Kakálás a fényudvaron

Vasárnap rákapcsolódtam a ház egyik köldökzsinórjára, a lichthofra. Intenzíven be- és kimegy rajta a szag. A lichthofon keresztül együtt él a ház, egészen pontosan 4 család, halljuk egymás fingását, ügyes-bajos másnapos fosásait, az üvöltözéseket, a földszinti kislány sírását, amikor verik és a mostani vasárnapi pörkölt szag is onnan terjed el a lakásban. De hogy is írják a lichthof szót pontosan? Azt mondják a fiúk, így pont.

Felső szomszédom, aki szintén ezen a köldökzsinóron szívja magába a ház kipárolgásait, az ÁSZ. Ott tanít, ahova gimnáziumba jártam. Már régóta együtt lakunk egymás alatt és felett. 10 évvel ezelőtt mocskos, tinédzseresen hányós bulijainkat összehangolatlan összehangoltuk. Ehhez a közös lichthofunk is hozzájárult. Továbbá az is, hogy jó sok közös barátunk volt. Így egyszer egyszerre szerveztünk bulit, a pesti bérház 2. és 3. emeletén párhuzamosan a VIII. ker jobbik felén. Legalább két unalmas, legjobbházibuli között lehetett egy emeletet közlekedni. Azóta néha összefutunk, jó lokálpatriótaként a lépcsőházban, az utcasarkon, a 7-es megállójában. Hallom, ahogy minden reggel fél9-kor megereszti a fürdővizet (ha még ágyban vagyok, ilyenkor mindig tudom, hogy elkéstem) és ahogy ütemesen ütögeti kiöblített borotváját a mosdó peremén. Mindig megkérdi, a minap is megkéredezte, hogy vagyok és én mindig el is mondom, részletesen. Aztán neki sietni kell és elmegy, ÁSZ egy titok.