Vasárnapok pakolok

Bizonyos emberekkel, akik számára szintén élesen elkülönül a hét első 5 napja (Közép-európai értelmezésben, azaz hétfői kezdettel, nem vasárnapival) és a két napos hétvége, sokszor értekezünk a vasárnapok drámaiságáról, feketeségéről, a kapcsolódó elmúlásról és minden ilyenféléről (ugyanis ezt mi mind átéljük vasárnaponként).
Sani küldött érzéseinket jól megfogalmazandó idézeteket ehhez:

"Bizonyos relációban, ahogy Csipke asztalos mondja, minden mindig
ugyanaz, egy komplett örök visszatérés, s ezt vasárnap délután
tapasztalhatni meg a legjobban." (Parti Nagy Lajos)

„ Végül is a vasárnap délutánokkal nem tudott megbékélni, és azzal a
szörnyű unalommal, ami három előtt öt perccel kezdődik, amikor az
ember tisztában van vele, hogy az aznapi szükséges fürdést már
letudta, hogy hiába próbálja bármelyik újságcikk-bekezdést bámulni,
úgysem olvassa el soha, és úgysem használja fel azt a forradalmian új
metszőtechnikát, amit bemutat, és ahogy az órát nézi,a mutatók
könyörtelenül haladnak a négy óra felé, amikor is kezdetét veszi a
lélek hosszú, sötét uzsonnaideje." (Douglas Adams)

Viszont én most kicseleztem a vasárnapot, mert egész hétvégén pakoltam és átrendeztem A-tól Z-ig (ejtsd cettig) a lakást, így az Újévnek és a vasárnapnak is adtam egy lehetőséget, igazi újat hozó alaphangot. Gazdasági kényszerűségből kiadtam a lakásom felét. Egy ismeretlen fiú költözik be oda. Fura, már adtam kezébe kulcsot, és otthon sem leszek, amikor becuccol. Egyszer csak ott lesz, amikor hazamegyek.

Bútortoszigálás és utálatos takarítás után a papír halmokat kellett felszámolnom, hisz most egy feleakkora helységben kellett felhalmoznom az életem. Ez nehéz.
Nézegettem 20 éves jegyzeteket, régi munkahelyek maradványait, és könyörtelenül hajigáltam ki mindent. A régi papírok között találtam nagyon szép emlékeket idézőket, olyankor mindig bajban voltam, hogy dobjam vagy maradjon. Aztán jórészt dobtam. Elfolyt, eső áztatta francia nevek és telefonszámok kék tintapacák formájában - nos, használhatatlan papírfecnik, de képtelen voltam megszabadulni tőlük(vissza akarok menni).
Aztán áltam ott a szoba közepén és jobban belegondoltam: valójában mi mindent tudnék kihajítani...hát eljutottam odáig, hogy talán mindent. Akár ott is állhatnék egy teljesen üres lakásban, és ha átlépnék egy japán mangavalóságba, akkor a falakat is kidobhatnám és nagy szemekkel pislogva, meztelenül, tejfehér ködben nyílegyenesen állvalebegve egyik kezemet szégyenlősen a szám elém téve, talán egyik ujjam gyermekdeden bekapva lennék. Ott. Aztán nem tudom mi lenne...mert végül is a valóságomból (amit most éppen a lakásra értek) mennyi részt hajítanék ki, hol van vagy lenne a határa a már nem hozzámtartozó kidobandóknak, és mi vagyok még én és mi nem a 4 falon belül és túl. Eddig jutottam, egyelőre semmi nagy tanulság nem csapott kupán. Pakolok tovább.