F1, argentin tangó és a többiek

Azénanyám szenvedélyes Forma egy rajongó lett. Az elején idegesített, mert
egy: mérhetetlenül untam és utáltam a forma egyet;
kettő: ahelyett, hogy a vasárnapi ebédemmel foglalkozott volna, ezt a hangos hülyeséget nézte;
három: én viszont nem nézhettem a régi magyar filmjeimet, pedig egy másnapos családi ebéd után Jávor Pál és Karády Katalin egy csoda, igazán.
Sajnos most már én is izgatottan csevegek vele arról, hogy milyen időmérőt futottak a fiúk, ki hányadik pozícióból indul, "Oh, hátha esik az eső, akkor az nagy baszki lesz a Hamiltonnak", és hogy "Né má, láttad, hogy a Massa hogy sír?"...
Most vége, Massa sírt, Hamilton világbajnok lett, de nekem mégis csak az a szőke finn tetszik...de sajnos valami manökken a nője.

Viszont ha már nincs nekem egy személyes bejáratú Forma 1-es bajnokom, vagy másodikom, vagy harmadikom, kaptam születésnapomra egy argentin tangó párt. D-vel tulajdonképpen egymást kaptuk születésnapunkra Rétől. És működik. Minden héten - kivéve egy túra miatt, melynek fotói fentebb láthatók - ott izzadunk az Oktogon tánciskolában, néha annyira kiakadunk a nehéz férfi-női kihívásoktól, hogy a Gieroban pálinkába folytjuk bánatunk - mert az egyik óráról a másikra mindent elfelejtünk - és húzatjuk a cigánnyal a tangó óra után. Húzatjuk, mert elkerülhetetlen, mindig jön az olajos hajával és olajos nézésével az a macska bajszos hegedűs, belehajol a beszélgetésünkbe, és én felhevültem bámulok a szemébe, miközben D kedvenc nótáját kéri. Ez is olyan argentinos fiús-lányos.