga kaviár is. Gondolom ez valami műanyag gyöngy lehet vagy már kiszáradt tojások. Illetve egy csomó dobozra az van írva, hogy ikra. Ugye jól gondolom, hogy az kaviár? Szóval ez a kis petekompozició nagyon imponzánsan tekint bele az utcai világba, amitől nekem összefutott a nyálam és annyira vágyom már megkóstolni a lembergi kaviárt. Tavaly tavasszal jártunk Lembergben vagy Lvovban az egyetemmel kirándulni és minden furcsasága ellénére tulajdonképpen lenyűgöző volt: irdatlan méretű piacok, magyarul kéregető cigányasszonyok, gyönyörűséges örmény templom, leégett óváros némi maradvánnyal, lerohadt házak, megint egy csomó keveredés mindenféle kultúrákkal...Csak az a furcsa, hogy ha emlékeim nem csalnak, akkor Lemberg partjait egy tenger sem mossa. Akkor most ez mi? Folyami halikra? De azt nem szokták dobozolni...

Rábeszéltem a csajokat is, hogy gyalogoljunk. Egy kollegám új lakásába tartottunk, aki mellém költözött. Ő sem ismeri a környéket és D. sem. Én nagyon büszke voltam a lakhelyemre, nagyon, my house in the middle of the street. Bementünk egy kovácspincébe, ahol kifejezetten kovácsoltvas dolgokat lehet kapni. Ez a kovácsműhely pl. már 100 éve ottvan a volt Parlament Alsóházának oldalában. A nagyszüleim, meg a gyerekeik, akik egyébként az én szüleim is, legalábbis az egyik, szóval ők is ismerték ezeket a kovácsokat. No megaztán megmutattam a mindenféle híres házakat, az iskolám, meg ahol néptáncoltam, a Heller Ágnes házát, a festők tetőlakásait, és egyáltalán és D. teljesen elámult és fényképezős délutánt akar velem csinálni, hogy menjünk és én vigyem, de előtte lökjünk be 1-2 páleszt és csak fotózzunk. Szóval most ez a terv. Azt hiszem éppen ez érdekel.

És akkor még meg sem említem, hogy nem értem, hogy a nők miért nem ülnek rá a WC deszkára, ahelyett, hogy lepisilik...

Na végre..

Én magam sem gondoltam, hogy ekkora megkönnyebbülést és felszabadulást fog okozni, amikor átadom az autóm slusszkulcsát a szerelőnek. Megtörtént. Juhééé!
A minap azt mondta valaki, hogy az autó az autonómiát szimbolizálja és elgondolkodtam, hogyan is értékeljem az én autonómiám vagy a hozzá való viszonyom vagy nem tudom mim, ha az autóval nem foglalkozom, sokszor csak tehernek érzem, néha be vagyok szarva a vezetéstől is és ráadásul azzal a kifogással, hogy ez olyan maszkulin feladat és ügy, megpróbálom másra projektálni őt. És a bicikli az nem szimbolizál valamit? Mert gondolom az autónak nem csak azért van köze az autonómiához, mert ugyanaz a négy betű szerepel bennük.

Ma reggel ünnepélyesen lementem az autóhoz. Szakibá azt mondta, töltsek rá megint az aksira és az kitart majd generátor nélkül is 5-8 km-t, vigyem hát be hozzá reggel a szervízbe. Persze én nem töltöttem és tudtam, a reggel neki legkésőbb is 7.30 - 8.00 órát jelent. 10.00-kor még ott mosolyogtam az utcámban gépjárművemet bámulva. Valami furcsa volt rajta. Belül elcsúszott a kalaptartó, ami a kerekeket volt hivatott letakarni, szóval kilátszottak a téli gumik. A kocsi nyitva volt. Beültem. A kézifék nincs behúzva, a biztonsági zár nincs ott, ahol kellett volna, nem volt sebességben sem a sebváltó és az ülés hátrébb volt tolva. Én nem értem, mi az úristen van itt? Tiszta para. Ezzel az autóval járt valaki, amíg én nem használtam, SEGÍTSÉÉÉÉG!
De komolyan. Én mindig bezárom, behúzom a kéziféket, nem állítom át magam után az ülést távolabbra, miután kiszálok belőle (miért is lenne ilyen furcsa hobbim), üresben sem hagyom soha és a biztonsági kütyüt is rá szoktam akasztani. Persze, nagyon nehéz elhinnem, hogy mialatt én édesded lelkiismeretfurdalásban ringattam magam, hogy szétrohad a kocsi az utcán, addig valaki boldogan járt vele, mert ugye ez tényleg nem reális. De, tudom, hogy én ültem benne utóljára, így hát valaminek mégiscsak történnie kellett.

Kísértetiesen hasonlít ez a helyzet arra, amikor tavaly a Sziget alatt lakott nálam 5 olasz. Utólag kiderült, hogy közülük egy angol és egy francia volt. Hát, ez is jelzi, hogy mennyit sikerült találkozni ez alatt az egy hét alatt...Én szinte nem is aludtam otthon, ők meg rotálva hol nálam, hol kint a Szigeten egy sátorban. Hazautazásuk utolsó napján sem voltam otthon, így nem is bírtam elköszönni tőlük, megbeszéltük telefonon, hogy a lakáskulcsot bedobják a postaládába és jó utat!
Délután hazaértem munkából és valami nagyon-nagyon furcsa volt a lakásban. Ez egy másik lakás volt. Ki is mentem egy pillanatra, de gondoltam, hogy annyira birka nem lehetek, hogy egy tökéletesen másik lakásba toppanok be...Nagyon gondolkodtam azon is, hogy véletlenül egy másik autóba ültem be, de ugyanolyannak tűnt minden. A lakásban is tulajdonképpen mintha a tárgyak ugyanazok lettek volna, csak minden valahol egy kicsit máshol volt. Az a képtelen gondolatom támadt, hogy valaki bejött az én otthonomba és...nem tudom, miért, de mindent arrébb rakott egy kicsit. Ez nagyon skizopara volt.
Állok bambán a lakásom közepén, nézek jobbra-balra, emésztem a környezetet és amikor már harmadszorra pásztázta át a szemem az asztalom, akkor látom, hogy a megszokott könyvhalmok mellett lett egy újabb. Nagysokára vettem csak észre, hogy ilyen könyveim eddig még nem voltak. Jézusom...A szívem akkor már annyira dübörgött, hogy majdnem kiesett a dobhártyámon a csöndben. És akkor világossá vált, hogy valaki besettenkedett ide, azzal a céllal, hogy bizonyos könyveket nálam rakjon le. Ez már egyszerre volt tiszta para és izgalom. Egy antirabló, aki nem lop, hanem ad. Vagy valamiért meg kellett szabadulni ezektől a könyvektől, de miért? Meg is néztem a könyveket, hogy nincs-e bennük bomba, vagy fegyver vagy valami. Nem volt. Üzenetek sem, semmi sem.
Miközben azon gondolkodtam, hogy ki is lehetett a lopakodó, - már tippjeim is voltak -, egyszer csak letörtem, mert be kellett látnom, hogy semmi fantasztikus nem történt, csak 5 ember tobzódott nálam egy hétig, mindent szétpakoltak, aztán szépen megpróbáltak rendetrakni, de mindent egy kicsit arrébb tettek valahogy. És még ajándékokat is kaptam tőlük a vendéglátásért: beszabadultak egy antikváriumba és találomra vásároltak nekem magyar nyelvű könyveket. Ezen meghatódtam, de a könyvek is úgy lettek elhelyezve, hogy teljesen beleillettek az eddigi lakásképbe.

A szigszalagot otthonhagytam, így imádkozni kellett, hogy a tükrök rajtamaradjanak az autón. Továbbá feltételezvén azt, hogy valaki használta a kocsit és ugye nem tudni mennyit, azon is izgulni lehetett, hogy egy szál visszanemtöltődő aksival képes-e a kocsi eljutni a végállomásra. Sikerült, a kocsi is elért a garázsba, szóval minden fasza.

Csöndes a város

Mit is csinál ilyenkor az ember? Kitalálja, hogy kitakarít fél év után. Vagy most már tényleg szakdolgozatot ír. Vagy meglátogatja a nemzetközi fejlesztési ősanyát, aki épp Kínából tért meg és lakása televan közel-keleti, dél-kelet-ázsiai cuccokkal, nagy gyertyázások, fény és árnyék és hallgatja a kínai meséket:
Kínában minden nagy, elképzelhetetlenül, főleg Pekingben. Egy úgymond otthonos bár mintegy 500 fő befogadására alkalmas. Semmiből sincs kicsi.
Mindenből a leget akarják megcsinálni, hogy megmutassák a csúnya kapitalizmusnak: legmagasabb toronyház, legökobióbb legdrágább luxuslakósziget, stb.
15 millió ember gyors és olcsó élelmezését kell ellátni nap mint nap, így nagyjából igazi zöldség/gyümölgy/hús ízt csak vidéken lehet érezni, Pekingben minden egészen fura műanyag.
Van pekingi Soho, lehet ott beszélgetni idősb s fiatalabb művészekkel. A fiataloknak az 1989-es Tiananmen téri események már mint sem mondanak.
A military és a megfigyelés továbbra is működik, mindenhol katonákat látni, no nyílván a külföldieket civilruhás rendőrök követik.
Engem persze az érdekelt a legjobban, hogy ténylegesen érzékelhető-e, hogy kétszer annyi férfi él ebben az országban, mint nő és nincs-e abból társadalmi feszkó. Mert képzeljük el, ha egyszer ez a sok férfi nekiindul egyszer keletről...Pekingben nagyon szembetűnő a férfiarány, ugyanis nagyjából csak férfit látni. Számos melegszórakozóhely van, a férfiak homoszexuláis kapcsolata társadalmilag "tökéletesen" elfogadott. Azt nem tudom, hogy mászkálnak-e konkrétan kézenfogva az utcán, mert azt talán nem, de nagyon elterjedt és vendéglátóiparilag jól kiszolgált. A leszbikus kapcsolatok társadalmilag elítéltek, az már nem fér bele a népesedési politikába. Egyébként nem kétszer annyi hapsi van, csak 150 millióan vannak többen, a nőknél, aminek az áll a hátterében - állítólag - hogy a kínai kormány határvédő katonákat akart termelni, akik nem függnek nőktől, gyerekektől, családtól.
100,000 új kocsit regisztrálnak naponta az országban, szóval ennyit vásárolnak ott. Ez azt jelenti, ha jól számolom, hogy 10 naponta 1 millió új autó áll forgalomba. Ez gáz.
Továbbá vidéken van nagy hippikommuna, egy fél budapestnyi gyárterületet foglaltak el, hogy megcsinálják a városukat. Csinálják.

A hangulat

A fény keleti szőnyeggel

A kályha

E még lemaradt, most találtam meg őket

A kedvencem: Cami és Anna Maria elgyötört fejjel Krisztus alatt egy étteremben

A pescarai férfiak: az olasz tolmács, a piperkőc bizniszmen és a román balettos

Cami és a két csajszi

Cami és két Udo gyerek

Az én még csodálatosabb fürdőszobám a háló mellett

Az én csodálatos hotelhálószobám Pescaraban

Hééééééééééé

Srácok, ti is érzitek az "itt a tavasz, dagad a fasz" feelinget? Ne menjünk be ma dolgozni, vagy inkább mindenki mondjon fel és egyáltalán semmilyen zárt helyre sem menjünk, hanem húzzunk ki legalább a Dunapartra vagy a hegyekbe és ...

Anyám! és a világegyetem

Azt mondta az én anyám az egyik nap, hogy "nem is az apád hiányzik nekem, hanem a kocsi". Nos, mit szólhatnék, tulajdonképpen nem lepődtem meg, de valahogy ez a kijelentés a szoba egyik feléből elég nyílegyenes és fénysebességes repülés után beleállt az agyamba, mint egy balta.
Már annak is örültem, hogy jó fej módon leszedálva egymást kettesben végigcsináltunk két teljes napot karácsonykor, sőt, egész kellemes volt. Gondoltam, örüljön hát, akkor tényleg megcsináltatom már ezt a szaros autót, amit Zöfis matricákkal is összeragazgattunk, hogy "Ne szokj rá a vezetésre, mert nehéz róla leszokni!". Hát nekem nem is sikerült rászokni, itt szenvedek a kocsival, amióta megörököltem az apámtól és mindig egy aktuális pasi nyakába szeretném pakolni az ezzel az izével járó foglaltoskodást, meg felelősséget, de kb 8 éve nem sikerül, mert csak nem vezető csávókkal hoz össze a sors. Vezetni pedig jó. Eladni meg nem akarjuk, mert úgyse lenne pénzünk venni egyet, ha esetleg kellene majd...mondom én. Ugyan nem tudom mire kellene, de valamire biztos jó. Pl. az én kocsimmal járunk Szerbiába és Boszniába a munkatársaimmal, mert már öreg, de még jól jár. Ez jó. Aztán nem tudom. November óta áll a csomagtartóban például 4 téli kerék, gondosan eltakarva, hogy emiatt ne törjék fel. A nyáriakkal kellene átcserélni őket, ugye, ezt sem sikerült elintézni, mert hát nem nagyon érdekel és az aksi is lemerült...Már arra is gondoltam, hogy valami gondos gazdának kölcsönszerződéssel kölcsönadom őt, aki jár vele, tutujgatja, mert ez a mániája. De olyannak semmiképpen nem adnám kölcsön, aki egy lakótelepi parkolóban vakerálná nejlonmackóban vasárnaponként, mert na azt, azért nem...Pedig szegénynek még úgy is jobb sorsa lenne. De még ez irányba sem tapogatóztam. Szóval hát, van egy autóm, amit nagyon szeret az anyám, meg van egy anyám, de ritkán tudok bármit is valamelyikkel kezdeni. Erről meg eszembe jutott, hogy a cangámmal sem csinálok semmit. Néha felfújom a kerekét. Teljesen naívan kérdeztem másokat, hogy mit kell vele csinálni, hogy úgymond karban legyen tartva, mert mindent kézben kell most már tartani lassan.
És akkor én minden reggel kilépve az utcára ránézek a kocsira és nagyon lelkiismeretfurdalásom lesz, hogy itt áll, csak áll szegény, már a tükrök is letörtek róla, amióta a könnygázbomba elől menekülők lesodorták, de jó fej módon visszahelyezték őket az ablaktörlő alá. Így lettek profi levehető autótükreim.
De most mindennel ezt csinálom, mert ilyen időszak van, mindent nagyon sajnálok, de nem csinálok semmit max. szorongok egy kicsit. Vagy nagyot. Ráadásul egy "hogyan jutottunk idáig mi emberek, hogyan lehetünk most itt" tartalmú vulgárisan megírt tudománytörténeti könyvet olvasok és a legelején tartok: azaz TTK-s genezis - szingularitás, Big Boom, stb. És olvasom ezt a könyvet reggel fekve a fürdőkádban és úgy sajnáltam szegény kicsi protonbaszomnyi szingularitást ott a semmiben egyedül, amely aztán jól kitágult, mint ahogy magamat. És a nagy tudósok sem tudják, hogy ő mi volt, mert még csak a 10 a mínusz 43-on másodperc közelséget tudják megmondani, hogy az milyen lehetett, de a 0 másodpercet nem és azt sem, hogy egyszer csak mitől kezdett irtózatosan tágulni a szingularitás és lett belőle a mi világegyetemünk. És feküdtem mozdulatlan és arra gondoltam, hogy a kádam a szingularitás és én vagyok benne az anyag és ha csak itt fekszem, akkor nem történik semmi. De megmozdítottam a kislábujjam és attól máris fodrozódott a víz és rezgés lett és ritmus és megelégedtem, hogy megoldottam a nagy rejtélyt, mert nyílván valami ilyen történt a szingularitással is. És megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lenne a világegyetem, ha a fürdőkádammal én tágultam volna úgy ki (nem úgy) nagyon gyorsan, de ezt nem tudom mégsem elképzelni. És akkor itt vannak ezek a kérdések a világegyetemmel én meg azon szorongok, hogy hogyan fogom megszereltetni ezt a kocsit, meg jaj, hogy mi lesz velem, meg mit akarok egyáltalán, mi leszek ha nagy leszek és ilyenek, és közben majdnem pánikrohamot kaptam attól a felismeréstől, hogy a világegyetemünk széléig nem is tudunk eljutni, mert a tér az görbül és valószínűleg ugyanoda érnénk vissza, ha elindulnánk. Szóval nem lehet nyílegyenesen kilépni innen, be vagyunk zárva ebbe a világegyetem buborékba - asszondja ez a brit ember. És akkor ehhez képest az összes praktikus és érzelmi nyomorom igazán semmisnek tűnik, hisz lehet, hogy mindjárt megint visszazúdulunk a szingularitásba. Na, de akkor még mindig nem tudom, hogy most mit csináljak...
És lógtunk akkor kifelé a semmibe az egyik kollegámmal az irodánk ablakában, mert cigiztünk, és megláttam egy iszonyú menő autót nyitott tetőablakkal, mert itt a tavasz, vár a MÁV. És azon gondolkodtam, hogy be tudnék-e köpni rajta. Mutattam kollegának, hogy azta, micsoda menő verda, ő meg mondta, hogy ezzel is csak egy dolgot lehet csinálni, A pontból eljutni B pontba. Na de - mondom én - az a lényeg, hogy mi történik A és B között. Majd mondja ő, hogy jó, jó, de annak is csak a hogyanja a kérdés...vagy valami ilyesmi.

Mi történik? még...

Elkezdődött az év, lobognak az érzelmek, összekeveredik fikció és valóság.

Fájt a szívem, mikor Theo elment, és amikor a zseniális Fogságnak meg vége lett, olyan volt, mintha Uri elhagyott volna. Én olyan nagyon szomorú voltam, hozzám nőtt. Ültem egy meetingen ma reggel, mit csinálunk Afrikában, hogyan pályázunk a téma. Valakik arról dumáltak, hogy a minap fontos iratokat kevertek el, milyen komplikációk adódtak ebből és milyen agyafúrt, bonyolult módon lehetett aztán az ügyintézést folytatni és a helyzetet megoldani. Valami felderengett, nagyon gondolkodtam, hogy pont most éltem át én is egy ilyen hangulatot, és már kinyitottam a szám, mert az az emlékezést is elősegíti, hogy belekezdjek, majd beszéd közben eszembe jut, hogy melyik magyar civilszervezet mesélte hasonló élményeit az elmúlt napokban. Be is ugrott: a Rómából kiűzött nazarenusnak gondolt zsidók voltak, akik elhagyták kiutasító leveleiket és csak nagyon komplikált módon költözhettek aztán vissza Rómába. Hát becsuktam a szám és révedtem tovább.

Kinyírtuk Saddam Husseint és most az összes idióta (úgymint az ENSZ, a Vatikán, az EU és még sokan mások) mind nem tetszésüket és sajnálkozásukat fejezik ki, hogy milyen is volt ez a kivégzés. Olyan nagyon abszurd. Én meg sajnáltam valahogy, egyáltalán nem tetszett, hogy a híradóban végig kellett néznem a kivégzését.

Két gyerek ma egy kocsival hogy hogy nem, belegurult a Dunába. Mohácsnál. A vízállásról nem szólt a fáma. Ez a hír engem megrázott ma reggel. De komolyan. Eszembejuttatta még azokat a híradásokat, amikor gyerekek főnek meg autókban, mert a hülye anyjuk és apjuk otthagyja őket a nyári napon bezárva - ez valahogy mindig Amerikában szokott történni.
Mindig is rettegtem attól, hogy egyszer egy autóval belezuhanok a Dunába, amióta gyerekkoromban láttam azt a fizikai oktatófilmet, hogy az erős szél hogyan lengetett be, majd szakított szét valami San Fransiscoi, Los Angelesi vagy más kaliforniai hidat és ott bizony nagyon is beestek mind az autók a tengerbe. Azt is tudom, hogy ha ez előfordulna, akkor résnyire le kell húzni az ablakot, hogy lassan teljen meg az utastér vízzel, nagy levegő és akkor ki lehet nyitni az ajtót, vagy jobban lehúzni az ablakot és felúszni. A Margit-hídon a villamosban a mai napig nagyon figyelek nem történik-e valami ravaszság, bár sok hülyével a nyakamban nem sok esélyem lenne a túlélésre a vízalatt egy villamoskocsiban.

Aztán a blogokon most mindenki lázban ég és megírja 5 legőszintébb, legbensőségeseb vagy legszemélyesebb (?) élményét, szóval 5 titkát, MéM néven is fut - asszem. Sőt, még tovább is passzolja a felkérést egy táncra, megnevezve XY-t. Vannak, akik vonakodnak és jelzik, hogy ők ezt nem. De miért nem? A legkorábbi 5 - kisdobos - pontok még egész ártatlannak tűnnek. Forr az őszinteségtől a levegő, megerednek a könnycsatornák és hatalmas a szeretet. Azt mondták az ezoterikusokosok, hogy ilyen lesz ez az egész év. Na de most komolyan? Az egész virtuális közösség meglépett egy második szintet a K-PAX bolygó felé vagy mi történik? Közben meg tényleg megható, egészen elpirító vallomások is elhangoznak. Most biztos jönnének megint a blgotól vonakodók és kérdeznék, hogy mire is jó a blog, hát próbálják ezt ki. Emlékeztet arra a szintén nem kevesebb kihívással járó játékra, amikor bármit lehet egymástól kérdezni és őszintén kell válaszolni. Eddig még én nem játszottam ilyet.

"Legyen a gépnek halleluja!"

Jaj, 2007. január 2. Most mi van? Azontúl, hogy mindjárt lefejelem a klaviatúrám a brutál másnaptól, álmosságtól és csak azt tudom mondani, hogy majd jövőre - pedig itt vagyok már a jövőben -, hát nem tudom, nem tudom mi van. Jaj, ez egy annyira másnapos post lesz, pedig reggel nem éreztem. Csak amikor anyám ebédre behozott isteni kocsonyáját tömtem a fejembe, - tudtam, hogy gáz lesz. A tiszta reggelhez pedig még az a hitem is hozzátartozott, hogy elengedtem rituálisan a 2006-ot, ám most itt ülök az isimunkaBrazilban és mintha mégsem történt volna meg. Nem is történt semmi? Pedig esküszöm, minden annyira más, hát nem? Én ezt komolyan gondolom, kérem. És persze felhívott valaki 2006-ból, azt hittem őt is elengedtem meg a hozzákapcsolódó agyfelbaszást, de most megint felkúródott az agyam és ráadásul ismét sikerült valami olyat mondania, amitől az amúgy is gyengén kérődző és kifeküdt gyomromban a húszselé kicsit megrázta magát és úgy gondolta, hogy elindul vertikálisan - felfelé.

Azt mondták ma nekem, hogy csináljak jövőtervet magamnak, attól fasza lesz. Éppen erre az aktuális jövőre. Na, hát azt hiszem, ilyet nem tudok. Illetve nagyon szeretném visszakapni ellopott és mások által még vissza nem adott önmagam, legfőképp a szép szeretkezésekkel elvitt szívem-lelkem. Így kérem a kedves érintetteket, hogy adjanak vissza magamnak, engedjenek el, különben nem vagyok és legfőképp nem tudok aludni, mert nem visz rá valahogy a lélek, hogy lefeküdjek esténként (tegnap is hajnali négyig molyoltam és olvastam) és közben meg kora reggel kipattan a szemem és rám tör a nagy végtelenuniverzumos időtlenismeretlenes megapararém, így pedig nem tudok 4 óránál több alvásidőt produkálni és még a Brazil is brazilabb és nem csak nem tudok, hanem nem is akarok felkelni. Nagyon köszönöm!

December 30-31-Január 1. Három este a Gödörben. Ha nem nagy betűvel írnám e vendéglátóipari egység nevét, akkor is helytállna, odabetonozódtam le bele.

Először láttam Pecát és Colorstart - az első unalmas volt, bár szinte alig hallottam belőle valamit, a második háttér zenének kiválóan szolgált egy egész estés, először igen jól eső majd drámai beszélgetéshez. Az eleje csak sztorizás, de aztán jöttek a régi dolgok, jól megmondták nekem a frankót bele a szemembe és én ezen felbasztam az agyam, mondtam hát durvát - talán nem kellett volna. De leginkább is az képesztett el, hogy a szerelmes emberek hogyan képesek egy félinformációkra és helytálló vagy félresiklott sejtésekre egy teljes, megingathatatlan, érveket be nem engedő félig süket/vak, félig pedig nagyon éleslátó világot felépíteni. És már ahhoz is fáradt voltam, hogy bizonyos félreértéseket orvosoljak, mert valahogy olyan mindegy volt, és ahhoz is fáradt voltam, hogy ami meg igaz, azt bevalljam. Mert hát nem is ez volt a lényeg, hanem hagyni kellett, hogy dőljön a szó a másikból belém és az első reflexszerű bezárkózás után emészthessem majd a hallottakat az Újévben. A szerelmes emberek kényszeresen meg akarják mondani a tutit az őket viszont nem szeretőknek, ezt meg hagyni kell. Nem is kifejezetten szorosan e beszélgetéshez kötődve pedig arra is rájöttem, hogy a pasik milyen érzékenyen reagálnak egy nőre, aki nyitott ugyan, de valami volt pasija miatt vernyákol. Egyszerre lehetnek megmentők, megértők, okoskodhatnak (az úgy is jobb, amikor egy pasi nyomja az igazságokat és nem a barátnő) és bizonyára kihívás bizonyítani sikeresebb férfiasságukat, és hogy velük minden faszábban fog menni.

Szilveszterkor Ruttkai Bori (aki megmutatta a másnapi lencsézésen a széttdobolt kezét és tényleg nagyon durván nézett ki) és Specko Jedno, Balaton, Krétakör, tiszta ugribugri táncolás.
Kicsit megszívattak, várakoztattak és én még egy kicsit megszívattam magam és fél négy tájban részegen üvöltöztem a Madách tér közepén, hogy milyen SZÁNALMAS, miközben ott lüktetett a reggea király és a raszta királynő, nyomult a hideg hajnalban a rasztafári hangulat, diszkópartiparti, ami állítólag mindent old, és bármi is van a valóvilágban, ilyenkor az nem érvényes - fejreállított karnevál, miegyéb. Ez amúgy a szilveszterre is igaz lehetett volna úgy zuzammen és oh, mily szépen hangzik. Tapasztalhattunk is már ilyen kiszakadást - ha jobban belegondolok, tulajdonképpen jó régen. Talán csatlakozni kellett volna, de néha a karácsonytól ellágyult budapesti törékeny téli lélekben ez kicsit máshogy működik, ha már úgyis elbaszódott a kedv és pláne, ha nem is kíván azokkal lenni, akikkel ezt éppen meg lehetne élni. Csak kár hogy már türelmetlen vagyok, mert én is ilyen élményekkel szeretnék dúsulni, agyat eldobni, azt mégis képtelen voltam rá szilveszterkor. És ez most dühít. Legalábbis az adott potenciális felhozatallal, mert ők pont a való világba való visszarándulást segítették volna és nem a kiszakadást.
Nos, még jó, hogy másnap az év első napján mások tudtak nevetni az utcai hisztériámon, így én is kiröhöghettem magam. Ez akkor azt jelenti, hogy egész évben magamon fogok röhögni? Boldog Újévet!

De az utolsó este, az év első estéjének Quimby koncertje mindent vitt. Hihetetlen jó volt, egyszerűen tényleg kurva jó, szóval nagyszerű. És amikor megérkeztem egy újévi első estés lencsézésből, pont a kedvenc számomat játszották (azt a kb egyet, amit a Quimbytől ismerek - lsd. post cím), ide is jól illett egy egész estés életértelmes beszélgetés. Még jó, hogy ez az este megtörtént, különben tényleg baszhattam volna az egész évvégét.

Csak el ne felejtsek WC papírt hazavinni Brazilból.

Párhuzamos karácsonyok

Életem egyik leghosszabb (dec 22-30) és legszebb karácsonya némi hasgörcs és mellfeszülés után egy terhestesztbe torkollott. És ez szép, mint Firenze, Firenzében Dávid, Dávid szemében a por, a porban az atka, atkában az atom-tom-tom.

Muszáj volt már írni valamit, hisz blogolok, vagy mi. De valahogy a pozitív, az új, az izgalmas annyival jobb múzsa, mint a szomorkás, búcsúzkodós, ám mégis nagyon szép.

Kifejezetten valakinek tartozom még a Szabin nők elrablásával, Ghirlandaiokkal és a félkész Michelangelo rabszolga szobrokkal, meg egy Pietával és persze Dáviddal, a béna a XIX- századdal, orosz ikonokkal. Tartozom egy nagy sétával, és a talákozással az Uffizi előtt Mustafával, a bevándorlónegyeddel, egy családi vacsorával, egy meneküléssel, egy másnapi Santa Croceval, és távolból a SanMiniatoval, majd egy műanyaghónaljbaváj szagú hazarepüléssel, egy az utazóközönség testszagáról eltéveszthetetlenül megállapíthatóan Magyarországra repülő gépen.
Tartozom még a Karácsonnyal is. Nem tudok róla írni, valahogy nem volt bennem és most sincs irónia a történtekkel kapcsolatban, kivéve egy vagy két dolgot: egy beégetett Fekete Paco, gyurmacsirkék egy koncentrációstábor jellegű csirkefarmon, fordítva szereltem vissza az autóba az aksit és pont indulás előtt karácsony napján leégettem a generátort, majd feldőlt a karácsonyfám is (tiszta baleknap), egy három éves fiúrokonom szerelmes lett a talpamba és egész estét töltött el a harisnyás lábszagomba furva homlokát és orrát. Egy idő után már én is megszagoltam a talpam, mi olyan izgalmas rajta (semmi extra), de már olyan kínosan éreztem magam, hogy nagy zavaromban mondtam a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy bár a kis Bé még nem tudja, de most vadul szexelünk.
Most megyek tovább újabb karácsonyokra.

Pár kép előljáróban - Firenze

Firenzében tulajdonképpen nem fényképeztem, mert nagyjából mindent le lehetne fényképezni...

Az első reggelen kinéztem az ablakomon. Ezt láttam szembe

Ezt lefelé - egy PACE zászló felett laktam

Ezt jobbra - a távolban San Miniato

Ezt balra

Egy délutáni tüntetés a Toscanai területfejlesztési politika és egy szemétégető ellen

Utolsó nap: amit nem láttam a San Miniato,

meg good bye.

A COSPE mediterrán terasza decemberben és PACE zászló kötelezően ablakban

Magyar bevándorló Franciaországban

Afrikai bevándorlók Franciaországban reagálnak a magyar származású Nicolas Sarközi belügyminiszter új "szabályozott" bevándorlási politikájára egy reggae számmal. Mit is csinál ez a magyar leszármazott itt Franciaországban? Király akar lenni a gallok között? Ő mondja, hogy nincs baja az afrikaiakkal? Hát ilyesmik...

Sarkozy, l'Hongrois chez les Gaulois
Uploaded by maphia

És Firenze

Sokáig váratott magára ez a rész itt, mert már rég volt és lusta vagyok és nincs is már kedvem annyira írni róla, de ha kérik, akkor tessék. Meg muszáj már megírni, hogy tudjak végre dolgozni is. És elnézést, azt hiszem lesz itt bőven kultúr- és művészettörténeti adalék...

Szóval átszáguldottunk Münchenen, Firenzén és Bolognán át Pescarába, ott feltöltődtem férfiakkal és különböző vágyakkal, meg persze mindenféle szakmaival, majd Bolognán át visszazúztunk Firenzébe. Számomra Firenze volt ezen utazás célpontja, no nyílván.

Már a pályaudvarra is jó volt megérkezni. Jó ronda, de sok nyüzsgő olasz kolbászol le-fel. Az ember kilép és ott van szemben a Santa Maria Novella templom, ahol az első 3D-s falfestmény látható, Masaccio Szentháromsága. Amikor a freskót leleplezték, az emberek hátrahőköltek, nem láttak még ilyet, azt hitték lik van a falban tényleg. Oh, a jó öreg perspektíva. No meg ez már egy rendes reneszánsz quattro/cinquecento, ahol Isten nem valahol a picskuban az égben tanyázik, arany háttérrel elérhetetlenül, hanem bekerült a templomba, ott áll közel Jézus Krisztus keresztje felett. És van itt még két faragott Jézus Krisztus szobor is, az egyik azt hiszem Michelangelo é, a másik pedig a mesteréé talán - de ebben nem vagyok biztos - bizonyos Lippi-, akinek M. a műhelyében dolgozott. Mindketten faragtak két JK-t keresztre feszítve, aztán a Lippi jól lefikázta a Michelangeloét. Igaza is volt, ez nem sikerült olyan jól. Na, de ezt mind most nem is láttam, csak két évvel ezelőtt, amikor a terrorveszély miatt a kurva nagy hátizsákjainkat nem is rakhattuk le, így azokkal kellett körbejárni a templomot és mindig majdnem hátrazúgtam a 90 literes trekeremmel.

Szóval, álltam a PU-n és el kellett jutnom Camilláékhoz, ugyanis egy rendes olasz családnál szállásoltam el magam két napra. Cím volt, de térkép nyista, nem is találtam, Udo meg betaszigált egy taxiba. Gondoltam megkérem a taxist, bár merre is esik a célpont, mindenképpen a centron keresztül menjünk, de amúgy is arra mentünk és én olyan boldog voltam, mint amikor azaz érzése van az embernek, hogy megérkezett a helyre, amit már évek óta keres, valami békesség szállt végre meg. Pedig a múltkor nem volt ilyen otthonosság érzésem itt, most teljesen és összefacsarodot a szívem, annyira szép volt.

Camiék a Duomo mögött laknak 10 perc sétára, ez elég tuti, egy kb. 17. századi házban, cuki lakásban. Kései harmincas, köpcös szemüveges, jó edvű apu, egy göthös, tök beteg, hosszabb magas közép harmincas anyu, egy kb. 4 éves vörös göndör ördögrossz kiscsaj Emma és egy két éves dundi, folyamatosan vigyorgó nagyfranc Theresa. Este 9 körül csöngettem be hozzájuk. Sült nyúllal és egyéb finomságokkal vártak. Azt hiszem, még a büdös életemben nem ettem sült nyúlat. Iszonyú finom. Tök ciki volt, hogy teljesen elfeljtettem nekik vinni valami ajándékot Magyarorszgáról. Ez volt az utazóbaki 3.
A lakás nem túlfűtött, ahogy máshol Nyugat-Eu-ban sem. Csak mi gázosítjuk el magunkat 25 fokra otthon, egyébként az anya és a kisgyerek betegségére való tekintettel volt kb. 19 fok a lakásban Camiéknál.
Kaptam külön szobát, teljes ellátást. Az adrenalinom az egekben volt, egyfolytában menni akartam, de amikor ránéztem az órára, éjfél volt, akkor már nem indultam neki. Meg azt is gondoltam, hogy akkor válok igazán a társadalom és saját magam javára, ha elalszom. Ezt tettem. A gyerekek sem sokkal előttem feküdtek le aludni. Akkor még nem tudtam, hogy a 2 napos családi élet olyan olasz kifejezéseket fog beégetni az agyamba, mint : Elég!, Ne nyúlj hozzá!, Mit csinálsz!, pisi, kaki, fika, stb. Ezeket most már mind tudom, ha álmomból ébresztenek fel, akkor is.

Pardon, lebetegedtem. Még mindig folyt. köv. Firenze

Egy kis bevezető Firenzéhez, az utazás folytatásához

Ma reggel, ahogy a fürdőkádba előrehajolva néztem hajszárítás közben késő ősszel és előtélen rendszeresen kihulló félméteres hajzuhatagom, szemem a mosdó alá tévedt így fejjel lefelé módban. A kisszekrény tetején landolt volt pasim szakállfésülésre használt keféje. Olcsó kék műanyagkefe, amit valami Cliniques akciós bevásárlásnál kaptam egyszer ajándékba. Azóta sem jártam ott, akkor is először. Nos, az én bozontos volt hapsim, aki azonnal hozzám költözött, ezt a tárgyat találta meg és sajátította ki arcszörzetének ápolása céljából.

Szerintem soha semmi különbség nem volt szakállkefélés előtt és után. Bár ő állította, hogy igen. Na, jó, kicsit tényleg igen. Előtte Kossuth Lajos feje volt az oldalra hanyagul kiálló szőrzete miatt, utána azok megregulázva lefelé tartottak egy pontba és olyan érzése volt az embernek, mint amikor egy kölyökkutyát télapónak öltöztetnek be. Valahogy furcsán állt rajta az a szakáll, bár neki a része volt - így is természetes, mégis sokszor olyan ragasztott álszakállnak tűnt.
De sokat nem jelentett a szőr alól amúgy sem látszó arcvonásai szempontjából, hogy éppen hogyan áll a szakálla. Ez tulajdonképpen zavart. Végül is, nem láttam a volt hapsim arcát majdnem 3 éven keresztül, csak régebbi fényképekről tudtam, hogy hogy is nézhet ki és valami fiatalos arcot képzeltem el, de pontosan nem tudtam milyen. Bár, szinte szakálltalanul ismertem meg, de egy-két hónap után már jelentős barbával rendelkezett és a hónapok, évek folyamán elfelejtettem, hogy milyen a képe.
Egyre többet nyúztuk többen több oldalról, hogy vágja le, a hosszú haját is, aztán mindent növesszen vissza, csak engedje levegőzni a fejét már egy kicsit, lépjen ki a fényre, derüljön már ki, hogy milyenek a vonásai (azért belátható, hogy ez valamelyest izgatott), valahogy odakövült, elbújt a nagy szőre alá és mögé. Ha visszagondolok rá, azért a mega szőrmennyiséggel a fején sokkal jobban tetszett, szexibb volt, mint csupaszon és röviden. Ezt szerintem ő is így gondolja.

Szóval tartom hülyén a kefét a kezemben reggel, tele hosszú szakállának maradványaival. Mi a szart csinál egy ilyen szerves emlékkel az ember? Elteszi a volt pasiktól megmaradt emléktárgyaknak fenntartott kis dobozkák egyikébe (természetesen mindegyik személyre szabott) vagy kidobja? Ha elteszi, nem rohad meg? Bár hajtincseket is elpakolnak magukkal romantikus hősszerelmesek és végül is Chris rasztatincsdarabja is ott hányódik valahol az asztalomon. Akkor biztos nem porlad el...vagy csak nagyon soká. Majd kihulló hajam helyére beépítettem, bár azt a hasonlóan kinéző fanszőrzetemmel is megtehetném. Bámultam még a kefébe szorult szakállszálakat, a nagyon kilógokat kicsit beljebb rendezgettem, nehogy kiessenek, aztán fogtam és visszatettem ugyanoda, ahol hónapokkal ezelőtt hagytuk a fürdőszobában.

És hát Firenze...

A volt hapsim olvassa a blogomat. Az imént hívott, hogy a szakállszőrei mellett véletlenül nem találtam-e meg a régi számlatömbjét is, de sajna nem...

Folyt köv. - utazás

Na, ma olyan kedvem van, hogy mindenki hagyjon békén és takarodjon a picsába, de még fizikai munkát kell végezni kibaszott költözésnél, no meg lehet, hogy az egy hónapja utcán rohadó lemerült aksijú kocsimat végre valaki ma bebikázza, de ez még mindig nem biztos. Inkább elmegyek költözködni és szombaton bikáznak. Azt mondták, hogy akkor majd még fel is dobnak. És a hifim is ott rohad valaki másnál és azt sem tudom visszaszerezni kb. már egy hónapja. Tegnap este Pascal barátom is csak osztott a maga segítőkész vigyorgó francia módján...Még a 3 centivel arrébb tett választékom is zavarta - nem rossz, de fura. Azt hiszem az volt a baja, hogy nem volt már olyan "az én kicsi Bém" fejem.

No, de hogy folytassam az utazós sztorit - ha még valakit érdekel - ugye ott tartottam, hogy olasz gyomrú kollega fosott és hányt másnap.
Én remek egészségnek örvendtem, azt leszámítva, hogy olyan fáradtnak éreztem pont magam, mint két évvel ezelőtt Olaszországba menet. Tényleg, most jut eszembe, úgy tűnik csak így tudok ebbe az országba eljutni, hullán. No de miért? Egyébként is én már az elmúlt egész 5 hónap érzelmilelkiválságtörténéseitől is ki vagyok fingva, de nagyon.

Szóval a felkelés itt is kurva nehéz Olaszországban. Ráadásul rohadt hideg volt a szállodában, mert elfelejtettem felkapcsolni a légkondit fűtésre. Reggel nem jött meleg, csak enyhén langyos víz a zuhanyzóból. Lássuk be, már ez is elég egy pocsék nap kezdetéhez. Ráadásul valami volt a kontaktlencséimmel, külön mindkét szememmel élesen láttam, de együtt nem. Azt hittem egyébként, hogy az agyammal van valami gáz, elfelejtette összetenni a két szemem képét eggyé. Így ebédig fura homályban munkálkodtam.

Első munkanap. Megbeszélés hegyek. Ebéd közben majdnem elájultam a fáradtságtól, akkor kollegáim aggódva néztek és le akartak mindenáron fektetni. De én kitartottam, hisz délután én adtam elő, gondoltam, az felébreszt. Így is történt. Kiosztottam őket, bénán menedzselik a partnerséget, egytértően bólogattak, oszt pofáztunk tovább estig bevándorlók helyzetéről.

Mivel a pescarai partnerek nem beszélnek angolul, én pedig olaszul, így kaptam egy angol-olasz tolmácsot. Nagyon komoly, öltönyös, szemüveges, jól fésült, ápolt, csinos közép 30-as csávót. Később az is kiderült róla, hogy kiváltképp művelt, jó humorú és széplelkű. Gondoltam, ez igazán megtisztelő, hogy van egy külön bejáratú ember, csak nekem fenntartva, és én kurvára élveztem a csinos, fizetett, hímnemű rabszolgám. Ő is mondta, hogy az én bodyguardom. Ez tényleg borzasztó nyálas, egyébként meg egy nagyon fura, perverz helyzet. Na de mennyire is vagyok leszőrtelenítve?
Paszkal, aki idegenvezetőnek készül, rémülten megkérdezte, hogy vele is ilyenek fognak-e történni, miközben csoportot vezet és mondtam neki, hogy gondolom bizonyára. Erre francia barátom annyit jegyzett csak meg, hogy ilyenek a magyar turisták. Na, de lássuk be, ez baromság. Ebben semmi magyar nincsen, csak emberi.

Már reggel jeleztem a tolmácsnak, (bizonyos Giorgio, aki vidékfejlesztéssel is foglalkozik és több civilszervezetnek az önkéntese), hogy nagyon fáradt vagyok és ne haragudjon, hogy ha azon kap, hogy egyáltalán nem figyelek a munkájára, szóval arra, amit beszél. Mondta semmi vész, csak jelezzek és ő bekussol. Vagy ha akarom, akkor viccet mesél vagy beszélgetünk. Mondtam remek. Giorgio nagyon profin tolmácsolt szikronban duruzsolva a fülembe. Néha belenéztem a szemébe, ő is az enyémbe, az én tolmácsom...Aztán a kezére: jegygyűrű sem volt rajta. De később kiderült, hogy van csaja, meg két gyereke is.
Jött velünk mindenhova enni is, sőt, kifejezetten kértem, hogy jöjjön, de sajnos vacsorára már nem rendelték meg nekem a vendéglátók a szolgálatait. A nap végére világossá vált, hogy Giorgio rendelkezésre áll egyébként bizonyos határig mindenben, de a határai rugalmasnak látszottak.
Egyébként pedig ő mesélt Pescaráról is, mert a vendéglátó idióta partnereink csak annyit voltak képesek mondani, hogy nincs ott semmi érdekes. Nos, ezt egy településről ugye nem hisszük el.
1927-ig Pescara egy kis falu volt tulajdonképpen, de Mussolini felfejlesztette, mert valami haverja ott született, vagy valami ilyesmi. Alapvetően ipartelepeket létesítettek, amiket 1944-ben le is bombáztak. Itt élt egy kb. olasz Petőfi, a XIX. század romantikus, népnemzeti lelkületű költője, akit ma a szélső jobb rángat elő éppenséggel. Az olasz partnerszervezet egy modernizációs, rehabilitációs városi területen bérelt helységet. Régebben itt volt a városi börton és egy szegényghettó. Most újraépítik úgy, hgy a helyi lakosság se menjen el onnan, lsd. Magdolna negyed rehab.

Ebéd közben a városok helyzetéről vitatkoztak. Róma a nagy kulturális központ, ráadásul egy olyan értelmiségi polgármestere van, aki még több eseményt szervez. Ugyanakkor a tömegközlekedés katasztrófális Rómában. Nekikezdtek a 3. metróvonal építésének, csak az a gáz, hogy olyan mennyiségű leletbe ütköznek bele, hogy egyáltalán nem haladnak az építkezéssel. Így maradnak a kb. óránként közlekedő buszok.

Tolmácsom másnap reggel újra az enyém volt, várt és én jöttem. Nagyon sokat beszélgettünk és - ez most még nagyobb nyál lesz - mondtam neki, hogy nem szeretem a szemüveget és akkor levette az övét és végre anélkül bámulhattam bele az ő gyönyörű barna szemébe és így töltöttük el a napot és úgy sajnáltam, hogy nem maradok ott még egy estét, így elhívtam Budapestre, itt még úgy sem járt. Mondta jön.

A második munkanap végre nem megbeszéltünk, hanem a Pescarai Kereskedelmi és Ipar Kamarán összehívott helyi koalíciós találkozón vehettünk részt, amely majd helyi migrációs stratégiát dolgoz ki. Így tehát találkoztam egy csomó bevándorlóval, végre itt is. Borzasztóan szomorúan formális volt az egész találkozó, de a végén megszólalhattak ők is, addigra már úgyis elhúzott az összes politikus.
És akkor kiszúrtam egy nagyon érdekes faszit. Cornel, román baletttáncos. Borzasztó karizma volt, nem a meleg allűrjei miatt...Nagyon okosakat is mondott. Megjárta az orosz balettiskolákat (Moszkva, Szentpétervár, stb.). Szóval tud valamit. Itt Olaszországban felhagyott a tánccal, mert a kisvárosi, vidéki olasz provincialitásban profi balettet senki nem akar művelni vagy nézni, ő pedig lejjebb nem adja - nyilatkozta. Így erobikot tanít épp, meg vállalkozni akar, eltartani feleségét és gyerekét. Nos, Cornellel is jól megtaláltuk a hangot, kifejezetten jó szívvel fordult irányomba és ezt én sem tettem másképp őfeléje, hátam mögött hagyva hűtlenül tolmácsom. Azóta Cornel hív és smsezik.

Egy brazil csaj, költő és írónő, beolvasott az olaszoknak a maga terjengős, érzelgős módján. Kétszer is. Pedig kiadták már két könyvét is, amit ott írt Olaszországban a bevándorlólétről. A végén nekem is fel kellett szólalnom, én is elmondtam, amit gondoltam, hogy hogyan lehet együtt, értékeink, így meg úgy és a brazil nő rám nézett, mélyen bele a szemembe - azt hiszem ez a pescarai túra most a szemekről szólt - és a szívére mutatott, mondta érezlek, mint egy indián ősanya (nem az volt, a nagyszülei olaszok, akik kivándoroltak Braziliába), majd az én szívemre is mutatott és mondta, hogy érezlek és hogy azonnal menjek el hozzá. No, hát nem mentem el hozzá, mert indult a vonat, de nagyon megölelgettük és megcsókolgattuk egymást, amihez a tolmácsom fordított közöttünk. Ez már így olyan volt, mint a gruppen.

Aztán rájöttem, hogy a balszememmel sokkal tisztábban látok, mint a jobbal. Felmerült bennem, hogy két kontaktlencse van a balszememben valahogy...És így is volt. Szegény agyam egész nap ezzel nem volt képes megbírkózni...Azt hiszem, végképp beláttam, hogy nagyon szétcsúsztam.
De nem baj. Felültünk Udoval a bolognai vonatra, Bolognában megint futkorásztunk a peronok között másokkal, egy gyönyörű fiatalember rámköszönt Udo kerek fekete kb. 160 centi magasan lévő feje fölött és én visszakacagtam rá és továbbfutottam lelkesen és már a firenzei vonaton robogtunk és végre ott voltam. A célomnál. A Firenzei Pályudvaron. Udo továbbvonatozott még egy órát haza Pisaba.

Folyt köv Firenze

Nos, akkor München, Firenze, Bologna, Pescara

És igen, igen, újra itthon. Kevés fényképpel fogok szolgálni, de majd később.

A bosznia-hercegovinaiakkal a magyar vidék felfedezése után olyan fáradt voltam, mint a..., mint a ... szóval kurvára nagyon fáradt voltam. És jött az újabb utazás - Firenze. Kb. annyira voltam képes, hogy kis hátizsákomba újra bedobáljam ugyanazokat a cuccokat, amiket két nappal azelőtt kiszedtem, se mosás, se egyéb rákészülés. Egyszerűen továbbszédültem Olaszországba, még az sem jutott eszembe, hogy leemeljem a polcról a Firenze utikönyvet, vagy hogy beletúrjak a két évvel ezelőtti olaszélmények cipős dobozába. Egyik nagy utazóbaki.

Még utazás előtt ICA-val, (azaz Imiviel, Cilivel és Anikóval) hihetetlen jót beszélgettünk, úgy mint régen az antropológián. Az egyik sörös pisilés alkalmával a WC-n jutott eszembe, hogy azon nők menstruációja, akik együtt dolgoznak vagy sok időt töltenek egymással, összehangolódik, ugye. Ezt tudjuk, saját empirikus tapasztalatainkból is. De akkor a kis törzsekben is egyszerre menstruálnak a nők? És ha igen, akkor ennek mi az evolúciós magyarázata? Mármint annak, hogy ezek szerint egyszerre van peteérés, nagyjából egyidőben esnek teherbe a nők és miért jó az a fajfenntartás szempontjából, ha sok egykorú gyerek születik? Nos ilyen és hasonló kérdésekre dobálóztunk megoldásokkal filozófiai magaslatokban. És persze előkerült e blog. Hogy miért írom. Mostanában ezt sokan megkérdezik, nem blogolók, hogy mire jó. Azt hiszem Nesztelen Csiga Luciánál jobban nem tudnám ezt megfogalmazni (most itt át kéne linkelni, de lusta vagyok megkeresni, hogy melyik nap értekezett erről.) Ja, de nem is ő írt róla, hanem Sicktranzit Glória két tökfőzelék között...Bocs csajok. Na de mindegy is (tudom, nem mindegy, de amióta úgyis együtt kocsmáznak...), a lényeg, hogy sikerült nagyon elferdülni ezen estén, amolyan alkoholosan, amitől még fáradtabb lettem, másnap délutánra már csak a hideg rázott és nem voltam agyamnál. De még elvonszoltam magamat egy afrikás találkozóra, megnéztem a 2. Teleki expedíció felkészüléséről szóló 19 évvel ezelőtt készült filmet fekete-fehérben. Nagyon meghatódtam és hatalmasakat vihogtunk, ugyanis sikerült azon férfiak karéjában elhelyezkednem, akik résztvettek a nagyutazáson és ők vinnyogtak a legjobban 20 évvel ezelőtti önmagukon.

Azt mondták, hogy az extra biztonsági készültség miatt két órával, de inkább két és féllel, a repülő indulása előtt kint kell lenni a repülőtéren. Én ezt hülye módon komolyan is vettem és egy laza reggeli 4-es kelés után hatkor már kint őgyelegtem Ferihegyen. Olyan fáradt voltam, de olyan, hogy azon már sem a zöld teám, sem a további három darab kávé nem segített. Még becsekkolni sem lehetett...Így vártam. Eszembe jutott, hogy még azt sem néztem meg, hogy az útlevelem nálam van-e. Lássuk be. Ordenáré nagy utazó hiba, a második. De mivel amúgy is mindig nálam van a táskámban, most is nálam volt. Mert hát sose lehet tudni, az ember jön-megy Budapesten vagy Magyarország egyéb tájékain és hátha egyszer csak egy bécsi szeletre fanyalodik a sógoréknál, vagy szembejön egy anorexiás hosstess kislány az utcán, aki elmondja, hogy megnyertem valami világkörüli utazást és azonnal indulni kell.

Egy westerncsizmás hidrogénszőke orosz nő nekibaszta a fémpadnak a kocsiját, ez legalább felébresztett, rám mosolygott, visszamosolyogtam, arra gondoltam, hogy felrúgom a Holdba és becsekkoltam. A tranzitban legalább dohányozni lehet. Még Németországban is. Az olaszok túlzásba vitték ezt a dohányzásszabályozást. Kedves vágottszemű kislány tökéletes magyarsággal adott még egy kávét. Ez sem hatott. És egyébként is, tulajdonképpen szar volt, hogy nem volt kitől elköszönni.

Ferihegyet tökéletes fehér, összefüggő tejköd borította. Felvilágosított a taxis, hogy nem kell félni, mert Magyarországra maga a NAZA telepített navigációs rendszert, mivel mi akartunk lenni a Kelet-közép-európai repüléstechnikai csúcsközpont. Hát azok lettünk. Állítólag, ha rossz idő van Prágában vagy Varsóban, netán Pozsonyban, akkor hozzánk irányítják át az ott leszállni nem tudó gépeket. Mert nálunk minden időben - Tiszacipőben - le és fel lehet szállni. ezen hümmögtem.

Budapest - szemelkélő eső, München - nedves szél, Firenze - száraz, szeles meleg, és álltam én is a kisgépek lépcsőjén vagy a reptér flaszterján a szélben, mint ama reklámban, csak a Taft engem tartott össze úgy egyáltalán és nem a hajamat. A Müncheni reptér irtózatosan nagy és legalább 20 percet gyalogoltam, mire átértem egyik kaputól a másikig. Eddig semmilyen extra biztonsági intézkedésnek nyoma sem volt. Itt egy csávó fogta magát, előhúzott egy kis műanyagzacskót és mosolygott. Felkészülten átszórtam neszeszerem minden tartalmát ebbe a zacskóba és folytattam az utam. Hát így küzdöttünk együtt a terrorizmus ellen, nagyon hatékonynak tűnik ez a kotonolás.

Végre Firenzéhez közeledem. Jó a Lufthansával utazni, pontos, meg nem is drága, de ennyi unalmas némettel még nem repültem együtt. A múltkor tök jó kalandjaim voltak a repülőn az utazótársakkal: az olaszokkal megbeszéltük a foci VB állását, egy kisfiúval az országok fővárosait találgattuk, egy faszi Brüsszelbe készült EUs csinovnyik felvételire, őt tréningeltük, most meg semmi. Csak két hülye fiatal hintőporszagú jól fésült germán röhögött mindig mellettem, amikor elment közöttük a stewardess. Ezentúl csak MALÉV-vel, vagy Alitáliával nyomulok, sokkal viccesebb.

Cami felszedett a reptéren és repesztettünk olasz partnerünk irodájába. Ott volt férje és munkatársa, Gianni, no meg Udo, a nigériai kollega, a legszakértőbb migráns a projektben. Én dőltem jobbra-balra, kínomban megnéztem a leveleimet és megmutattam saját és ismerőseim blogját nekik. Busszal kizúztunk a pályaudvarra és felültünk egy Bolognába tartó vonatra. És már reggel hat óta úton voltam, ekkor 15.30 lehett és még 5 órás vonatozás várt ránk a tengerpartra, Pescaraba. De legalább már ültem: taxiban, repülőn, buszon és vonaton is ezen a napon.

Egy bevándorlós sztori tartja most lázban Olaszországot: lemészároltak egy feleséget és a gyerekeket. A férj tuniszi. A rendőrség még semmit sem mondott és a legnagyobb, legliberálisabb országos napilapok, a politikusok is kikiálltották a tuniszi férjet bűnösnek. A hülyék. De tényleg egészen elképesztő újságcímek láttak az első oldalakon napvilágot, mint pl. "Mészárolt a nem-EUs szőrnyeteg". Közben maga az olasz após telefonált, hogy nem egészen úgy van az, hisz a férj Tunéziában volt a gyilkosság alatt és egyáltalán. A legmorbidabb, hogy az olasz sajtó azt olvasta a férj fejére, hogy nem volt elég jó iszlám férj, mert akkor szigorúbban fogta volna a családot. Ez egészen elképesztő!

Utitársam e napon Uri volt. Szeltem át a csizmát középről az Appenninekből először Bolognába, aztán ki a partra, és közben Uri és alexandriai vendéglátói elmélkedtek a Római Birodalom aktuálpolitikai eseményeiről. Tehát nem aludtam, viszont a mai napon először éreztem tisztának elmém, ezek szerint felébredtem. Mit csinálok majd Firenzében másfél napig? Hát megnézem, amit nem láttam két évvel ezelőtt: a Szépművészeti Akadémián Dávidot, a Palazzo Vecchiot és persze a Ponte vecchiot és elkirándulok a San Miniato-ba, azaz a Mini autóba.
A Bolognai pályaudvar sztereotípiáim szerint pont úgy működik, ahogy egy olasz pályaudvarnak kell: az utolsó pillanatig bizonytalan, hogy a vonatok melyik vágányról indulnak. Kiírnak valamit, majd indulás előtt egy perccel bejelentik a változást. Ez állítólag tényleg mindig így van. És az egyik peronról megindul egy hatalmas exodus a másikra rohanva bőröndökkel, csomagokkal, kajával és öreg nagymamákkal a hátakon.

És előttünk Pescara: unalmasnak tűnő városka tengerparttal. Rinyáltam, hogy mindenképpen tengeri herkenytyűket vacsorázzunk, e kérésem pedig teljesült. Már megint degeszre zabáltuk magunkat, csak az előétel 10 féle kagyló, hal, osztriga, rákok és fogalmam sincs mi volt még. Kurva finom volt minden, utána jött a kagylós spagetti és végre a szobám, az ágyammal.

És folyt. köv.

Az egyik olasz kollega másnap nem tudott lábraállni a gyomorrontástól.

Magyar iszlám

Erőteljesen szervezünk egy hálózatot, amelynek tagjai migránsokkal foglalkozó magyar civilszervezetek, illetve Magyarországra bevándorolt migránsok szervezetei. Majd jól együttműködünk, összefogunk, érdeket képviselünk, szolgáltatásainkat megosztjuk, képezzük magunkat és egymást, szervezetet fejlesztünk, pályázatokat írunk, és mi majd jól bevisszük a migránsügyhöz a nemzetközi fejlesztési aspektust és egyáltalán. Megkerestünk afrikai, vietnámi, kínai szervezeteket és érdeklődnek. Ez jó. Gondoltam, kéne valami iszlám is. Megtaláltam a Magyar Iszlám Közösség weblapját a neten. Nagyon pofás. Van ott két szám. Az egyik folyamatosan foglalt. A másik pedig egy vadidegen emberé, akit folyamatosan hívogatnak, mint iszlám közösség, ő pedig nagyon készségesen válaszolgat tájszólva, hogy nem az. Azt mondta: Most már igazán kiváncsi lennék én is erre a vezetőre, mert szóni kéne neki, hogy vegye mán le ezt a mobilt a webről. De tudja mit? Ott van a Zsinagóga. Tudja a XIII. kerületben. Mondom: Tudom. Mondja: Na, oda menjen be. Ott gyűlnek ezek minden hétfőn és szerdán, aztán szójjon maga is, hogy nem jó ez a szám. Kérdem: Az Magyar Iszlám Közösség a Zsinagógában gyűlésezik? Mondja: Igen, igen. Köszönöm a segítségét. És elköszöntünk.

Vasárnapi TV krumplis - lopva Amorf ördög Tariska Szabitól

A Bőszénfán látott kórus hangosban és mozgóban. Továbbá vasárnapra tudom ajánláni még a 11.00 óra körül látható családtörténetet: rendőr apuka, rajztanárnő anyuka, menő nagyfiú, aki tolószékes lett, középső tudós fiú és istent különböző formáiban látó lány kalandjait, illetve a 13.00 óra környékén a flúgos nyomozó, Monk történeteit.

Ja...- ez nem lesz olyan izgalmas-

és láttam mégis tegnap a vörös pandáról a filmet, akit macska medvének is hívnak, és nálunk is van egy darab az állatkertben és nagyon-nagyon cuki. Őt ismerték először az India és Nepál határán fekvő Himalaya hegyoldalban. Ő róla kapta nevét a nálunk inkább ismert fekete-fehér óriáspanda, aki a hegy másik oldalán, Darjeeling felé eső nedvesebb erdőkben él, és másik néven is ismert: panda maci.



"A vörös pandák lágy, gesztenyebarna bundájukkal, fehér pofájukkal, és hosszú, bozontos farkukkal megjelenésükben és méretükben egyaránt inkább mosómedvére emlékeztetnek, mint a kedves, játékmackószerû óriáspandára. A Himalájában és Dél-Kína bambuszerdeiben honosak. Túlnyomórészt bambuszlevelekkel táplálkoznak, s azt csak részben egészítik ki bogyókkal, gombákkal, fûvel és fakéreggel. Már most is meglehetõsen ritkák, és számuk egyre fogyatkozik: Kínában régebben hét, ma már csak három tartományban élnek. A vadon élõ példányok számát két–háromezerre becsülik, mintegy ötvenet pedig az északi félteke állatkertjeiben tartanak nyilván. A vörös pandák legfõbb veszélyeztetõje az erdõk kivágása, továbbá a játék- és szõrmeipar. Kínában a szõrméjükbõl sapkát és bundát készítenek. Yunnan tartományban például házasságkötéskor hosszú farokkal díszített sapkát kap az ifjú pár, mintegy a boldog házasság talizmánjaként." Élet és Tudomány

Achtung, achtung, pozor, pozor! Vé nevűek fokozott figyelemmel biciklizzenek!!!

Úgy tűnik, hogy a Békhez kapcsolódó bicikliző Vékre rájár a rúd. Pár nappal ezelőtt Vét ütötte el egy autó, canga tropa, megtartott még egy előadást, majd János Kórház Traumatológia.No problémó, minden rendben, jól van. Többet Bé blogjáról lehet megtudni. Tegnap este pedig Vét ütöttel el egy autó, canga tropa, hazasétál vállon, csipő fáj. Reggelre "jobb lágyék megrántva, bal farpofa zúzott, karistolt" és a hideg rázza. Elment forgatni. Reméljük ő is jól lesz, további híreket még várunk.

Ez olyan igazságtalanság! Én annyiszor kívánom, hogy történjen már velem valami baleset, il concreto üssenek el, vagy derüljön ki valami halálos betegség vagy Bé apokaliptikus elmélkedései jöjjenek be legalább, amikor pl. egy trollibuszt vele együtt elnyel a megnyílt flaszterben tátongó feketelyuk, vagy valami... Szóval, hogy figyeljen már rám valaki, na! És erre tessék, nem Vével és Vével történik ez meg?! Persze igazából nem irigylem tőlük a baleseteiket, sőt, örülök, hogy épen és egészségesen megúszták. Halleluja!

Nyílvános megkövetés és újabb VéBé adalékok ezúttal kifejezetten Vének

Nos, Bé ezúton, nyílvános fórumon bocsánatot kér Bétől, amiért őt basztatta és lefitymáló hangvételben "blogon valló hős szerelmesnek" titulálta. Továbbá, hogy a nyáladzás szót is használta. Bé kedvesen és igazán jó fej módon reagált.

Vé megkereste Bét és találkozót kért. Beszélgettek. Jót. És akkor Vé korrekciót kért a régebbi bejegyzéshez. Ezt pedig Bé készségesen meg is teszi lejjebb. Továbbá Vé újabb keletű információkkal szolgált önmaga és eN szerepét illetően a történeteben, így nyílván ez is helyet kap, szintén lentebb. Bé ugyan azt mondja, hogy szarni eN-re, mert az égvilágon semmit nem jelentett a történetek szempontjából.
Nos, ez igaz, de mit csináljon Bé, ha úgy érzi magát e történet kapcsán, mint amikor Uri a 300. oldal környékén belép Jehuda mester házába Júdeában egy kisfaluban és meglátja Jehuda mester feleségét a sarokban varrogatni, aki mélységes gyűlölettel tekint fel rá, majd a másik sarokban az öreg, hasas Jehuda mestert hátán feküdni, akin Uri törékeny szerelme lovagol sikongatva.

Nőiség

Be kell vallanom, hogy hatottak rám ezek a boszniai nők. Amikor már ők is csak bevásárlási mámorban úsztak és szentül meg kellett ígérnem, hogy az utolsó nap is lerövidítjük a programot, hogy időben Budapestre érjünk és Váci utcázzanak, még Miskolcon elzúztunk a Miskolc Plazaba is. Két emeleten semmi. Mi a szart csináljak itt? Mindenki szétspriccelt. Gondoltam szagolgatok kölnit a Rossmanban, de idegbeteg pénztárosnőnek kell a kölnikkel is foglalkoznia és nyílvánvaló lett, hogy ez így nem fog menni. Meg kellene a másik 3 muskétásnak is valami ajándék, de mi...Dubravka MEXX Pure life kölni mintát kapott, abból én is kértem és lobogtatva a papírcsíkot, néha belenyomva orromba sétálgattam körbe-körbe a plázát. Gyuri, az idősb göndör kontyos alföldi buddha mindig azt mondta régebben, hogy ő itt a Plazakandúr. Egyszer csak ott molyolt előttem Rade, a benga nagy fél szemű trebinjei önkormányzatis. Belenyomtam az orrába a papírcsíkot. Kérdeztem: Dobro? Mondta: Da. És ezzel el is zúzott kölnit venni otthonra anyunak. Teljesen fantáziátlan, töketlen hapsi volt ajándékokban, bezzeg a szarvasok, meg a mangalicák feltüzelték.
Bolyongtam, bolyongtam és arra gondoltam, hogy hát milyen nő is vagyok én, hogy nem vetem bele magam a vásárlásba. Végül is kiderült, hogy a fizetésem már megjött, sőt, egy anyai ígéretet is kaptam, hogy a Mikulás és a Jézuska pénzén vehetek magamnak egy télikabátot is. És akkor éreztem, hogy eljött az én időm. Szarabbnál szarabb nagyon márkás boltokban tévelyegtem, semmilyen faszányosan csinos, nőies, ámde mégis bélelt télikabátot nem láttam, de aztán egyszer csak szembejött a bolt: kicsi, nem hivalkodó, semmi brand és egy elég csinos próbababatorzón ott feszült a Kabát. És nevetségesen olcsón. Rámugrott. Mivel olcsó volt, gondoltam, hogy akkor felugorhat rám még egy szexi magassarkú csizma is - ez is meglett. És még így is bőven benne maradtam a keretben. Oh, hát semmi vész! Akkor jöjjön valami cuki gatya - na ilyet nem találtam, de vásároltam egy csomó kurva jó felsőt. És elégedett voltam, nagyon. Egyedül sétáltam el a szállodába, láttam mások is jönnek vissza a csoportból, pl. hatalmas játékbilliárddal a hónuk alatt. Besajtolódtunk a liftbe.
Este a muskétásoknak bemutattam szerzeményeimet, nagyon gratuláltak hozzá. Én próbáltam hangsúlyozni, hogy ez mind nem az én pénzem, hanem mama, mert valahogy olyan kínosan éreztem magam, nem is tudom mitől, hogy nem higgyék, hogy én vagyok a gazdag nyugat-európai támogató, adományozó, megafaszom...(Ezzel kapcsolatosan már voltak nem kellemes élményeim ugyanis.)
Szóval úgy döntöttem hát, hogy korszerűsítem magam: új kabi, új csizma, új felsők, a már régebben hajamra ömlött, elbénázott vörös hajfesték, nyakláncok és fülbevalók, smink, de valami még hiányzott. Bámulván magam a tükörben rájöttem, hogy a teljes korszerűsítés akkor mehet csak végbe, és akkor válhatok korunk elvárása szerint is fasza csajjá, ha 3 centivel arrébb rakom a választékom. Nos, megtettem. Egy fésűvonás, és így. Mindjárt más. Most már fasza nő vagyok, kár hogy másnap megint valami sáros biofarmos, mangalicás tanyára megyünk, így minden új szerzemény bentmaradhatott a szatyorban és majd Budapest élvez engem bennük. Vagy még a körmömet is ki kellene festeni a Bétől két éve kapott vadító bordó körömlakkal?

Elmentek

Ajándék babzsáktyúkok hídban - Gömörszőlős

És még több mangalica, mert egy fenntartható faluból ez kihagyhatatlan

<