Megjöttek

Szóval igen, igen, igen, itt vannak a mexikóiak, az ecuadoriak, a paraguayiak, a brazilok, a lettek az osztrákok, az olaszok! (Olyan mint a Pom-pomban a Gombóc Artúrféle csokiparádé.) És persze mi velük!
Már volt nagyon jó, meg nagyon rossz is. (Ez utóbbi a másnapos egészségi és pszichés állapotunkra vonatkozik.)
Mert egyébként mindenki kurva jó fej, helyesek, a mexikóiak egyszerűen gyönyörűek, egy 30-as anya világító zöldesbarna szemekkel és 140 centivel, meg egy kétméteres 23 éves tinédzser jellegű fekete, világító kék szemekkel. Oszt, van olyan olasz, aki finn tulajdonképpen (végre lefordította az egyetlen finn dalt, amit tudok), van németül, angolul, lengyelül beszélő brazil, aki mindezen nyelveken fordított is össze-vissza az osztrákok és a paraguayiak között, aztán vannak angolul nem is beszélők, noha a találkozó nyelve angol és van agyon tetovált ecuadori, aki börtönökben dolgozik (művészettel izél és tele van tetoválva, mert a saját lábán gyakorolja a tetoválás technikáját - gondoltuk biztos ilyen foglalkozásokat is tart a börtönlakóknak) és idecipelte az összes alpakka sálat, meg sapkát és felsőt és tegnap este nagyjából mind eladta (én segítettem beárazni) a Szimplában a multikulti esten, ahol ezek a nációk főztek meg itattak minket a helyi pálinkáikkal.
Voltunk raggea koncerten a Trafóban, OK volt és akkor felhívták a közönséget a színpadra táncolni, mentek a fiúk meg egy lány és mindenki el kezdett hirtelen vetközni, mintha ez egy olyan egyértelmű cselekedet lenne, amikor az ember színpadon van. Nagyon meglepődten. Azon pedig végképp, amikor egyszer csak ott táncolt egyszál faszban valaki a cipőjét a nemi szerve elé tartva nagyon sokáig, mert nem akartak persze lejönni a fényből, a töketlen osztrák résztvevőnk, aki egyébként cserkészmozgalmár volt, pedig filmezte az egészet. (A leányzó meg csak melltartóig merészkedett, a másik fiú alsógatyáig.) Eddig mutattuk be Budapestet.

Gyorsulás, lassulás

La geste

Az én anyám

Az én anyám baszogat a szakdogával. Megértem. Mondtam neki, nem szeretem, ha baszogat, mert akkor még inkább nem fogom megírni. Ő meg egy csalfa mosollyal a szemében azt válaszolta, hogy ő akkor is szeret engem, amikor baszogat.

Ez nehéz szülés volt

Irdatlan soká tököltem, mire ide lett ez a post. Mert lsd. az előző bejegyzés elejét, aztán meg olyan dolgok történtek, hogy nehéz róluk ízlésesen és se nem fürdőkurvásan se nem picsásan, se kőszikla keményen, se nem így, se nem úgy, de valahogy írni. Már hiányzik. De még kicsit most alibizni fogok itten március 15-i kirándulós képekkel:

Na szóval, - kerget a .... lasszóval - reggel pakoltam és ránéztem az előző esti "nagyon untam magam munka közben" installációra és ráhangoltam magam a természetre.

Felszedtem Rét a Rákóczi téren. Ott ültem a napsütésben, bömbölt a fülembe valami nyál és borzasztó utópisztikusan éreztem magam, mintha a Holdon lettem volna. UFOk voltunk mind ott - egy tördelő kezű 50-es bőrjakós alkesz, egy nagyon menő napszemdzsós helyi erő a csicskásával, egy nő összetört, virágos pongyolában, alig valami fa, meg bokor, engem körbevett a kutya-, meg a galambszar, virítottam mélyvörösesbordós bársonyöltözékemben és aztán jött valami kis vakarcsállat és felugrott mellém a padra, de aztán le sem szart.

Első állomásunk egy péküzlet. Nagyon sokan jöttek-mentek. (Az oszlop ilyen ferde, nem mi.)
10 perc séta után nekiestünk Gy. lejárt tofutúrójából készült körözöttjének.
Nagyon sok szép színes takaró és függőágy volt nálunk, meg M. sziklamászó cipője.
M. elment mászni, mi mindannyian pirosban vagy valami rózsaszínesben napoztunk.
Még sokan mások is másztak.
Néztük őket.
Megjöttek a dobosok (magyar-francia vegyesek)
Sötétedett, tűzet raktunk (szigorúan kijelölt helyen) és
brutálisan szólt a völgyben először egy, majd kettő és végül három djambe vagy mi.

Aztán előkerült egy szenegáli hárfa. Isten átadta az embernek a zenét - mesélte el egy dal, ami végtelen hosszú genezis történetnek tűnt. De szép volt.
Füstté váltunk.
Én belezúgtam a tűzbe, mint ahogy mindig is szoktam.



Rére is átragadt.
Ez pedig itt Guri ördöge.
Lepisiltük a tüzet, nagyon jót kirándultunk, hazamentünk, majd szívtunk egy kis ünnepi könnygázt a Király utcában a Sirályba menet.

Mindig is elképzeltem, hogy milyen lesz, amikor...

... egy kollegám odajön és...

... azt mondta megnézte a blogomat. Elpirultam. Miért, azért van, hogy elolvassák? Mondom, persze. Aztán azt is mondta, örül, hogy megismer. Megint elpirultam. (Azt nem is tudom, hogy öncenzúr előtt vagy után látta.)

D. is megjött, itt a fél4, süt a nap, csillog a Duna, szóval bemegyünk a korrumpált kereskedelmi egységbe a sarkon és veszünk üveg söröket, kiülünk a partra. És persze ott volt még mindig egyedül a golyófej herceg fehér sivatagi lován és D. mondta neki salem alejkum, az meg visszaköszönt. (Ez egy jó sztori volt.)

Kiültünk. Lepirultunk, becsíptünk. (Már ekkor tudtam, hogyha visszajövünk az irodába, már nem fogok dolgozni.) Balról szólt a holnapi ünnepi zenepróba, jobbról a civilruhás rendőröket igazították el, majd megjelentek a hardcore today's herok. Tényleg felszerelték őket iszonyú menő, kemény védelmi cucokkal, mint az amerikai focistákat. Én meg valahol ellágyultam őket nézvén. Alig bírtak közlekedni a rendőrök a szkafanderjeinkben. És mi akkor D.-vel megállapítottuk, hogy milyen századelős békebeli hangulat van itt a korzón a sörrel és a napsütéssel a kezünkben.

Egyébként meg hogyan kell olyan témákat csinálni oldalra? Tudjátok a bejegyzéseknek, hogy lehessen őket tematikusan csoportosítgatni. Amikor viszont jobban belegondolkodtam ebbe, akkor beláttam, hogy végül is összesen két témába tudnám sorolni a posztjaimat, úgy mint utazások illetve magánélet.

Mia fia arabul

Azt mondják, a maffia neve egy régi sziciliai történethez kapcsolódik. A nagy családok (jutnak eszembe erről a nagycsaládosok mit csinálnak majd holnap) közötti leszámolások egyik éjszakáján megölték egy anya lányát. Mert vannak az anyáknak lányai is ugye egy családban és a harcok áldozatait bizony nem csak a hímneműek között kell keresnünk. És akkor az anya kirohant az utcára és felverte az egész várost kiáltozásával: mia fia, mia fia! A fia ne tévesszen meg senkit, mert az a lánya olaszul. Azaz, a lányom! a lányom!, no és azóta hívják így ezt messziről sem békés célokkal megalakult mozgalmat.

És mindez csak arról jut eszembe, hogy ma reggel megint át kellett vágnom a menő arab pénzváltósok között. De mivel ma időben érkeztem az irodába, csak egy jó képű lézengett itt a sarkon. Arra rámosolyogtam. Ez egy szép, szabályos golyó fejű, csillag szemű volt. Mert az van, hogy én most velük kapcsolatot építek ki éppen. D., mivel ő tud arabul és érti mit beszélnek, már addig vitte, hogy néha beleszól a társalgásukba. Úgy képzelem olyanokat, hogy nahát!, meg tényleg?, miközben ők önfeledten, hangosan dumálnak (abban a téves hiszemben, hogy senki nem érti őket a magyar utcán) az üzleti gondokról vagy hogy a Said kit hogy dobott át, meg hogy a Jusaf és az Abdullah kit, hogyan dugott meg az előző este...

Ha később jövök, akkor már egy egész hadsereg áll itt a sarkon, az ABC-nél. Mert hogy - megfigyeltük-, a bolt is benne van. Oda szoktak hátulra bevonulni - biztos a hűtőrészlegbe és végzik nagyon titkos bizniszeiket.
A kedvencem egy köpcös, szerintem ő a vezír, nagyon komoly és nem kontaktál a külvilággal, szúrósan néz mindig. Iszonyú menő napszemüvege van, átlátszó rózsaszín vagy kék. Mindig van rajta kötött vagy horgolt sapi a homlokára húzva és menő dzseki. Általában nem áll a többiekkel a sarkon, hanem a terepjárójában ül. Mivel ő a legérdekesebb, ezért rá nem szoktam nézni, sőt, néha lefitymálóan vetek oda egy pillantást, valamikor viszont nagyon végigmustrálom. Eddig ellenállt. De láttam a múltkor a szemét már résnyire rám nyitotta. Na, haladunk...

Fellángolt ugyanis bennem az antropológiai érdeklődés, hogy kik ezek - a Csizi szerinten szírek, de miért pont szírek lennének? - és érdekelnek. Itt állnak egymás hegyin-hátán mindennap, oszt hogyan működik ez. Rendes antropológusként pedig be is kéne épülnöm, és el tudjuk képzelni, ebbe a bagázsba nőként bevetődni, meglehetősen nagy kihívást jelent.
Úgy képzelem, hogy az optimális az lenne, ha valahogy nagyon jó barátságba kerülnék egyikükkel, persze csak úgy távolról, értékelnék az én érdeklődésem, mert fasza gyerek vagyok és befogadnának. De ez azt hiszem, csak egy hímnemű kutatóval történhetne meg. No, meg a feleségeikkel is jóba lehetne lenni. És még az is lehetne, hogy a nője leszek, na nem akármelyiknek, hanem a vezírnek. Aztán írok belőlük phd-t, bizonyára ők is nagyon értékelnék és valahogy majd el kell akkor tűnnöm. Ez a legrosszabb forgatókönyv.

Régebben, amikor még egy CIA fedőszervnek dolgoztam (most már igazán én is szeretném nézni, hogy hányan kattintanak rám, mert a Fenyő Ivánnal és a CIA-val a blogoldalamon már igazán szép mennyiséget zsebelhetek be) bizony jó amerikai dollárban kaptam a fizetésemet. Eszembe sem jutott bankba járkálni, egy cimbalmos barátom mutatott a Váci utca mellékében egy sötét, nyirkos földszinti lakást, ahol a legjobb árfolyamon váltottak akármekkora összeget. Arabok. Nem lehetett annyira titkos hely, mert aztán a lakástulajdonost láttam a hiradóban nyilatkozni - talán a külföldiek méltatlan helyzetét taglalta Magyarországon. Mindig nagyon izgultam, amikor odamentem, annyira vágytam arra, hogy egyszer valami nagyon izgalmas történjen ott. Az egész olyan sejtelmes volt a sok marcona arcú tuareggel, meg berberrel, meg még nagyon sok mindenkivel. Állandóan üvöltött az arab TV. Aztán amikor egyszer beléptem és balra a galéria alatt az asztalon egy fegyvert pillantottam meg (olyan nagyon nagy pisztolyszerűt), meg egy meglehetősen meglőtt embert bekötözve - akkor is nagyon mosolyogtam, még több foggal, mint előtte -, tudtam, de nagyon sajnáltam, hogy többet már nem mehetek oda.

Női szolidaritás?

Húsvétra nagyon szeretnék egy DIOR J'adore-t. Köszönöm.
Aztán meg, mondja nekem egy übernő barátnőm, hogy van női szolidaritás. Pl. legfőképpen is nem kavarunk foglalt férfiakkal:
1. mert nem érdemli meg a nőt addig a hapsi, amíg van másik csaja
2. mert nem rugatjuk ki nőtársunk magunk miatt, nem válhatunk okaivá szakításoknak.
Ja, van női szolidaritás, én is érzem magamban valahol ott lent...
De most második viharos-tornádós szétcsúszott szerelmeses boldog tinédzserkoromat élve nehéz elveket, ideológiákat és hiteket vallani a párkapcsolatok mikéntjében-hogyanjában, mégha nem is ártana. Könnyű így nekem most, és lehet puffogtatnia közhelyes, agyonrágott igazságokat,
1. mert megcáfolni a fentieket nem tudom, így is lehet ez, de mégis csak felülír bizonyos eseteket a megavágy, mert az ego, ego, ego
2. mert nem úgy van az mindig, hogy egy 3. miatt szakítanak, hanem mert nem működik maga a kapcsolat, aztán birtoklás, nem birtoklás, beavászkodhat oda valami új elem. Ez már csak egy kis rásegítés és tulajdonképpen akár mindenki hálás is lehet ezért a külső behatásért a rossz, beragadt helyzetek kimozdítása végett, akár jó, akár rossz véggel. Mégha megaszar is. Tudom.
Na, de én már úgy unom ezt a témát.

Fridzsi

Még jó, hogy megcsináltattam a frigomat, aranyosan világít és zakatol újra, így betehetem a mélyhűtőbe napokra a brazilhoz (úgy mint a munkabrazilhoz, országBrazilhoz és egy emberbrazilhoz) kötődő megbolydult és fellángolt szívem és néha elő is vehetem onnan, amikor szükségeltetik.

Minden megváltozott

És akkor jött a holdfogyatkozás és az emberek az előtte lévő és az utána következő két napban fennmaradtak nagyon sokáig az ágyakban, általában reggel 6-7 órákig. (Ment az "éjszakai állatkert" és a virtuállatok is előmerészkedtek vackaikból ezzel valóssá és szerelmessé válva.)

A dráma oldása

Szerintetek miért van az, hogy a wiwen egy csomó szervezet, egyetemi tanszékek, zenekarok, vendéglátóipari egységek, stb. neme nő? Egyrészt persze az elsőnél vicces is, meg egy kihívás végiggondolni a nemiségét ezen mindenféle intézménynek, de most már olyan unalmas, hogy minden nőnemű. Meg minek kell nekik nem?

I am fragile

Iszonyatos fejfájással és torokfájással ébredtem reggel nyolckor, miközben mindösszesen 3 pálinkával feküdtem nem túl hajnalban.
Mindenestre azt tanultam, hogy az ember ne nyomkodja becsípve a mobilját, amin a gombok nem is egyértelműek, mert egy tilitoli bütyökkel kell navigálni (mások csak klitorisznak hívják, mint a laptopok és más közepén), mert még véletlenül rosszul kacskaringózik és elindul útjára egy sms, amit nem is akart elküldeni. Aztán még azt is tanultam, hogy hiába állítja le jó reflexekkel az ember a küldést, az sms akkor is elmegy, ezt pedig csak onnan tudja, hogy válaszolnak neki. Kínos, ugye. De addigra az elküldött sms nyersváltozata sincs meg, hogy legalább megnézhesse, hogy mi is ment el pontosan, hisz a telefon szerint nem is ment el és el sem mentődött.
Ahogy álltam reggel le nem törölt és elmázolódott szemfestékes szememmel a fürdőszobában, minden eszembe jutott a hajnalból és akkor az is, hogy te jézus isten, ha ez így van, akkor mennyi ember kapott meg olyan sms-eket, amiket nem kellett volna, noha eddig nyugodt voltam, hogy a megszakítás totális védelmet nyújt. De akkor ez az sms-ek el nem küldése esetében sem nyújt teljes védelmet, csakúgy mint a szexben.

Mert az van, hogy nekem szokásom el nem küldött sms-ekkel csillapítani az adott helyzetben nem szerencsés kommunikációs vágyaimat. Pl. agyfelbaszva, vagy nyomorult állapotban, vagy csak becsípve, amikor az ember túl durvát mondana, vagy feleslegesen rinyálna és kérdezne, vagy öntené ki szívét. Szóval én ilyenkor látszat sms-eket írok, akkor megnyugszom, és ki is bírom, (nagy %-ban), hogy ne küldjem el őket. Na, ez nem sikerült ma hajnalban.

Szóval álltam ott reggel a fürdőszobában, már eresztettem a fürdővizet, nagyon kellett pisilni, de valahogy úgy éreztem, hogy az arcomról kell először megszüntetnem az elfolyt fekete karikákat és csíkokat, pedig még a csorgó víz is csak egyre inkább birizgálta a húgyhólyagi záróizmaimat, de a prior testi szükségleteim kielégítése előtt esztétikai beavatkozásokat kellett tennem, hogy ne siralmas és lenyúzott arccal nézek szembe a WC-mmel.

Nos, ez a post kb. eddig lehet valamennyire érdekes engem nem ismerőknek is. Itt abba is lehet hagyni az olvasást. A további ömlegéns ugyanis inkább nekem fontos, öncélú, mert ki kell írni, amit ki kell és max a hozzám közelállók és engem szeretők tudják "élvezni" ironizálás nélkül is és ezzel belecsapok ultrán a luciai februári líralecsó közepibe, aminek már a végét várjuk mindenkinél.

...

Global education

Hívjuk ezt magyarul globális nevelésnek. Magyarországon relatíve új irányzat: gyermekek és felnőttek globális problémák iránti érzékenységét és felelősségét hivatott elősegíteni, akár a formális oktatásban tanórák keretében, akár azon kívűl. Külön célja a multikulti hangsúlyozása, azaz az elfogadás, a tolerancia növelése más kultúrák iránt, a berögzült sztereotípiák le"bontása".

Az autóban Ljubljana felé és vissza is egy ponton, amikor már nagyon untuk magunkat és a Mr. X-től is elfáradtunk, kisgyermekes kollegánk CD-gyűjteményéből válogattunk. Gryllus Vilmos Maszkabál című albumát hallgattuk. Az első dal úgy általában a maszkabálról szól, aztán sorba veszi a különböző karaktereket és nagyon találó dallamok, szövegek kapcsolódnak a gombához, hóemberhez, cicához, teknőshöz, a varázslóhoz, a tündérhez, az orvoshoz, a hirdetőoszlophoz, az ősemberhez, a herceghez és a hétfejű sárkányhoz, stb.
Hogy őszinte legyek, nekem nem mindig volt egyértelmű, hogy kiről is van szó, legfőképpen ebben a dalban - sajna a pontos szövegre nem emlékszem:

Én ma még nem ettem,
Én ma még nem ittam,
Üres ám a gyomrom,
úgy szól, mint a tamtam.

Megrázom a pálmát,
nem vagyok én bamba,
úgy esik a kókusz,
mint /valami/ bomba.

Kókusz héjat ettem,
kókusztejet ittam,
tele már a hasam,
Újra hív a tamtam.

Hát arra gondoltam, hogy ez bizonyára maga a Néger. Az albumról később aztán kiderült, hogy ő a Szerecsen. Well, well, well, nagyon zamatos és sűrű összefoglalása ez a kis értelmiségi dalocska az afrikai éhező feketéhez kapcsolódó sztereotípiáinknak és így is megyen bele tovább a gyerek agyába.