Viszlát és nosztalgia, in memoriam nagymamák és Ságvári

Bé azt mondta, hogy akinek blogja van, az minden nap írjon. Na de mi a szart csináljak, ha nem is jutottam internet közelébe tegnap egész nap? És egyébként is, miért kéne mindennap írni?!

Dec 3-án este esetleg, de inkább dec 8-án előkerülök újra - gondoltam bejelentem ismerőseimnek. Mostanában olyan drámaian búcsúzkodom mindenkitől.

De amíg vissza nem térek, addig nosztaligiázom, mert teljesen elfelejtettem, hogy mi történt tegnap vagy ma, ami bármi kommentárt is megérne. Pedig emlékszem, egyszer tegnap a villamoson este még az agyamban volt, hogy hú, az kurva jó lesz...! Fogalmam nincs.

Szóval nosztalgia. Elgondolkodom majd, hogy miért sértődtem meg 6 éves koromban azon, hogy egy hasonló korú kisfiú szerepelt ama virág nevű műsorvezető Leg...leg...leg című műsorában egy nagyon semmit mondó tudással: ismerte a világ összes zászlóját. A nagyanyjával volt bent a stúdióban és Rózsa elvtárs említett egy országot, a gyerek meg valahogy elmondta a zászlóját, vagy valami ilyesmi történt, nem emlékszem pontosan.
Én a nagyanyámmal akkoriban annyit sétáltam a Blaha-Oktogon-Deák tér - Astoria - Blaha körben, hogy végig tudtam az összes boltot a Blaha és az Oktogon között a bal oldalon és szerintem ez egy sokkal nagyobb mérvű tudás volt és hajlandó lettem volna a körút jobb oldali boltjait is memorizálni sétáltamban és nem ülve valami hülye nagy atlasz felett, csakhogy bejussak a műsorba és megmutathassam, mit tudok...Azt hiszem már akkor is az empirikus tanulást részesítettem előnyben...Szóval nem sikerült megértenem, hogy miért pont ez a kis taknyos van ott és nem én szintén kis taknyos.
És utáltam, ha a nagyanyám elvert kártyában, volt, hogy hisztériáztam és olyankor azt mondta, hogy mit szólnának az emberek, ha ugyanígy viselkednének az Egri János vendégei vagy játékosai a már nem emlékszem milyen TVs játékban. Ez a gondolat annyira megrázott, hogy abbahagytam azt hiszem örökre a kártyavesztésen való dulifulit. (Ezt a játék egyébként még jó is volt. Bével tavaly még játszottuk az internetes verzióját, a lábamon az Egyetemes lexikonnal - nagyjából mindig nyert).
És azt sem értettem soha, hogy miért a Bakonyi Lacit hívják ki az iskolai évzárókon, meg persze másokat, - de általában ugyanazokat - valami kitüntetésért vagy köszönetért, mások mindig kaptak valami hülyeséget, én semmit. Nem értettem, hogy ők mit tudnak és én mit nem. Én max egy évvégi jó bizonyítványért kaptam könyvet az ofőtől többed magammal. És azt sem pontosan értettem, hogy miért tesznek kék meg piros kendőt a nyakamba és miért kell ezért kint állni a betonflaszteren nyáron. És nem értettem, hogy miért jön valamelyik gimnazista be a mi általános iskolai osztályunkba és mondja azt, hogy ő rajvezető. Milyen raj? És egyáltalán mi az a raj? Meg valami KISZ és az elmúlt, és hogy már nem kell többet Ságvárit koszorúzni menni valahova a rákba Budára... Pedig láttam most is a Budakeszi úton a Remiz vagy valamelyik étterem/kávézó falán, hogy ott egy tábla, tanusítja, ott lőtték le pont, őt, Ságvárit. Tudja valaki ki volt Ságvári Endre?
Azt hiszem gimnáziumba lépvén ezeket sikerült megértenem és kötelezően elfelejtenem, de úgy tűnik, addig valami totális rendszerreflektálatlan ködben, családban és környezetben vegetáltam. De nem baj, most már blogom is van, hülyére reflektálhatom magam és más is engem.

Vasárnap

www.gosia.ca,
"relief" (butter flies in the stomack=pillangók a gyomorban=gyomorgörcs ideg) és "when I ride my bike"

Azt hiszem nincs több mondanivalóm egy vasárnapról, ami olyan, mint a vasárnap.
3 jó dolog azért volt: szép idő, bicikliztem Budapesten, a Zöfi is biciklizett - csak Bogotában

(meg kicsit átírtam VéBéket, mindig tesz hozzá valaki valamit, azt utólag beépítem lejjebb)

Energikusan készülök a hétvégére

Kicsináltam magam. Semmi különös nem kellett hozzá csak egy jó sűrű 4 adagos eszpresszó illetve egy metróút a Ferenciek teréről Újpest Városközpontba.

Még a megelőző este azt hiszem nikotinmérgezést kaptam egy 7-től hajnal 2-ig tartó beszélgetés végeztével Ezot Erikával (a Trotechnikus felesége, aki mindig Elek), amiben Jager Meister is résztvett. Hazasétáltam a III. kerületből, így hajnal három lett, nagyon éhes voltam, aztán hajnal 4 lett.

Majd reggel 9 óra, és várt az isi, a munka, a Brazil, de megvárt egészen déli 12-ig. Ezért jó a civilszférában dolgozni. Borzasztó szarul voltam. Nem tudtam ránézni egy nyamvadt cigarettára sem, a szagára aztán pláne nem tudtam ránézni. És akkor megfőztem a fasza kis 6 adagos kávénkat. Az új szomszédok kizártak minket a cigizőhelyünkről, így az igazgatói bőrfotelekben fetrengve cigiztünk az irodában, ami szigorúan tilos. Ezt igazgatónk kiváltképp élvezte. Azt hiszem ő mindent szeret, ami tilos. Beszélgettünk arról, hogy miért nincsen Magyarországon egy olyan civilszervezet sem, ami kifejezetten korrpucióellenes munkát végezne és mit lehetne csinálni ez ügyben. (Pogi, örülj!) Bedőlt tehát az első két adag és attól annyira jól lettem, hogy két órára rá megittam a második duplát. Enni elfelejtettem, bár egy smackra jó voltam. És akkor a 2nd shot után éreztem, hogy gáz lesz.

Elmentem pénzt behajtani Újpestre. Rémálom volt az a metróút. Egyrészt kurva hosszú. Másrészt úgy dobogott a szívem, hogy néha még a mellettem ülők is rám néztek - biztos hallották. És lassan jött a légszomj és tudtam, hogy hülye picsa módon megteremtettem egy jó kis pánik rohamhoz mindent.
De nem is értem, miért nem emlékeztem arra, hogy nem rég életem legabszurdabb pániktripjén vettem részt, otthon, egy reggel, amikor belenéztem nagyon mélyen a szemembe a tükörben. És kész, bedobogott a szívem, jött a légszomj, az összes vér felnyomódott az agyamba - első mindig egy agyvérzés közeli állapot, majd minden lezuhant a lábamba - a második stáció egy vérnyomás zuhanás, majd leizzadás, fosás- és hányinger és jön a megváltó ájulás. (Azért olyan roham, ami így végig is futott, csak egyszer fordult elő 10 évvel ezelőtt kb, azóta sem, de kis halvány pánikmeetingekre kopogtatnak néha a szívemen még mostanában is egyszer-egyszer.) Úgy látszik aznap reggel nagyon nehezemre esett szembenézni önmagammal és még saját magam nézését sem álltam.
Előkaptam táskámból Paralt, de most nem tetszett. Mire kiszálltam, leizzadtam, a lábam remegett és úgy éreztem, hogy életem legfárasztóbb utazásán vettem részt. Aztán kaptam két pogácsát és egy sört, kicsit helyretett, de még akkor sem múlt el a remegésem, amikor a belvárosba értem. Következtek a laza, szokásos rozéhosszúlépések, tudom, nyári ital, de végül is itt van már a világvége, minden melegszik, én tulajdonképpen bírom, hogy 10 fok körüli hőmérsékletben nyomjuk a novembert, sőt igazán azt szeretném, ha rendes mediterrán országgá válnánk és átköltöznének ide a flamenco dzsipók Andalúziából és lennének citrom meg narancsfák is és... Na jó, tudom, hogy a bolygónk sorsáról van szó, de azért én bedobtam a nyári fröccseimet és örültem nekik. Majd a langy estében a Gutenberg téren hintáztam egyet argentin zsidó barátommal, beszarattam a szellemes történeteimmel, nagy félelmek között hazamenekült (szerinte úgyis ez a zsidó lét lényege). Én meg elfáradtam. Becsípve elájultam, de aztán hajnalig dolgozott a kávé, mindig felriadtam, brutálokat álmodtam (Micu, neked beleállt egy hatalmas rúd párizsi a jobb fenékféltekédbe, mert lezuhantál, bele pont és nagyon véres lett minden) és ma reggel már olyan fáradt voltam, mint egy rongy. Éljen a hétvége, itt a szombat és jöhet a szombat esti láz! Már rajzoltam magamnak szemet halvány szürke szempúderrel és beszáradt szemspirállal, és álmosan szemezek újra a szememmel. Mindjárt megnézek velük itthon valami filmet.

Álmok

Ígérem, nem fogom itt tárgyalni az összes álmom, mert az olyan rohadt unalmas tud lenni, de olyan rég nem álmodtam, vagy nem emlékszem az álmaimra, most meg beindultak, pl. hogy Cé terhes és már tök sok hónapos, és I-vel ezt titkolták. Biztos túl sokat mesélt I aznap este az Ember gyermeke című filmről. (Ajánlják, I filmekben talán megbízható, Bé talán még jobban).

Aztán azt is, hogy irtózatosan hosszú és bonyolult és sok ismerőst felvonultató sztorik után egyszer csak ott állunk Bé-vel egy tömött metróban. Ő félmeztelen, de még más is az, aki velünk van, és ez így teljesen normális, mert valami munkához ez kellett. Egyszer csak egy angolul beszélő, vágott szemű fiú el kezdi csókolgatni Bé tükörsima felsőtestét, meg a mellbimbóit és a hónalját nyalogatni. Ez fura. Bé tök szőrös. Már alig tudom felidézni, mennyire.

És a legbrutálisabb pedig az volt, hogy egy hatalmas nagy konferenciakultúrközpontban minden teremben zajlik valami esemény, kiállítás, tudományos és művészeti, pl. gyönyörű marokkói féldrágakövekből készült ékszerek között kolbászoltam. Ahogy oldalra nézek, látom, hogy igazi medvebocsok másznak fel egy kb. 10 m-es terem hasonló nagyságú ablakkeretén. Az egyik leesik és hallom, ahogy a kövön széttoccsan caffatagokra. MACIIII! - gondolom. Apámmal - aki már meghalt - odamegyünk megnézni föntről egy galériáról, mi történt és látom, hogy a földön egy hatalmas plüssmaci fekszik szétszakadva, lábai és karjai, a feje mind szanaszét. Mi ez baszdmeg, vicc? Hunyorítok, hátha nem látom jól, de a véres mackócafatok helyett tényleg egy hülye plüssmaci fekszik csipőficamosan, arccal lefelé.
Lemegyünk.Világos, hogy egy olyan technikai-műszaki teremben vagyunk, ahol mindenféle gépezet van állatok "tartásához". Egy nagyon nagy (kb. fél-egy méteres) élő!!! - ez nem vicc, tényleg élő - homoksárga mókus jön és beáll az egyik állatkinzó készülékbe, ami olyan, mint a tornatermekben a futópad. Áll a gumin, néz nagy fekete gomb szemeivel áthatóan rám, mélyen a szemembe bele, majd megfog egy zsinórkorlátot a kis zadomazó állat és ütemesen rázza az áram, de még akkor is néz.

Bár lehet, hogy azért intenzívek az álmaim újra, mert megint bebasztam egy-egy este. Átivott éjszakák hajnali álmaira valahogy sokkal jobban emlékszem és azok a legizgalmasabbak. Pedig az elmúlt 4 hónapot nagyjából végigvedeltem és buliztam a szokásos Királyutcaéskörnyéki helyeken, és nem nagyon álmodtam. De két hete, valahogy semmihez és senkihez sincs kedvem. Otthon ülök és olvasok befeléfordulva, és akkor biztos egy-egy ritka alkohollövet így beüt, főleg a sör-unikum.

Egy öreg hölgy

Egy öreg hölgy átszólt a szemközti lakásból, bizonyos Sz-né a régi irodánk házában, miközben mi kint dohányoztunk a gangon, hogy menjünk már oda. Ezt a nőt vagy inkább nénit már láttam a negyedikről turkálni a ház udvarán a szemeteskukákban, majd feljönni liften a belvárosi 4. emelti V. kerületi lakásába.
Odamentem. Nagyon szerette volna kinyitni az ajtót, de nem tudta, mert a járókeretébe mindig beleütközött. Aztán végre sikerült és láttam, hogy a kezein felvágott ereken alvadt vér kb. az ujjhegyétől a könyökhajlatig. November 2. volt. Mintha mi sem történt volna, úgy beszélt velem, tisztán, értelmesen. Kérte, hogy hívjam fel a Cukor utcai Fidesz irodából Dr. J-nét. Mondtam, inkább orvost hívnék, de ő a fideszes alpolgármesterasszonyhoz ragaszkodott, - mint később megtudtam. Annyira abszurd volt a helyzet. Egyszerűen nem is hívtam orvost, mert olyan bizonyosságot láttam a néniben, hogy tudja, mit akar.
Mikor visszamentem kollegáimhoz és elmeséltem a sztorit, mondták, hogy tegnap, azaz november 1-én egy kézzelírott végrendeletet találtak az ajtón, meg egy kis pénzt, hogy használjuk jó dolgokra, segítsünk másokat belőle. Becsöngettek mindehova, megtalálták a nénit is, aki akkor már nem nagyon volt magánál és kihívták a mentőt, gondolom rendbe tették, de ő nem ment el velük. A pénzét meg a kézzelírott végrendeletét visszakapta. A szomszédok mesélték, hogy senkivel sincs beszélőviszonyban, a fiát kitagadta. Szegényt nem hagyták a kollegáim halották napján meghalni...

Én meg a következő nap kapcsolódtam bele ebbe a történetbe. Mondta is nekem a néni az ajtóban, hogy "Nem tudom, micsoda vérem van nekem, egyszerűen megalvad, nem folyik ki...Nahát...". Azóta felvilágosítottak arról, hogy a melegvizes kád mindenképpen szükséges egy tuti érfelvágós öngyilkossághoz.

Megnéztem hát a FIDESZ honlapját - azt hiszem ilyet még életemben nem tettem és felhívtam az egy darab központi irodát, alias Nemzetek Házát vagy valami ilyesmit. Nem tudtam, hogy így hívják a FIDESZ irodát. Ott megadták a Cukor utcai FIDESZ iroda számát, ahol is egy nagyon szépen bugó hangú fiatalember megadta J-né számát az önkormányzaton. Nem vették fel. Majd megadta a mobilját is. Utólértem a nőt, elregéltem neki a problémát és azonnal intézkedett. Még csak nem is volt meglepődve, én igen. Ez tök jó, hogy helyi politikusaink - valószínűleg pártállástól függetlenül - ilyen szinten direkt kontakban vannak a helyi lakosokkal és első a segítség! Láttam is, hogy később jött két nő – talán valami szociálismunkások… Azóta nem tudom mi van a nénivel, de láttam, becsöngetett hozzá a postás, mi meg elköltöztünk.

A ronda zöld blogomra (de azért liánindához jól megy)

No hát, már két hete nincs internetem, így régi sztorik kerülnek fel először ide

Bék és Vék és VéBék

Bé és Bé szerették egymást. Talán szerelmesek is voltak egy kicsit, egy rövid ideig, de azért még szeretik egymást, talán azt is mondthatjuk, nagyon. Szóval szerelmeses történet fűzte őket össze, csak nem azzal az agyameldobom szerelemmel.

Bé pár hónapja szerelmes lett Vé-be, agyáteldobta. Vé is belé 1 hétre, de aztán mégsem, mert Vé kötődik még eM-hez, meg Vé szerelmes lett Vé-be. De ezutóbbi Vé is kötődött még valakihez, így ... Talán Vé ontológiája, hogy a hozzáfűződő szerelmek mennyire hatnak ki egy-egy párkapcsolatra. Amiknek szét kell menniük, szétmennek, amelyeknek meg kell maradni, megerősödnek. Bizonyára nem könnyű "létesszencia" vagy mi "femme fatale"-nak lenni, bár nem úgy tűnik, hogy bármi nehézséget okozna ez.

Bé is azt hitte szerelmes lett Vé-be 1 hétre, aztán mégsem, mert Bé még kötődik Bé-hez és egyébként sem. Vé viszont szerelmes lett Bé-be, Bé szerint. Vé szerint nem úgy van az, inkább szerelmes lett volna, ha Bé is megerősíti ebben.

eN, egy klasszikus, ám fájdalmas mellékszállként megkörnyékezte Vé-t, de visszautasította Bé miatt. Nos, kiderült, hogy ez így nem igaz. Nem utasította vissza. eN Bét is megkörnyékezte, Bé sem utasította vissza sem Bé, sem Vé miatt, hanem hazavitte megdugni, (állítólag nem dugta meg, de eN leszopta volna szívesen, vagy le is szopta). Hát igen, most már nem kell, hogy illuziókban ringassuk magunkat senkivel kapcsolatban. eN továbbá Bé-t is megkörnyékezte, de Bé-nél nem rúgott labdába, mert egyrészt nem nagyon vette észre a megkörnyékezést, továbbá az egyneműség kérdése kapcsán sem, no meg Bé még mindig kötődött Béhez és amúgy sem, pláne, hogy már csak egy ordenáré vérszívó kis mindenlében kanál végbéllényként tudott rá gondolni. eN annyira belepörgött a Bé megszerzésére irányuló izgalmas kihívásba, hogy versenyezni akart Vével, kiszerzi meg előbb, amibe bele is fogott és pióca módon rászívta magát Bé életére.

Bé - a blogja alapján - még mindig azzal küzd magában, hogy jaj, Bé, jaj, Vé, ... Ajvé! Córesz.

Béék már csak homályos alakokat látnak, egy béna váza visszatükröződő torz képében, bemozdult fotókon egy fülledt levegőjű arab kávéházban vagy a természetben, netán szellemeket egy halloweeni forgatagban.

Béék azt hiszem szeretnek szenvedni, de nagyon. Bé melankólikusan, költőien és machistán, Bé inkább szomorkásan könnyezve, de néha úripicsán, viktimizálva magát.

Bék és Vék (legalábbis az egyik Vé, a másiknak úrikisasszony dolga van) gyilkoják ki magukból az egymáshoz fűzödő történeteiket, miközben azok már végtelen történetekké alakultak. Jönnek az álmok és az jó, az a feldolgozás.

Kár, hogy Vé-nek nem tetszene Vé.

Nos, akkor számoljuk ki a valószínűségét annak, hogy… vagy írjuk fel e szöveges feladvány képletét, vagy húzzunk vektorokat és rajzoljunk koordinátarendszert…Sok sikert a megoldáshoz és a 2010-es VéBé-hez (ezt Bé-től loptam)!

Kicsi ez a város, nem bírom ezt a belterjességet, amikor egymás pinájában turkálunk és egymás faszát szopjuk.

Kakálás a fényudvaron

Vasárnap rákapcsolódtam a ház egyik köldökzsinórjára, a lichthofra. Intenzíven be- és kimegy rajta a szag. A lichthofon keresztül együtt él a ház, egészen pontosan 4 család, halljuk egymás fingását, ügyes-bajos másnapos fosásait, az üvöltözéseket, a földszinti kislány sírását, amikor verik és a mostani vasárnapi pörkölt szag is onnan terjed el a lakásban. De hogy is írják a lichthof szót pontosan? Azt mondják a fiúk, így pont.

Felső szomszédom, aki szintén ezen a köldökzsinóron szívja magába a ház kipárolgásait, az ÁSZ. Ott tanít, ahova gimnáziumba jártam. Már régóta együtt lakunk egymás alatt és felett. 10 évvel ezelőtt mocskos, tinédzseresen hányós bulijainkat összehangolatlan összehangoltuk. Ehhez a közös lichthofunk is hozzájárult. Továbbá az is, hogy jó sok közös barátunk volt. Így egyszer egyszerre szerveztünk bulit, a pesti bérház 2. és 3. emeletén párhuzamosan a VIII. ker jobbik felén. Legalább két unalmas, legjobbházibuli között lehetett egy emeletet közlekedni. Azóta néha összefutunk, jó lokálpatriótaként a lépcsőházban, az utcasarkon, a 7-es megállójában. Hallom, ahogy minden reggel fél9-kor megereszti a fürdővizet (ha még ágyban vagyok, ilyenkor mindig tudom, hogy elkéstem) és ahogy ütemesen ütögeti kiöblített borotváját a mosdó peremén. Mindig megkérdi, a minap is megkéredezte, hogy vagyok és én mindig el is mondom, részletesen. Aztán neki sietni kell és elmegy, ÁSZ egy titok.

Granada, Halloween, Roma drakula

Vajon megjelenik?

Megjelenik hát...