Párhuzamos karácsonyok

Életem egyik leghosszabb (dec 22-30) és legszebb karácsonya némi hasgörcs és mellfeszülés után egy terhestesztbe torkollott. És ez szép, mint Firenze, Firenzében Dávid, Dávid szemében a por, a porban az atka, atkában az atom-tom-tom.

Muszáj volt már írni valamit, hisz blogolok, vagy mi. De valahogy a pozitív, az új, az izgalmas annyival jobb múzsa, mint a szomorkás, búcsúzkodós, ám mégis nagyon szép.

Kifejezetten valakinek tartozom még a Szabin nők elrablásával, Ghirlandaiokkal és a félkész Michelangelo rabszolga szobrokkal, meg egy Pietával és persze Dáviddal, a béna a XIX- századdal, orosz ikonokkal. Tartozom egy nagy sétával, és a talákozással az Uffizi előtt Mustafával, a bevándorlónegyeddel, egy családi vacsorával, egy meneküléssel, egy másnapi Santa Croceval, és távolból a SanMiniatoval, majd egy műanyaghónaljbaváj szagú hazarepüléssel, egy az utazóközönség testszagáról eltéveszthetetlenül megállapíthatóan Magyarországra repülő gépen.
Tartozom még a Karácsonnyal is. Nem tudok róla írni, valahogy nem volt bennem és most sincs irónia a történtekkel kapcsolatban, kivéve egy vagy két dolgot: egy beégetett Fekete Paco, gyurmacsirkék egy koncentrációstábor jellegű csirkefarmon, fordítva szereltem vissza az autóba az aksit és pont indulás előtt karácsony napján leégettem a generátort, majd feldőlt a karácsonyfám is (tiszta baleknap), egy három éves fiúrokonom szerelmes lett a talpamba és egész estét töltött el a harisnyás lábszagomba furva homlokát és orrát. Egy idő után már én is megszagoltam a talpam, mi olyan izgalmas rajta (semmi extra), de már olyan kínosan éreztem magam, hogy nagy zavaromban mondtam a szülőknek és a nagyszülőknek, hogy bár a kis Bé még nem tudja, de most vadul szexelünk.
Most megyek tovább újabb karácsonyokra.