2007/01/25

A magyar hadsereg és Szudán

Ma a Magyar Köztársaság Hadseregénél jártam civilküldöttségben egy Szudánszakértővel reggel fél 10-től egészen 11-ig. Most a kezemben tartom a "Szahara 2010" Felsővezetőképző tanfolymának félévi zárógyakorlatát (tankönyv) illetve egy bársonyos kék emléklapot arról, hogy ma tényleg ott is jártam - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, ahol nyíltnap keretében beszámoltak egy nemzetbiztonsági és békefenntartó képzésről. (Az ezredesek csak e kurzus elvégézével juthatnak még feljebb).

Hát ültem ott sok ezredessel, párnak a nem csinos, terepszínű gatyája jól feszült az izmos hátsóján, mindenkinek volt a szíve fölött egy plecsni, a jobb melle felett pedig rá volt hímezve a felsőjére a vezetékneve, nehogy elfelejtsék - ez is biztos csak egy bizonyos fokozat felett jár. Többen Afghanistánból jöttek haza, és együtt néztünk egy megaprezit arról, hogy a magyar hadsereg hogyan szimulálta azt, hogy elmegy békét kikényszeríteni és fenntartani Szudánba. Terveztek, osztottak, szoroztak, gyengeségeket és erősségeket vizsgáltak, stb. Egyébként meglepően jól beszéltek angolul, persze azért lep meg, mert a katonákról is azt gondolom, hogy suttyók, mint minden más egyenruhás karhatalmi közeg, de közben meg nekem egyenruha fetisizmusom van, és valahol nagyon vonzanak. Főleg a határőrök. A lényeg, hogy katonáék annyira hitelesen adták egyébként elő az egész tervet és az akciókat, hogy egy pillanatra megzavarodtam, és azt hittem, hogy nem is csak egy szobagyakorlat. Kérdeztem is a főszervező mk. alezredest, akit az én főnöknőm csak úgy lecsókolt, hogy készülnek-e Szudánba, de mondta: Jaj, dehogyis, hála istennek, de inkább nem szólok semmit, mert a múltkor is mondtam egy ilyen szimulációs gyakorlaton, hogy kitör a vulkán Indonéziában, - mert akkor pont Indonéziával gyakorlatoztunk és a természeti erők hatásait vettük , - és másnap nem kitört a vulkán tényleg???!!!

4 megjegyzés:

Blogger LIÁNINDA írta...

Hé, kaptatok már ti is ilyen szexy linkes commentet? Én most tök meglepődtem...Feltételezem nem egy ismerősöm rakta ezt ide...Most komolyan, valaki annyira szerencsétlen már, hogy azzal képes tölteni az idejét, hogy különböző blogokra felnyomja a pornólinkjeit, mégha bizniszről is szól ez itt?

11:03  
Blogger simbabu írta...

Elvileg azért van ez a word verification, hogy kiszűrje a kommentszpemet. Merthogy a kommentszpemet programok szórják, szóval nem kell sajnálni senkit amiatt, hogy ezzel tölti az idejét. De lehet, hogy már humánerőforrás dolgozik rajta - vagy csináltak 1 nagyon okos programot. Sentimentale soldato anale fotti.

13:20  
Blogger id írta...

Que cazzo! Mi az az "mk." az alezredes előtt? Ez vmi. katonai rövidítés, mint az "MH VKF látogatása az SZKK"-ban?
Vagy mint a "EXCOM discussed WRYR and TOTP in WS and TVC"?

16:37  
Blogger LIÁNINDA írta...

Lehet, hogy megint a nevem okán találtak rám ezek az olasz pornószájtosok: erős/eros mijján mármint (www erositalia net). A gecók!
Mk. - magyar köztársaság, magyar katonaság, mákos krumpli

18:18  

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal