2007/01/24

Halak és ikrák, fecskék és fruskák

Nem tudom, hogy jön majd ide a Fecskék és Fruskák, egyszerűen jól ment a halak és ikrákhoz, de majd valahogy belecsempészem...A halak úgyis csak később jönnek.

Szóval az történt, hogy ma reggel megint nagyon elaludtam, mert véletlenül hajnal 1/2 4-ig olvastam. Már éreztem, hogy hulla fáradt vagyok, mindjárt lecsukódik a szemem, tippeltem is, hogy lehet kb. 1, vagy max 2 óra, de úgy tűnik, kicsit megcsúsztam. Akkor gondoltam összekapom magam és nagyon gyorsan elalszom, de persze az sem ment csak úgy hipp-hopp, mert fel voltam ajzva, hisz a nagyvilágegyetemes és atomi elméletellentétek harca nem volt megnyugtató.

Elsétáltam délben a kaviáros kirakat előtt és láttam, hogy a Casablanca nevű étteremben lehet megvásárolni ezeket a dobozokat és megkóstolni hozzájuk a a vodkás pezsgőt. Hmmm, gondoltam, hogy ez nyílván az ukrán maffia törzshelye, de akkor már bemegyek és megnézem magamnak, mert én behalok a maffiás helyektől.
A Casablanca étterem egy nagyon furcsa egyveleg: balra egy kis édességbolt, jobbra pár asztal, lefelé fülledt vörös szőnyeg rózsaszín neon a szembefalon, a lépcsőfordulóban egy kaviáros hűtővitrin izlésesen elhelyezve, illetve felfelé is vezet egy lépcső tükörfallal. Na, hát pont ilyen egy maffia hely, nem?
Sehol senki. Közelebb mentem a delikatessenekhez, ott sorakoztak kis hűtőben a kaviárok. A legkisebb pöcsömnyi doboz 22,000 Ft, az eggyel nagyobb 41,000 Ft - hát itt sem fogok kaviárt venni. De ha már ottvagyok, gondoltam csak körbejárok és kiderítem az engem kiváltképp izgató nagy fehér dobozos lembergi kaviár árát. Lejjebb, a vörös szőnyegen álló hűtőben lefelémenet a szexbárba a lépcsőn a frigóban láttam őket fehérleni.
Téblábolok és egyszer csak fentről közelítve megjelenik egy bomba ukrán konzumnő tigrises polóban és cicanadrágban. Mondja: Jó napot! Mondom: Helló, csak a kaviárokat nézegetem, mert láttam az utcai kirakatban őket. Gyanakvóan néz, egyáltalán nem kedves. Én majd szét olvadok, úgy mosolygok rá. Elvezet a felső szinten lévő édességbolt kaviárjaihoz és mutatja őket: Ezket ljehet móst kápni - erős ukrán akcentussal. De engem a nagy fehér dobozos lembergi kaviár érdekelne, mondja: sájnos áz elfogyjott. Nem hiszek neki, hisz a saját szememmel láttam a szexbár felé vezető úton a kaviárosdobozokat. Mutatom, de hát ott van! Szúrósan rám néz, végigpásztáz, a fejemtől a lábamfejéig, legfőképp a kabátomat nézegeti. Remélem, azért nem nézek ki szerencsétlen rendőrnyomózónak civilben. Mondja: Elfogyjott, viszontlátásra. Hát...Ciao.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal