Mia fia arabul

Azt mondják, a maffia neve egy régi sziciliai történethez kapcsolódik. A nagy családok (jutnak eszembe erről a nagycsaládosok mit csinálnak majd holnap) közötti leszámolások egyik éjszakáján megölték egy anya lányát. Mert vannak az anyáknak lányai is ugye egy családban és a harcok áldozatait bizony nem csak a hímneműek között kell keresnünk. És akkor az anya kirohant az utcára és felverte az egész várost kiáltozásával: mia fia, mia fia! A fia ne tévesszen meg senkit, mert az a lánya olaszul. Azaz, a lányom! a lányom!, no és azóta hívják így ezt messziről sem békés célokkal megalakult mozgalmat.

És mindez csak arról jut eszembe, hogy ma reggel megint át kellett vágnom a menő arab pénzváltósok között. De mivel ma időben érkeztem az irodába, csak egy jó képű lézengett itt a sarkon. Arra rámosolyogtam. Ez egy szép, szabályos golyó fejű, csillag szemű volt. Mert az van, hogy én most velük kapcsolatot építek ki éppen. D., mivel ő tud arabul és érti mit beszélnek, már addig vitte, hogy néha beleszól a társalgásukba. Úgy képzelem olyanokat, hogy nahát!, meg tényleg?, miközben ők önfeledten, hangosan dumálnak (abban a téves hiszemben, hogy senki nem érti őket a magyar utcán) az üzleti gondokról vagy hogy a Said kit hogy dobott át, meg hogy a Jusaf és az Abdullah kit, hogyan dugott meg az előző este...

Ha később jövök, akkor már egy egész hadsereg áll itt a sarkon, az ABC-nél. Mert hogy - megfigyeltük-, a bolt is benne van. Oda szoktak hátulra bevonulni - biztos a hűtőrészlegbe és végzik nagyon titkos bizniszeiket.
A kedvencem egy köpcös, szerintem ő a vezír, nagyon komoly és nem kontaktál a külvilággal, szúrósan néz mindig. Iszonyú menő napszemüvege van, átlátszó rózsaszín vagy kék. Mindig van rajta kötött vagy horgolt sapi a homlokára húzva és menő dzseki. Általában nem áll a többiekkel a sarkon, hanem a terepjárójában ül. Mivel ő a legérdekesebb, ezért rá nem szoktam nézni, sőt, néha lefitymálóan vetek oda egy pillantást, valamikor viszont nagyon végigmustrálom. Eddig ellenállt. De láttam a múltkor a szemét már résnyire rám nyitotta. Na, haladunk...

Fellángolt ugyanis bennem az antropológiai érdeklődés, hogy kik ezek - a Csizi szerinten szírek, de miért pont szírek lennének? - és érdekelnek. Itt állnak egymás hegyin-hátán mindennap, oszt hogyan működik ez. Rendes antropológusként pedig be is kéne épülnöm, és el tudjuk képzelni, ebbe a bagázsba nőként bevetődni, meglehetősen nagy kihívást jelent.
Úgy képzelem, hogy az optimális az lenne, ha valahogy nagyon jó barátságba kerülnék egyikükkel, persze csak úgy távolról, értékelnék az én érdeklődésem, mert fasza gyerek vagyok és befogadnának. De ez azt hiszem, csak egy hímnemű kutatóval történhetne meg. No, meg a feleségeikkel is jóba lehetne lenni. És még az is lehetne, hogy a nője leszek, na nem akármelyiknek, hanem a vezírnek. Aztán írok belőlük phd-t, bizonyára ők is nagyon értékelnék és valahogy majd el kell akkor tűnnöm. Ez a legrosszabb forgatókönyv.

Régebben, amikor még egy CIA fedőszervnek dolgoztam (most már igazán én is szeretném nézni, hogy hányan kattintanak rám, mert a Fenyő Ivánnal és a CIA-val a blogoldalamon már igazán szép mennyiséget zsebelhetek be) bizony jó amerikai dollárban kaptam a fizetésemet. Eszembe sem jutott bankba járkálni, egy cimbalmos barátom mutatott a Váci utca mellékében egy sötét, nyirkos földszinti lakást, ahol a legjobb árfolyamon váltottak akármekkora összeget. Arabok. Nem lehetett annyira titkos hely, mert aztán a lakástulajdonost láttam a hiradóban nyilatkozni - talán a külföldiek méltatlan helyzetét taglalta Magyarországon. Mindig nagyon izgultam, amikor odamentem, annyira vágytam arra, hogy egyszer valami nagyon izgalmas történjen ott. Az egész olyan sejtelmes volt a sok marcona arcú tuareggel, meg berberrel, meg még nagyon sok mindenkivel. Állandóan üvöltött az arab TV. Aztán amikor egyszer beléptem és balra a galéria alatt az asztalon egy fegyvert pillantottam meg (olyan nagyon nagy pisztolyszerűt), meg egy meglehetősen meglőtt embert bekötözve - akkor is nagyon mosolyogtam, még több foggal, mint előtte -, tudtam, de nagyon sajnáltam, hogy többet már nem mehetek oda.