És Firenze

Sokáig váratott magára ez a rész itt, mert már rég volt és lusta vagyok és nincs is már kedvem annyira írni róla, de ha kérik, akkor tessék. Meg muszáj már megírni, hogy tudjak végre dolgozni is. És elnézést, azt hiszem lesz itt bőven kultúr- és művészettörténeti adalék...

Szóval átszáguldottunk Münchenen, Firenzén és Bolognán át Pescarába, ott feltöltődtem férfiakkal és különböző vágyakkal, meg persze mindenféle szakmaival, majd Bolognán át visszazúztunk Firenzébe. Számomra Firenze volt ezen utazás célpontja, no nyílván.

Már a pályaudvarra is jó volt megérkezni. Jó ronda, de sok nyüzsgő olasz kolbászol le-fel. Az ember kilép és ott van szemben a Santa Maria Novella templom, ahol az első 3D-s falfestmény látható, Masaccio Szentháromsága. Amikor a freskót leleplezték, az emberek hátrahőköltek, nem láttak még ilyet, azt hitték lik van a falban tényleg. Oh, a jó öreg perspektíva. No meg ez már egy rendes reneszánsz quattro/cinquecento, ahol Isten nem valahol a picskuban az égben tanyázik, arany háttérrel elérhetetlenül, hanem bekerült a templomba, ott áll közel Jézus Krisztus keresztje felett. És van itt még két faragott Jézus Krisztus szobor is, az egyik azt hiszem Michelangelo é, a másik pedig a mesteréé talán - de ebben nem vagyok biztos - bizonyos Lippi-, akinek M. a műhelyében dolgozott. Mindketten faragtak két JK-t keresztre feszítve, aztán a Lippi jól lefikázta a Michelangeloét. Igaza is volt, ez nem sikerült olyan jól. Na, de ezt mind most nem is láttam, csak két évvel ezelőtt, amikor a terrorveszély miatt a kurva nagy hátizsákjainkat nem is rakhattuk le, így azokkal kellett körbejárni a templomot és mindig majdnem hátrazúgtam a 90 literes trekeremmel.

Szóval, álltam a PU-n és el kellett jutnom Camilláékhoz, ugyanis egy rendes olasz családnál szállásoltam el magam két napra. Cím volt, de térkép nyista, nem is találtam, Udo meg betaszigált egy taxiba. Gondoltam megkérem a taxist, bár merre is esik a célpont, mindenképpen a centron keresztül menjünk, de amúgy is arra mentünk és én olyan boldog voltam, mint amikor azaz érzése van az embernek, hogy megérkezett a helyre, amit már évek óta keres, valami békesség szállt végre meg. Pedig a múltkor nem volt ilyen otthonosság érzésem itt, most teljesen és összefacsarodot a szívem, annyira szép volt.

Camiék a Duomo mögött laknak 10 perc sétára, ez elég tuti, egy kb. 17. századi házban, cuki lakásban. Kései harmincas, köpcös szemüveges, jó edvű apu, egy göthös, tök beteg, hosszabb magas közép harmincas anyu, egy kb. 4 éves vörös göndör ördögrossz kiscsaj Emma és egy két éves dundi, folyamatosan vigyorgó nagyfranc Theresa. Este 9 körül csöngettem be hozzájuk. Sült nyúllal és egyéb finomságokkal vártak. Azt hiszem, még a büdös életemben nem ettem sült nyúlat. Iszonyú finom. Tök ciki volt, hogy teljesen elfeljtettem nekik vinni valami ajándékot Magyarorszgáról. Ez volt az utazóbaki 3.
A lakás nem túlfűtött, ahogy máshol Nyugat-Eu-ban sem. Csak mi gázosítjuk el magunkat 25 fokra otthon, egyébként az anya és a kisgyerek betegségére való tekintettel volt kb. 19 fok a lakásban Camiéknál.
Kaptam külön szobát, teljes ellátást. Az adrenalinom az egekben volt, egyfolytában menni akartam, de amikor ránéztem az órára, éjfél volt, akkor már nem indultam neki. Meg azt is gondoltam, hogy akkor válok igazán a társadalom és saját magam javára, ha elalszom. Ezt tettem. A gyerekek sem sokkal előttem feküdtek le aludni. Akkor még nem tudtam, hogy a 2 napos családi élet olyan olasz kifejezéseket fog beégetni az agyamba, mint : Elég!, Ne nyúlj hozzá!, Mit csinálsz!, pisi, kaki, fika, stb. Ezeket most már mind tudom, ha álmomból ébresztenek fel, akkor is.

Pardon, lebetegedtem. Még mindig folyt. köv. Firenze