Ahol minden kicsi volt

Nem úgy mint Kínában ( lejjebbi poszt). Hanem Szlovéniában. Egy 1.4 milliós lakosú ország, 230ezres fővárosában, Ljubljanában ültem két napig egy konferencián, ahol megvitattuk a Balkán helyzetét a balkániakkal és az EUs új tagországok külügyminisztériumi képviselőivel. Párdon, a Nyugat-Balkán helyzetéről és civilszférájáról beszélgettünk. Amit ők fájlalnak, hogy már megint valami új néven nevezik őket, miért nem maradhattak Dél-Kelet-Európa. Kikérték maguknak a gettósítást a szerbek, horvátok, boszniaiak, albánok, macedónok. A macedónok, akik már nagyon szeretnék azt a bizonyos "k" betűt használni az országnévben, de amíg EUznak, a görögök ezt sosem fogják hagyni. Az albánok és a szerbek koszovóztak, egy albán rákérdezett Szlovákia álláspontjára Koszovót illetően, de a szlovák külügyminisztériumi kb. 26 éves Don quijote (így nézett ki, tényleg) pedig nem foglalhatott állást, mivel ő csak helyettesítette a górét (Szlovákia egyelőre most találja ki, mit is gondoljon Koszóvóval kapcsolatosan és amíg mi magyarok határozottan támogatjuk az elválást, a szlovákok nem). A csehektől is valami 22-25 közötti fiúka jött külpolitizálni, az legalább okos volt, kinézetre is, mint a kedvenc politikai elemzőm, a raccsoló, szemüveges úrifiú.
Szóval back to small Szlovénia, aki meg kikéri magának, ha lebalkánozzák. A szlovén jobbosok utálják délebbi szomszédaikat, és az egész ország dög uncsi lett, olyan mint egy kis Ausztria.
Nagyon kíváncsi voltam Ljubljanára, mivel 2001 környékén számtalanszor jártam itt és kicsit második otthonommá vált. Egyet tudtam: el kell mindenképpen jutnom a Metelkova 8-ba. Az olyan hely, mint a Tűzraktér, csak kevésbé civilizált, ettől pedig még vonzóbb és még félelmetesebb. Egyedül sosem mertem bemenni oda.

Tehát elindultunk, négyen.

Kinéz az ember a szállodája ablakán (ami egyébként egy sport centrum volt)
és, ha szerencsés oldalon van a szobája, akkor bambulhat a gyönyörű Júlia Alpokra, mert Ljubljana otthever a lábainál, ahol már tavasz van és rügyeznek a fák, meg nő a hóvirág, mégha be is borult:

Ám ha kevésbé jó oldalon tekinget kifelé - ez volt a mi sorsunk is -, akkor izmozó férfiakat és aerobikozó nőket láthat, a bárban pedig konkrétan a tollas pályát. Ilyen körülmények között még dohányozni és sörözni sincs kedve az embernek.
A konferencia helyszíne egy nagyon görbe tetejű, igen kicsi kastély, melynek személyzete nem volt felkészülve egy 70-100 fős konferenciára, így mindig kevés volt a kaja, kb. a fél csoport fogára elég:

Hallottunk nagyon sok érdekes előadást.
A kulturális program az első este egy táncelőadás volt, amelyet mindenféle más a Balkánról bevándorolt gyerekekből verbúválódott tánccsoport prezentált. Volt egy brutál albán mennyegző, kosovói gyerekek kivitelezésében. A lényeg, hogy a kosóvói albánok sokkal jobban ápolják a hagyományaikat, mint az Albániában élők. Ebben ugye semmi meglepő sincs, (lsd, határon túli magyarok), de ennek tudatában is mellbevágó volt, ahogy az albán zászlóval nyomultak hastáncszerű mozdulatokkal az 5 - 14 éves gyerekek. A mennyegzői tánc úgy indult, egy kis zászlóbemutatós felvezetés után, hogy a mennyasszonyt letakarták a zászlóval, aki állt hátul, mint egy piros antibiotikumkapszula pici fehér lábakon egy kétfejű feketesasos logóval. Valahogy durva volt, már csak a zászló miatt is (vér vörös alapon nagy kétfejű fekete sas). A nemzetközi csoport tagjai már-már direkt a szerb résztvevőknek szóló provokációról beszéltek. Nos, ezt szerintem el lehet felejteni. Ezek a gyerekek mind résztvevői egy integrációs projektnek, amit egy szlovén nő vezet, direkt a migráns szülők és gyerekeik részére, saját hagyományaik megőrzése céljával a nagy büdös szlovén asszmilációban. Szóval, semmi provokáció, de meglepő volt, az biztos.


Macedón táncok:

Egyik konferenciatársunk választási megfigyelő volt 2001 (?)-ben Kosovóban. Kapott maga mellé egy UN tankot, és egy 10-ig számolni tudó tolmácsot. Egy kis falu iskolájában volt a szavazatszámlálásnál. Persze ott is iskolákban voltak a szavazóhelységek, csak mindegyik előtt állt egy tank. Nos, kollegánk egész nap nézte, ahogy a férfiak hozzák feleségeiket, anyjaikat, anyósaikat és mennek be velük a szavazóhelységekbe, hogy behúzzák az X-et az albán párt neve mellé. Már ez is szabálytalanság volt, de végül is se írni, sem olvasni nem tudtak általában ezek az emberek. Eljött a szavazatszámlálás ideje. A kb. 900 leadott szavazatból 3 a szerb pártéra szólt. Kitört a botrány, a férfiak összeverekedtek, és ment a találgatás, hogy a színtiszta albán lakta kisfaluban ki lehetett az a 3 ember...Nos, nyílván csak véletlenül húzták be az írni-olvasni nem tudók, de elindult a harc. A 3 db voksot meg akarták semmisíteni. Kb. 150 centis, madárcsontú magyar választásimegfigyelőlányunk kézzel-lábbal mutogatva azt bírta elérni, hogy ne tépjék szét, mert hát lássák be, a 900-hoz képest ez semmi, de akkor is muszáj volt őket érvényteleníteni. Hát ez lett a vége.

És akkor bevetettük magunkat a városba, próbáltam 5 évvel ezelőtti helyismeretemet és mindenféle lexikális tudásomat elővenni, de régi gramofonként akadoztam és ismételgettem magam. Beültünk egy helyre, ahol azelőtt is tengettem estéimet a szlovén társadalmi innovációról beszélgetve és éjfélkor sikerült mindenkit rávennem arra kicsiny magyar csapatunkban, hogy megkeressük a Metelkova 8-at. (A macedónok, horvátok, lengyelek gyengék voltak, hazamentek.) Zamek egyenesen megtaláltuk (volt térkép a kezemben.) Nagy gyár terület, szintén a város kvázi közepén, összegrafitizva, egy-két része kifestve, de igazából inkább lerohadva, telepakolva mindenféle képző-és iparművészeti képződménnyel. No, nincs is olyan nagyon highfancy luxusbár benne, mint a Tűzraktér közepén volt.
1. Sötét van, nincs dizájnolt világítástechnika.
2. Tulajdonképpen a különböző eseményekhez sem lehet megtalálni a bejáratot (valakitől tudtuk, hogy van ott két koncert)
Részeg tinédzserek lézengenek, akiknek a nyomát követve találtunk is egy "kocsmát". Bementünk. Én ilyen marihuana füstben még nem voltam életemben. Egy kb. 10 nm-es helységben 3 táncoló fiatal és 5 ülve bámuló. Ott eligazítást kértünk a koncertekhez. Megkaptuk.
Egy szintén nem feltűnő ajtón bementünk. Ott is hasonló sűrűségű THCfelhő várt, de látszott, hogy a nagy, maci ajtónálló is igen lassú. A koncertnek vége. Elcaplattunk a gyár másik végébe, ott is vége volt a koncertnek és akkor mi is feladtuk, hazaindultunk. A kollegákat nem lehett rávenni, hogy ebben a füstben igyunk még meg egy sört.
Viszont, egy zseniális, nagyon cukiszép hostelt csináltak az egyik utcafelőli épületből. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki majd Ljubljanaba megy.

Egyébként a konferencián találkoztunk egy titoista érzelmű szlovén fiatalemberrel, apja bosnyák, anyja szlovén, 1992-ben költöztek Boszniából Szlovéniába. Akkor mindenkihez hozzávágták a szlovén állampolgárságot, mert kellett a kisországnak az ember, hisz alig volt. Azontúl, hogy ez a fiú bolond volt, úgy tűnt, hogy KISZes is lehetett. Egy lánglelkű ifjú kommunista, aki egy ifjúsági szervezet vezetője ma is. Szerinte az amcsik robbantották ki a Balkáni háborút, mélyen érzelmileg megéli a pánszlávizmust, valahol Zrínyi utódnak tartja magát. Nagyon furcsa ember. Többed magával hódolója Titónak, a vezérnek, a birodalomnak. Abszolút egy birodalmiság jelenik meg az imádatában, nem csak az, hogy akkor jobban éltünk, ami ráadásul Szlovénia esetében nincs is feltétlenül így. (Nekik már EUR-ójuk is van.) A II. VH előtt egyébként Jugoszláviában konkrétan megcsinálták az EU elődjét: eltörölték a határokat és nem az eredeti országok léteztek, hanem régiók, pl. Bosznia-Hercegovina helyett Sana Régió, stb. És működött.

Ljubljanának is van söre, a sörgyár kicsit kijjebb a várostól található, úgyhívják UNION - márint a sört. Hoztam. Továbbá még Lasko Pivot és egy harmadik fajtát is. Mind helyi. Régebben mindig a sörgyár mellett laktam Ljubljanában. Esténként a fehér kocka alakú sörgyári épületet villodzó fényekkel világították ki. És így egy nagy farsang volt mindig a hazafelé vezető út. A sörgyár is kics.

A virtualitás és a szív

Eddig nem értettem, de most már látom, hogy hogyan is működik ez.

Bejelentkezik az egyik, mondjuk skype-on vagy emailben: Hogy vagy csillagom? És a szíve megdobban, válaszol, még ha röviden is, beszélgetnek. Kacarászik, humorizál, jó fajtát. Valami izzik. Egy találkozó? Talán ma összejön. (Már három hete nem jön össze.) Ma sem jön össze. És ő vár.

Bejelentkezik a másik: Nagyon szívesen látnálak már. Leveleznek. Nem tudom mikor, de valamikor jövök Budapestre. Őszintén, mélyen írnak egymásnak. Külön kiváltság lenne téged látni. (Már hónapok óta nem találkoztak.) Valami izzik. És ő vár.

Bejelentkezik a harmadik: Te is még a munkában? Én itthon írok. Éppen szendvicset csinálok magamnak. Lesz akkor találkozó márciusban a kutatásról? Bensőségesen értekeznek és arról ábrándoznak, hogy mégis csak le kellett volna akkor feküdni. Várom már, hogy ott találkozzunk. (2 hónap telik el addig.) Valami izzik. És ő vár.

Bejelentkezik megint az egyik: Zenéket küld. Egyik szövege egy bizonyos latin nyelven: Felejstd el, ha nem Szeret, Fejeltsd el, ha nem akar téged, Ne sírj többet, ne szenvedj így, Mert én végtelen szerelmet adhatok, Ő nem akar téged, Sírásig kínoz, Ne sírj többet, gyere ide hozzám, Gyere, ne sírj, ne bánkódj, Ne sírj többet, kedvesem. Természetesek, no para. Sorry, csöngettek, csókocskák, kilép. Valami izzik. És ő vár.

Persze ezek a virtuállatkák mind házasok vagy párkapcsolatban élők. Legalább olyan béna ez az egész, mint amikor azt mondják, hogy te vagy az életem párja, téged vennélek el feleségül, de most másba vagyok szerelmes. Hát ez egy nagyon vicces és szánalmas mondat, de legalább mindenki tudja.

A rajzfilm és én

A hercegnő fehér bundájában és szőrmekucsmájában dohányzott a luxusvagonban, az egész az övé volt. Mind az 5 vonatkocsi és a rajtaülők. Miután embereivel hancurozott a hálóvagonban, az ortodox templomnak kialakított szerelvényben kért bűnbocsánatot.
Másnap reggel, az ablakon bámult kifelé, jelentették, hogy Kolcsak meghalt. A szempillája megremegett és átsétált a szomszéd kocsiba, a robogó templomba. Ráemelte tekintetét az ikonokra, majd megfogta az egyik égő gyertyát az oltáron és lángjával meggyújtotta cigarettáját. Mélyen beleszívott, a gyertyát pedig hanyagul visszaejtette a fehér terítőre.
Kolcsak megmaradt embereinek vonatán távolodva nézte az ablakból, ahogy a lángok mindent elborítanak és füstől a templomkocsi valahol a nagy fehér semmi közepén Oroszország és Mandzsúria között 1920 telén.




"Duchess of the Great Russia, born in 1895 in Kazan. Friend of the imperial family, in spring and summer she often stays at the royal residence in Peterhof (today’s Petrodvorets) or in Tsarskoe Selo (today’s Pushkin). It is in Tsarskoe Selo that she receives the unexpected news about the uprisings in Petrograd (the name of St. Petersburg from 1914 to 1924) in February 1917.
Her loved Nevskij prospect thus turns into a battlefield and the tsarist regime that she goes on supporting turns into a republic. These events strengthen more and more her innate dislike for the popular class and lead her to leave for Caucasus without waiting for the Bolshevik Revolution of October. In February 1918, she avoids again the attack by the Red Army against the volunteer army of the Don formed by the white counter-revolutionaries. She becomes the passionary of the white army and crosses Siberia, which is, too, devastated by the civil war, on her armour-plated train. In 1920 she is killed by Rasputin at the strategic railway crossroads of Karymskoje where the trans-Siberian and the trans-Manchurian railways cross. If the duchess had gone into exile to the United States, thanks to her aristocratic manners and sophisticated charm she would have become a film star."

Döntés az életemről

Most a maradék pénzemen vegyek arclemosót meg fogkrémet vagy befizessem az adóm?

Arctej, adó, arctejadó, fogkrém, adó, fogkrém, fogkrémadó, adó adó....

Na, a csecse helyükre tettem őket a fürdőszobában.

Bielefeld

Az újonnan vásárolt fogkefém szélén bár marha dizájnos, de túl hosszú volt a szőr, így levágtam körömvágóollóval, más nem volt kéznél. (Ez kicsit undorító, nem? Még csak az sem szükséges, hogy új nemzeti szimbólumunk, a kedvenc körömgombánk, Ásóka, eszünkbe jusson.)

Vonatozni kurva jó, juhúúúú!!!! Igazi utazás élmény!!!! 13 óra oda meg másik 13 vissza!!!! Odafele: Én tiszta eufóriában, mivel az elmúlt napokban arra kértek, hogy álmodjak és én álmodtam és ezért még fizetni is akarnak. 2 mérnök fiú, akik Győrben egy kínai cégnél dolgoznak (telekommunikációs izé) és nehezen viselik a kínai főnökeiket, akik folyamatosan csuláznak és a padlón kefszenek (hopp, ez itt egy baki, véletlenül összeolvasztottam a fekszenek és a kefélnek szavakat), aztán helyes német Kölnben élő gyógyszerkutató, aki metabolizmussal foglalkozik és biológiai irányultsága ellenére meglehetősen ezoterikus volt (persze ez rohadtul bejött), majd egy olyan menő vonat (bizonyos ICE), amilyenen még életemben nem ültem. 300-zal ment, kicsit felkavarodott a gyomrunk, de voltak benne külön tanulószobák, hihetetlen profi ülések és mindenféle fénykiírások.
A vonatos beszélgetések közben nagyon sok mindent megtudtunk, pl. hogy Németországban is nagyon sokat beszélnek az egészségügyi és nyugdíjreformról, de ők még nem jutottak el oda, hogy lépéseket tegyenek ez ügyben, aztán engem mindig nagyon érdekel, hogy hogyan vannak most a németek a 2. VH-s dolgokkal, és meg is tudtam, hogy milyen fontos volt most nekik a Németországban megszervezett fociVB, mert a 2. VH óta nem nagyon lengetnek német zászlókat és most végre megtehették, (erről azt hiszem még Magyarországon is folyt a szó) és újra kint vannak a házakon német zászlók és ez egyáltalán nem a nacionalizmushoz köthető, hanem elkezdődött egy folyamat, hogy lehetnek németek a németek és ezt felvállalhatják, és erről szól a diskurzus mostanában is. Visszafele: 6 személyes alvóvagon egy idős, nagyon ruganyos német házaspárral a felső ágyakon, szerb kalauz (adott ingyen csokikát), dohányzó vagonban laptopon balkán zene és sörök.

És a kollegáinknál aludtunk, én Vizcsepp még ki nem hűlt ágyában egy városszéli felújított német lakótelepen, a Gy. pedig egy 50-es feministánál, a kb. Rózsadombon, kockaházban szépkilátással és egy élettárssal (férfi).

Bielefeldben volt hó, tehát volt karácsony.
És voltam templomban is:





A német katolikus egyháznak sincs pénze, sem híve, ők is bizniszelnek már a templomaikkal.

Egy olyan házban, és annak is a konyhájában dolgoztunk 2 napig, amilyet mi magunknak is kívánnánk, latin-amerikai művészek pingálták ki és kapcsolatban állnak a zapatista mozgalmakkal is, de Herr Commandante Marcos-ról bővebb felvilágosítással nem tudtak szolgálni:





És itt főzőtt a konyhában nekünk Wadi ebédet, egy palesztin menekült, aki Beirútban élt, és amikor Beirútról kérdeztem, akkor összefutott a könny a szemünkben és brühühüztünk (hogy én miért, azt ne kérdezzétek) és átírt nekünk mindenféle beirúti és más arab zenéket: giccses szerelmes számok (mindegyiknek a második szava habibi), jazzes beirúti arab motivúmos dalok (ezek jók), klasszikusok diszkóritmusban, azaz Mozart arab zenével elegyítve (ez elsőre kicsit vicces, de aztán mégsem annyira) és egy teljes szíriz of balkáni zenét is felnyomott, amiről azt godolta, lengyel zsidó dalok. Wadi egy ötvenes romantikus.

Kiszakadás

Tegnap este eltávolodtam a városi léttől, meg a várostól is, meg mindentől, ami benne rezgett, pedig most nagyon sok minden fortyog.
Megállt volna az élet január 31. óta? Vagy inkább túl sok minden történt?
Az elmúlt egy-két hétben végül is csak bejelentkeztem két utazósbrazilos programra Szlovákiába és Szlovéniába.
Tegnap ezen gondolkodtam - tulajdonképpen azt sem értem, hogy miért pont január 31-ét emlegetek itt, mert inkább olyan két hetes turnusban gondolnám ezt - , ahogy ültem este a Rákóczi tér felett egy elsőemeleti teraszon először egy irodaszéken, nyakig hálózsákban vodkanarancsos pohárral a kezemben és kempingeztünk. A Kiss Tibi verses kötetének a bemutatója meg egy jó házikoncert után, amitől én ultrán pörgősen fel voltam dobva, és akkor én még ott voltam a teraszon, amikor erről meséltem, de a többiek már máshol messze a fotelekben.
Az este folyamán kiderült, hogy még távolabbra is eljuthatok (il concreto Latin-Amerikába), ha még ide, meg ide is bepályázok vagy jelentkezem, hát jelentkezem.
Az esti tábortüzezéstől valahogy elcsendesül az ember, pláne egy belvárosi teraszon. Meg talán a vodkanarancstól is a hideg szanatóriumi VIII. keres levegőben.
Aztán megrezdültek eltemetett szálak, ismét hosszan írhattam egy általam nem ismert nyelven internetes szótárral, nulla igeragozással egy rég nem jelentkezett, de pár napja beköszönő emailnek.
És két óra múlva rákezdett az eső, de mi kitartóan ültünk a teraszon, és beszélgettünk.
Pár napja belepörgettük magunkat egy izgalmasnak kinéző történetbe és gyorsan elcsitíthattam ezt az újonnan elindult rezgést a szívemben. Szépen visszazökkentettem újra a régibe, a régibe, aki felhívott, hogy megköszönje a küldeményt és én csak kukabubun ültem a telefon másik végén.
Ez már tényleg iskolai kirándulós volt, mígnem a vodkanarancs már sikoltozva fröcskölt a belezuhanó vizcseppektől.
Aztán búcsúztattunk elutazókat, ünnepeltünk név- és születésnaposokat, a legjobb bulik és beszélgetések értek utól eddig az évben ezen a héten.
Kezdett nagyon vizes lenni mindenem, amit nem takart a hálózsák: a hajam, az arcom, a vállam, a cipőm.
Jártam olyan borozóban, ahol utóljára késői tinédzserkoromban (nálam ez kb. 24 évet jelent) és láttam egy asztalszomszédlányt olyan pedánsan okádni, ahogy még senkit: bele a borospohárba, semmi nem ment mellé.
Majd elázva bementünk, mert szétfagytunk, az már nem volt olyan érdekes, az inkább nagylányos volt: hallgatni a tilost a konyhában és tapasolni meg beszélgetni a melegben.
Ja, és még a Fenyő Ivánt is megismertük (ez fontos, most, hogy már szó esik róla különböző blogokon).
Hm.
Megjött a fizum,
MegyekNémetországba,
Vettem fogkefét.