Na végre..

Én magam sem gondoltam, hogy ekkora megkönnyebbülést és felszabadulást fog okozni, amikor átadom az autóm slusszkulcsát a szerelőnek. Megtörtént. Juhééé!
A minap azt mondta valaki, hogy az autó az autonómiát szimbolizálja és elgondolkodtam, hogyan is értékeljem az én autonómiám vagy a hozzá való viszonyom vagy nem tudom mim, ha az autóval nem foglalkozom, sokszor csak tehernek érzem, néha be vagyok szarva a vezetéstől is és ráadásul azzal a kifogással, hogy ez olyan maszkulin feladat és ügy, megpróbálom másra projektálni őt. És a bicikli az nem szimbolizál valamit? Mert gondolom az autónak nem csak azért van köze az autonómiához, mert ugyanaz a négy betű szerepel bennük.

Ma reggel ünnepélyesen lementem az autóhoz. Szakibá azt mondta, töltsek rá megint az aksira és az kitart majd generátor nélkül is 5-8 km-t, vigyem hát be hozzá reggel a szervízbe. Persze én nem töltöttem és tudtam, a reggel neki legkésőbb is 7.30 - 8.00 órát jelent. 10.00-kor még ott mosolyogtam az utcámban gépjárművemet bámulva. Valami furcsa volt rajta. Belül elcsúszott a kalaptartó, ami a kerekeket volt hivatott letakarni, szóval kilátszottak a téli gumik. A kocsi nyitva volt. Beültem. A kézifék nincs behúzva, a biztonsági zár nincs ott, ahol kellett volna, nem volt sebességben sem a sebváltó és az ülés hátrébb volt tolva. Én nem értem, mi az úristen van itt? Tiszta para. Ezzel az autóval járt valaki, amíg én nem használtam, SEGÍTSÉÉÉÉG!
De komolyan. Én mindig bezárom, behúzom a kéziféket, nem állítom át magam után az ülést távolabbra, miután kiszálok belőle (miért is lenne ilyen furcsa hobbim), üresben sem hagyom soha és a biztonsági kütyüt is rá szoktam akasztani. Persze, nagyon nehéz elhinnem, hogy mialatt én édesded lelkiismeretfurdalásban ringattam magam, hogy szétrohad a kocsi az utcán, addig valaki boldogan járt vele, mert ugye ez tényleg nem reális. De, tudom, hogy én ültem benne utóljára, így hát valaminek mégiscsak történnie kellett.

Kísértetiesen hasonlít ez a helyzet arra, amikor tavaly a Sziget alatt lakott nálam 5 olasz. Utólag kiderült, hogy közülük egy angol és egy francia volt. Hát, ez is jelzi, hogy mennyit sikerült találkozni ez alatt az egy hét alatt...Én szinte nem is aludtam otthon, ők meg rotálva hol nálam, hol kint a Szigeten egy sátorban. Hazautazásuk utolsó napján sem voltam otthon, így nem is bírtam elköszönni tőlük, megbeszéltük telefonon, hogy a lakáskulcsot bedobják a postaládába és jó utat!
Délután hazaértem munkából és valami nagyon-nagyon furcsa volt a lakásban. Ez egy másik lakás volt. Ki is mentem egy pillanatra, de gondoltam, hogy annyira birka nem lehetek, hogy egy tökéletesen másik lakásba toppanok be...Nagyon gondolkodtam azon is, hogy véletlenül egy másik autóba ültem be, de ugyanolyannak tűnt minden. A lakásban is tulajdonképpen mintha a tárgyak ugyanazok lettek volna, csak minden valahol egy kicsit máshol volt. Az a képtelen gondolatom támadt, hogy valaki bejött az én otthonomba és...nem tudom, miért, de mindent arrébb rakott egy kicsit. Ez nagyon skizopara volt.
Állok bambán a lakásom közepén, nézek jobbra-balra, emésztem a környezetet és amikor már harmadszorra pásztázta át a szemem az asztalom, akkor látom, hogy a megszokott könyvhalmok mellett lett egy újabb. Nagysokára vettem csak észre, hogy ilyen könyveim eddig még nem voltak. Jézusom...A szívem akkor már annyira dübörgött, hogy majdnem kiesett a dobhártyámon a csöndben. És akkor világossá vált, hogy valaki besettenkedett ide, azzal a céllal, hogy bizonyos könyveket nálam rakjon le. Ez már egyszerre volt tiszta para és izgalom. Egy antirabló, aki nem lop, hanem ad. Vagy valamiért meg kellett szabadulni ezektől a könyvektől, de miért? Meg is néztem a könyveket, hogy nincs-e bennük bomba, vagy fegyver vagy valami. Nem volt. Üzenetek sem, semmi sem.
Miközben azon gondolkodtam, hogy ki is lehetett a lopakodó, - már tippjeim is voltak -, egyszer csak letörtem, mert be kellett látnom, hogy semmi fantasztikus nem történt, csak 5 ember tobzódott nálam egy hétig, mindent szétpakoltak, aztán szépen megpróbáltak rendetrakni, de mindent egy kicsit arrébb tettek valahogy. És még ajándékokat is kaptam tőlük a vendéglátásért: beszabadultak egy antikváriumba és találomra vásároltak nekem magyar nyelvű könyveket. Ezen meghatódtam, de a könyvek is úgy lettek elhelyezve, hogy teljesen beleillettek az eddigi lakásképbe.

A szigszalagot otthonhagytam, így imádkozni kellett, hogy a tükrök rajtamaradjanak az autón. Továbbá feltételezvén azt, hogy valaki használta a kocsit és ugye nem tudni mennyit, azon is izgulni lehetett, hogy egy szál visszanemtöltődő aksival képes-e a kocsi eljutni a végállomásra. Sikerült, a kocsi is elért a garázsba, szóval minden fasza.