"Legyen a gépnek halleluja!"

Jaj, 2007. január 2. Most mi van? Azontúl, hogy mindjárt lefejelem a klaviatúrám a brutál másnaptól, álmosságtól és csak azt tudom mondani, hogy majd jövőre - pedig itt vagyok már a jövőben -, hát nem tudom, nem tudom mi van. Jaj, ez egy annyira másnapos post lesz, pedig reggel nem éreztem. Csak amikor anyám ebédre behozott isteni kocsonyáját tömtem a fejembe, - tudtam, hogy gáz lesz. A tiszta reggelhez pedig még az a hitem is hozzátartozott, hogy elengedtem rituálisan a 2006-ot, ám most itt ülök az isimunkaBrazilban és mintha mégsem történt volna meg. Nem is történt semmi? Pedig esküszöm, minden annyira más, hát nem? Én ezt komolyan gondolom, kérem. És persze felhívott valaki 2006-ból, azt hittem őt is elengedtem meg a hozzákapcsolódó agyfelbaszást, de most megint felkúródott az agyam és ráadásul ismét sikerült valami olyat mondania, amitől az amúgy is gyengén kérődző és kifeküdt gyomromban a húszselé kicsit megrázta magát és úgy gondolta, hogy elindul vertikálisan - felfelé.

Azt mondták ma nekem, hogy csináljak jövőtervet magamnak, attól fasza lesz. Éppen erre az aktuális jövőre. Na, hát azt hiszem, ilyet nem tudok. Illetve nagyon szeretném visszakapni ellopott és mások által még vissza nem adott önmagam, legfőképp a szép szeretkezésekkel elvitt szívem-lelkem. Így kérem a kedves érintetteket, hogy adjanak vissza magamnak, engedjenek el, különben nem vagyok és legfőképp nem tudok aludni, mert nem visz rá valahogy a lélek, hogy lefeküdjek esténként (tegnap is hajnali négyig molyoltam és olvastam) és közben meg kora reggel kipattan a szemem és rám tör a nagy végtelenuniverzumos időtlenismeretlenes megapararém, így pedig nem tudok 4 óránál több alvásidőt produkálni és még a Brazil is brazilabb és nem csak nem tudok, hanem nem is akarok felkelni. Nagyon köszönöm!

December 30-31-Január 1. Három este a Gödörben. Ha nem nagy betűvel írnám e vendéglátóipari egység nevét, akkor is helytállna, odabetonozódtam le bele.

Először láttam Pecát és Colorstart - az első unalmas volt, bár szinte alig hallottam belőle valamit, a második háttér zenének kiválóan szolgált egy egész estés, először igen jól eső majd drámai beszélgetéshez. Az eleje csak sztorizás, de aztán jöttek a régi dolgok, jól megmondták nekem a frankót bele a szemembe és én ezen felbasztam az agyam, mondtam hát durvát - talán nem kellett volna. De leginkább is az képesztett el, hogy a szerelmes emberek hogyan képesek egy félinformációkra és helytálló vagy félresiklott sejtésekre egy teljes, megingathatatlan, érveket be nem engedő félig süket/vak, félig pedig nagyon éleslátó világot felépíteni. És már ahhoz is fáradt voltam, hogy bizonyos félreértéseket orvosoljak, mert valahogy olyan mindegy volt, és ahhoz is fáradt voltam, hogy ami meg igaz, azt bevalljam. Mert hát nem is ez volt a lényeg, hanem hagyni kellett, hogy dőljön a szó a másikból belém és az első reflexszerű bezárkózás után emészthessem majd a hallottakat az Újévben. A szerelmes emberek kényszeresen meg akarják mondani a tutit az őket viszont nem szeretőknek, ezt meg hagyni kell. Nem is kifejezetten szorosan e beszélgetéshez kötődve pedig arra is rájöttem, hogy a pasik milyen érzékenyen reagálnak egy nőre, aki nyitott ugyan, de valami volt pasija miatt vernyákol. Egyszerre lehetnek megmentők, megértők, okoskodhatnak (az úgy is jobb, amikor egy pasi nyomja az igazságokat és nem a barátnő) és bizonyára kihívás bizonyítani sikeresebb férfiasságukat, és hogy velük minden faszábban fog menni.

Szilveszterkor Ruttkai Bori (aki megmutatta a másnapi lencsézésen a széttdobolt kezét és tényleg nagyon durván nézett ki) és Specko Jedno, Balaton, Krétakör, tiszta ugribugri táncolás.
Kicsit megszívattak, várakoztattak és én még egy kicsit megszívattam magam és fél négy tájban részegen üvöltöztem a Madách tér közepén, hogy milyen SZÁNALMAS, miközben ott lüktetett a reggea király és a raszta királynő, nyomult a hideg hajnalban a rasztafári hangulat, diszkópartiparti, ami állítólag mindent old, és bármi is van a valóvilágban, ilyenkor az nem érvényes - fejreállított karnevál, miegyéb. Ez amúgy a szilveszterre is igaz lehetett volna úgy zuzammen és oh, mily szépen hangzik. Tapasztalhattunk is már ilyen kiszakadást - ha jobban belegondolok, tulajdonképpen jó régen. Talán csatlakozni kellett volna, de néha a karácsonytól ellágyult budapesti törékeny téli lélekben ez kicsit máshogy működik, ha már úgyis elbaszódott a kedv és pláne, ha nem is kíván azokkal lenni, akikkel ezt éppen meg lehetne élni. Csak kár hogy már türelmetlen vagyok, mert én is ilyen élményekkel szeretnék dúsulni, agyat eldobni, azt mégis képtelen voltam rá szilveszterkor. És ez most dühít. Legalábbis az adott potenciális felhozatallal, mert ők pont a való világba való visszarándulást segítették volna és nem a kiszakadást.
Nos, még jó, hogy másnap az év első napján mások tudtak nevetni az utcai hisztériámon, így én is kiröhöghettem magam. Ez akkor azt jelenti, hogy egész évben magamon fogok röhögni? Boldog Újévet!

De az utolsó este, az év első estéjének Quimby koncertje mindent vitt. Hihetetlen jó volt, egyszerűen tényleg kurva jó, szóval nagyszerű. És amikor megérkeztem egy újévi első estés lencsézésből, pont a kedvenc számomat játszották (azt a kb egyet, amit a Quimbytől ismerek - lsd. post cím), ide is jól illett egy egész estés életértelmes beszélgetés. Még jó, hogy ez az este megtörtént, különben tényleg baszhattam volna az egész évvégét.

Csak el ne felejtsek WC papírt hazavinni Brazilból.