A gyalogos, a felelősség, a felfedezés

Amióta az irodánk elköltözött új útvonalakat dolgoztam ki reggeli sétáimhoz. Azt hiszem, én megrögzött gyalogos vagyok. Rühellem a tömegközlekedést - ezzel gondolom sokan vagyunk így, továbbá nem szeretek városban autóval járni (dugók, környezetvédelem, drága, stb), és hobbibiciklista vagyok. (Pedig minden fasza felszerelést, amit a biciklire kell ráeszkábálni, megkaptam a cangámhoz, tényleg, amit csak egy minimál szem-száj kívánhat, tök menő kivitelben, de valahogy nem fülleszt ez a városi gyorstekerés, nem értem, hogy hova sietnek és izzadnak a biciklistársak és barátok, mert így akkor nem lehet nézelődni és interaktívkodni embertársainkkal. Bizonyára nagyon máshogy éljük meg a biciklizést lényegét. Az esti vagy hétvégi langyholiday cangázás, na az tetszik.)
Tulajdonképpen megrázó beismerni, hogy meglehetősen belátható és legfőképpen lejárható távolságokban élem az életem, és ez néha riasztónak tűnik. Valószínűleg ezért lobban fel bennem időről-időre kényszeresen, hogy ki kéne már költözni a belvárosból: végül is itt dolgozom, iszom, táncolok és alszom a város közepén már 3 évtizede. (Kisebb felüdítő megszakításokkal, mert laktam azért a III. kerületben is, meg külföldön is.)

Így tehát én legfőképpen is menetelek, annak ellenére, hogy minden járművem antropomorfizálom és személyes kapcsolatot építek ki velük, szóval, valahol szeretem őket, de annyira mégsem, hogy kifejezetten törődjek vagy foglalkozzam velük.
Azt hiszem, én még nem vagyok ehhez elég felnőtt. Valószínűleg semmilyen tárgyat (járművek), sem élőlényt (kutya, macska, ember) nem kellene rám bízni, amivel foglalkozni kell. Szerencsére csak növényeim vannak, na, azokat nagyjából megtanultam már locsolgatni (egyszer egy héten) és nem is döglenek ki. De már kb. 10 éve ugyanabban a földben és cserépben vannak. Elvannak. Nem nagyon nőnek. Így kell bonsai házinövényeket csinálni.
Tavaly tavasszal be is lelkesültem, hogy átültetem őket, meg kertészkedni fogok. A neten még kertészekdős tanfolyamot is kerestem. Környezetem kedélyesen és támogatóan bámulta ezt az újabb fellángolást (kaptam pl. szobanövénylexikont vagy mit, be is jelölgettem, hogy milyen növényünk van otthon). Valószínűleg mindenki tudta, magamat is beleértve, hogy ez megint csak egy újabb hülyeség, biztos sosem leszek kertész, de még csak hobbikertész sem (bár én tényleg őszintén reméltem). Hát nem is lettem. Sose mentem el semmilyen tanfolyamra sem, sőt, a legkézenfekvőbb közeli városi rokonok és barátok kertjeibe sem, pedig még a nagybátyám is kertész. Mindig elfelejtem, hogy tulajdonképpen mi is érdekel engem, de úgy igazán.

Sétáltamban isiBrazilba egy reggel észrevettem egy kis üvegvitrint egy belvárosi mellékutcában egy házfalon, ahol egy ukrán vagy orosz bolt hírdeti magát. Ez persze mind csak óvatlan feltételezés az én részemről, hisz a bolt neve és címe nincs feltüntetve, ellenben egy hatalmas üveg orosz pezsgő és iszonyú nagy lembergi (ukrán) kaviáros dobozok sorakoznak kevéssé izléses szabályos formába rendezve egymáson. Van még nyitott dobozos kaviár is, sőt egy pezsgős pohárba beletöltve nagy gömbös narancssárga kaviár is. Gondolom ez valami műanyag gyöngy lehet vagy már kiszáradt tojások. Illetve egy csomó dobozra az van írva, hogy ikra. Ugye jól gondolom, hogy az kaviár? Szóval ez a kis petekompozició nagyon imponzánsan tekint bele az utcai világba, amitől nekem összefutott a nyálam és annyira vágyom már megkóstolni a lembergi kaviárt. Tavaly tavasszal jártunk Lembergben vagy Lvovban az egyetemmel kirándulni és minden furcsasága ellénére tulajdonképpen lenyűgöző volt: irdatlan méretű piacok, magyarul kéregető cigányasszonyok, gyönyörűséges örmény templom, leégett óváros némi maradvánnyal, lerohadt házak, megint egy csomó keveredés mindenféle kultúrákkal...Csak az a furcsa, hogy ha emlékeim nem csalnak, akkor Lemberg partjait egy tenger sem mossa. Akkor most ez mi? Folyami halikra? De azt nem szokták dobozolni...

Rábeszéltem a csajokat is, hogy gyalogoljunk. Egy kollegám új lakásába tartottunk, aki mellém költözött. Ő sem ismeri a környéket és D. sem. Én nagyon büszke voltam a lakhelyemre, nagyon, my house in the middle of the street. Bementünk egy kovácspincébe, ahol kifejezetten kovácsoltvas dolgokat lehet kapni. Ez a kovácsműhely pl. már 100 éve ottvan a volt Parlament Alsóházának oldalában. A nagyszüleim, meg a gyerekeik, akik egyébként az én szüleim is, legalábbis az egyik, szóval ők is ismerték ezeket a kovácsokat. No megaztán megmutattam a mindenféle híres házakat, az iskolám, meg ahol néptáncoltam, a Heller Ágnes házát, a festők tetőlakásait, és egyáltalán és D. teljesen elámult és fényképezős délutánt akar velem csinálni, hogy menjünk és én vigyem, de előtte lökjünk be 1-2 páleszt és csak fotózzunk. Szóval most ez a terv. Azt hiszem éppen ez érdekel.

És akkor még meg sem említem, hogy nem értem, hogy a nők miért nem ülnek rá a WC deszkára, ahelyett, hogy lepisilik...