Mi történik? még...

Elkezdődött az év, lobognak az érzelmek, összekeveredik fikció és valóság.

Fájt a szívem, mikor Theo elment, és amikor a zseniális Fogságnak meg vége lett, olyan volt, mintha Uri elhagyott volna. Én olyan nagyon szomorú voltam, hozzám nőtt. Ültem egy meetingen ma reggel, mit csinálunk Afrikában, hogyan pályázunk a téma. Valakik arról dumáltak, hogy a minap fontos iratokat kevertek el, milyen komplikációk adódtak ebből és milyen agyafúrt, bonyolult módon lehetett aztán az ügyintézést folytatni és a helyzetet megoldani. Valami felderengett, nagyon gondolkodtam, hogy pont most éltem át én is egy ilyen hangulatot, és már kinyitottam a szám, mert az az emlékezést is elősegíti, hogy belekezdjek, majd beszéd közben eszembe jut, hogy melyik magyar civilszervezet mesélte hasonló élményeit az elmúlt napokban. Be is ugrott: a Rómából kiűzött nazarenusnak gondolt zsidók voltak, akik elhagyták kiutasító leveleiket és csak nagyon komplikált módon költözhettek aztán vissza Rómába. Hát becsuktam a szám és révedtem tovább.

Kinyírtuk Saddam Husseint és most az összes idióta (úgymint az ENSZ, a Vatikán, az EU és még sokan mások) mind nem tetszésüket és sajnálkozásukat fejezik ki, hogy milyen is volt ez a kivégzés. Olyan nagyon abszurd. Én meg sajnáltam valahogy, egyáltalán nem tetszett, hogy a híradóban végig kellett néznem a kivégzését.

Két gyerek ma egy kocsival hogy hogy nem, belegurult a Dunába. Mohácsnál. A vízállásról nem szólt a fáma. Ez a hír engem megrázott ma reggel. De komolyan. Eszembejuttatta még azokat a híradásokat, amikor gyerekek főnek meg autókban, mert a hülye anyjuk és apjuk otthagyja őket a nyári napon bezárva - ez valahogy mindig Amerikában szokott történni.
Mindig is rettegtem attól, hogy egyszer egy autóval belezuhanok a Dunába, amióta gyerekkoromban láttam azt a fizikai oktatófilmet, hogy az erős szél hogyan lengetett be, majd szakított szét valami San Fransiscoi, Los Angelesi vagy más kaliforniai hidat és ott bizony nagyon is beestek mind az autók a tengerbe. Azt is tudom, hogy ha ez előfordulna, akkor résnyire le kell húzni az ablakot, hogy lassan teljen meg az utastér vízzel, nagy levegő és akkor ki lehet nyitni az ajtót, vagy jobban lehúzni az ablakot és felúszni. A Margit-hídon a villamosban a mai napig nagyon figyelek nem történik-e valami ravaszság, bár sok hülyével a nyakamban nem sok esélyem lenne a túlélésre a vízalatt egy villamoskocsiban.

Aztán a blogokon most mindenki lázban ég és megírja 5 legőszintébb, legbensőségeseb vagy legszemélyesebb (?) élményét, szóval 5 titkát, MéM néven is fut - asszem. Sőt, még tovább is passzolja a felkérést egy táncra, megnevezve XY-t. Vannak, akik vonakodnak és jelzik, hogy ők ezt nem. De miért nem? A legkorábbi 5 - kisdobos - pontok még egész ártatlannak tűnnek. Forr az őszinteségtől a levegő, megerednek a könnycsatornák és hatalmas a szeretet. Azt mondták az ezoterikusokosok, hogy ilyen lesz ez az egész év. Na de most komolyan? Az egész virtuális közösség meglépett egy második szintet a K-PAX bolygó felé vagy mi történik? Közben meg tényleg megható, egészen elpirító vallomások is elhangoznak. Most biztos jönnének megint a blgotól vonakodók és kérdeznék, hogy mire is jó a blog, hát próbálják ezt ki. Emlékeztet arra a szintén nem kevesebb kihívással járó játékra, amikor bármit lehet egymástól kérdezni és őszintén kell válaszolni. Eddig még én nem játszottam ilyet.