Ez nehéz szülés volt

Irdatlan soká tököltem, mire ide lett ez a post. Mert lsd. az előző bejegyzés elejét, aztán meg olyan dolgok történtek, hogy nehéz róluk ízlésesen és se nem fürdőkurvásan se nem picsásan, se kőszikla keményen, se nem így, se nem úgy, de valahogy írni. Már hiányzik. De még kicsit most alibizni fogok itten március 15-i kirándulós képekkel:

Na szóval, - kerget a .... lasszóval - reggel pakoltam és ránéztem az előző esti "nagyon untam magam munka közben" installációra és ráhangoltam magam a természetre.

Felszedtem Rét a Rákóczi téren. Ott ültem a napsütésben, bömbölt a fülembe valami nyál és borzasztó utópisztikusan éreztem magam, mintha a Holdon lettem volna. UFOk voltunk mind ott - egy tördelő kezű 50-es bőrjakós alkesz, egy nagyon menő napszemdzsós helyi erő a csicskásával, egy nő összetört, virágos pongyolában, alig valami fa, meg bokor, engem körbevett a kutya-, meg a galambszar, virítottam mélyvörösesbordós bársonyöltözékemben és aztán jött valami kis vakarcsállat és felugrott mellém a padra, de aztán le sem szart.

Első állomásunk egy péküzlet. Nagyon sokan jöttek-mentek. (Az oszlop ilyen ferde, nem mi.)
10 perc séta után nekiestünk Gy. lejárt tofutúrójából készült körözöttjének.
Nagyon sok szép színes takaró és függőágy volt nálunk, meg M. sziklamászó cipője.
M. elment mászni, mi mindannyian pirosban vagy valami rózsaszínesben napoztunk.
Még sokan mások is másztak.
Néztük őket.
Megjöttek a dobosok (magyar-francia vegyesek)
Sötétedett, tűzet raktunk (szigorúan kijelölt helyen) és
brutálisan szólt a völgyben először egy, majd kettő és végül három djambe vagy mi.

Aztán előkerült egy szenegáli hárfa. Isten átadta az embernek a zenét - mesélte el egy dal, ami végtelen hosszú genezis történetnek tűnt. De szép volt.
Füstté váltunk.
Én belezúgtam a tűzbe, mint ahogy mindig is szoktam.



Rére is átragadt.
Ez pedig itt Guri ördöge.
Lepisiltük a tüzet, nagyon jót kirándultunk, hazamentünk, majd szívtunk egy kis ünnepi könnygázt a Király utcában a Sirályba menet.